Más vagy(ok)

Sziasztok
MEGLEPETÉS
Remélem Hanna nem fogja leszedni a fejem, hogy a tudta nélkül megleptelek titeket, de nem bírtam ki, hogy ne rakjak ide is frisst.
Az összes oldalamra raktam, hogy megünnepeljük, hogy nagyjából meg gyógyultam,  és ezt sem tudtam kihagyni.
Nos tervezek egy pénteki frisst is, persze ha Hanna bele egyezik, de ez csakis rajtatok múlik.
Amúgy pedig jövőhéten hétfőn jönne a következő rész, szóval Hannat kell győzködni:))
A komikat nagyon szépen köszönjük:)
Puszink nektek drágaságaink



ZoÉ:

Örülök, hogy tetszett, és annak külön, hogy bírod Jhost, mert neki lesz ám még szerepe:))


Pixie:

Hogy mennyire helyes az elméleted az ki fog derülni, de még nem most, ahhoz azért még várni kell egy picit:))


Laura:

Elmondanám neked, hogy eza kutatás Hannanak köszönhető, ugyanis ő találta ezeket Kateről:)hékás ne bántsd a mi kis Robcinkat, mi nem veretjük meg, még:Dna jó, tényleg nincs tervben, aztán ki tudja:))


névtelen:

Azonnal:))


Lizzyke:

Köszönöm, hogy írtál Liz, nem sürget senki, csak nyugodtan olvasgass:)hát Katenek annyira nem jön be ez a Rob, de hamarosan kiderül, hogy mennyire tudják megérteni egymást, most egyik se tud menekülni:))


Kris:

Köszönjük, örülünk, hogy tetszik:))

A kép kicsit gáz, de csak így sikerült, bocsi:/



Ököllel csapkodta az ajtót, hogy ki juttassa magát innen, miközben egyfolytában szitkozódott.
Egy ideig csak elképedten néztem ahogy fortyog a dühtől, de aztán meguntam, és hozzá
léptem.
-Vegye le.
Robert úgy ugrott el tőlem miután az ingéhez érintettem a kezem, mintha égettem volna, és
kitágult szemekkel nézett rám.
Miután eljutott az agyamig, hogy mit is mondtam, és az mennyire két értelmű volt, tőlem
teljesen szokatlan módon elnevettem magam.
Máskor ilyenkor mindig azonnal elpirulok, vagy begubózom zavaromban, de most nem, valamiért
olyan röhejes volt ez az egész.
És maga a helyzetünk is.
Utál engem, pedig nem is ismer, nekem kellene dühösnek lennem rá amiért folyton engem
piszkál, és csúnyán beszél rólam, mégis ő játssza a megsértett férfit.
Nem is férfi ez, csak egy elkényeztetett gyerek akit a média a tenyerén hordoz, ezért lett
ilyen nagyképű.
Rögtön lelohadt a mosolyom ahogy arra gondoltam, hogy még én voltam az aki védte őt másokkal
szemben, hogy nem is annyira szörnyű alak, nem egy bunkó, és tessék.
Amióta megismertem csak az bizonyosodik be róla amit mondtak nekem.
De mit érdekel engem?
Felőlem akár lehet a világ legnagyobb bunkója is, nekem a munkámra kell koncentrálnom.
Ha rá nézek csak az kell járjon a fejemben, hogy ő a munkámmal jár, ennyi.
-Most meg mi van?
-Tessék?
Értetlenül néztem rá, mert tényleg nem értettem mire gondol azt meg pláne nem, hogy hová
tűnt az előbbi dühtől eltorzult arca.
Most csak érdeklődést láttam rajta, de ahogy észre vette mennyire figyelem azonnal újra
dühös lett.
Nem értem én ezt a pasast, már azt se tudom mikor mit gondol, vagy éppen mit, miért tesz.
De miért is akarom én megérteni?
-Fura lett hirtelen, először nevetett, aztán meg elkomorult.
Ó, hogy ez ennyire látszott?
Hát soha nem voltam az aki magában tudta tartani amit érez, az arcomon mindig meglátszott
mit gondolok éppen.
Ebből voltak is már problémáim, dehát változtatni nem tudok, és nem is akarok.
-Nem tudom mire gondol.
Megvontam a vállam, majd előre nyújtottam a kezem, hogy mutassam, adja ide az ingét.
Pár pillanatig csak nézett rám, de aztán végül át nyújtotta nekem.
Kissé elpirulva vettem át tőle a felsőjét, hiába, nem nagyon vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy
idegen pasik fél pucéran mászkáljanak előttem.
Láttam rajta mennyire tetszik neki ez a helyzet, önelégült vigyor jelent meg az arcán, mire
inkább a "dolgomra" koncentráltam.
Beszappanoztam azt a részt amit sikeresen leöntöttem, majd azt kezdtem el sikálni, hogy
kiszedjem a foltot.
Csend volt köztünk, de ahogy fél szemmel rá sandítottam néha, úgy láttam mintha a szavakat
keresné.
Mintha próbálna velem kommunikálni, de nem tudja mit mondjon, ezért gondoltam segítek neki.
-Az egyik modell a barátnőm, ki fog nyírni, hogy nem látom felvonulni.
Mosolyogtam kifelé, de belülről azért bennem volt a félsz.
Alit ismerve nem kis balhé lesz belőle amiért kihagyom ezt a fontos eseményt, és ebben az a
legrosszabb, hogy számára valóban fontos ez az esemény.
Ha most valakinek megtetszik akkor mostantól beindulhat vele a szekér, és már miért ne
tetszene meg valakinek?
-És?
-Csak gondoltam beszélgethetnénk ha már így beragadtunk.
-Minek?
Hát basszus ez a pasi nem semmi az biztos.
De én meg mi a fenéért erőltetem, tiszta hülye vagyok.
-Tudja mit, hagyjuk.
Vissza tértem teljes mértékben az inghez, és tovább sikáltam.
Hallottam ahogy meggyújtja az öngyújtóját, majd éreztem a füstöt is.
Nem nagyon szerettem a cigifüstöt, de eszem ágában sem volt neki szólni miatta.
A végén még itt helyben képes lenne levágni a fejem amiért egyáltalán megszólaltam.
-Cam is fel akart lépni, de nem kellett nekik.
Nem értettem a hangjában a vidámságot, ezért felé fordultam.
Azt hittem csak beképzeltem magamnak, de nem, az arcán is vigyor volt, amit nem tudtam hova
tenni.
-És ennek örül annyira?
Kérdőn néztem rá, de éreztem ahogy a mosoly ott van a számon.
Egyszerűen képtelen voltam nem mosolyogni amikor ő meg itt vigyorog tőlem pár centire.
-Nem minden az aminek látszik.
Már komoly tekintettel nézett rám, én pedig végképp elvesztettem a fonalat ami már amúgy is
teljesen kusza volt a számomra.
Nem minden az aminek látszik?
Ezt meg mégis hogy érti?
Talán nincsenek olyan jóban a barátnőjével ahogyan azt mutatják, vagy létezne, hogy ez csak
egy reklám fogás a részükről?
Nem az nem lehet, hiszen én rájuk nyitottam, és akkor elég belsőséges volt a viszonyuk,
sőtt...
De akkor mégis mire gondolhatott?
Kérdő tekintetem láttán megeresztett egy féloldalas mosolyt, amitől hirtelen még a hideg is
kirázott.
Csakhogy ami furcsa volt a számomra, hogy inkább volt borzongás, egy jól eső borzongás mint
hidegrázás.
Mégis mi a fene van velem?
Nem lehet rám hatással, főleg nem egy ilyen pasi, de egyáltalán semmilyen pasi.
-Maga sem olyan amilyennek tűnik.
-Ezt hogy érti?
Épp kivettem a csap alól az inget, és azt néztem, hogy mennyire sikerült kiszednem a foltot
miközben ő tovább beszélt.
-Ártatlannak, és kedvesnek tűnik először, de hamar megmutatja az igazi valóját...
A kezem ökölbe szorult ahogy felfogtam a szavai értelmét, tudtam, hogy most egy újabb sértés
hullámot fog rám zúdítani.
Az ing a kezemben gyűrődött ahogy rá szorítottam, nyilván észre vette, de nem érdekelte,
folytatta tovább, mintha nem is tűnt volna neki fel semmi.
-Egy gátlástalan nő aki képes bárkivel kikezdeni azért, hogy előrébb jusson.
Tudja, azon se csodálkoznék ha ide valami "protekciós" segítséggel jutott volna be.
Soha nem voltam az az erőszakos fajta, soha nem voltam az aki nem tudja kezelni a
konfliktusokat, és kiborul, de az ő szavai valamiért túl nagy hatással voltak rám.
Fájt ahogy ezeket mondta, és dühös voltam, iszonyúan dühös, mert biztos voltam benne, hogy
nem csak nekem fejtette ki rólam a véleményét.
Alighogy befejezte a mondandóját előtte termettem, és lekevertem neki egy hatalmas pofont.
Mindketten döbbenten pislogtunk a másikra, és egyikünk sem tudott hosszú másodpercekig
megszólalni, de végül én törtem meg a csendet.
-Nem érdekel ha ezért kirúg, nem érdekel ha elintézi, hogy többé ne kerüljek filmes közegbe,
de nem vagyok hajlandó elviselni a sértéseit.
Magának fogalma sincs milyen vagyok, nem ismer engem.
Lehet, hogy tudja kik a szüleim, tudja honnan jöttem, sőt még a fehérneműm méretét is
tudhatja, de ide...
A kezem a szívemre tettem, és küzdöttem a könnyek ellen.
Mindig is hajlamos voltam a legrosszabb pillanatban elsírni magam, és ez most a lehető
legrosszabb volt, mert így kap egy újabb támadási pontot.
Vettem egy nagy levegőt, hogy legyűrjem a torkomban keletkezett gombócot, majd tovább
beszéltem.
-Ide nem láthat be, nem tudhatja mit érzek, ahogy azt sem, hogy milyen érzés a maga vádjait,
és támadásit elviselni.
És kész, az első könnycsepp alattomosan hullott ki a szememből, de most először az életemben
nem fordultam el, és nem töröltem le.
Hagytam, hogy végig folyjon az arcomon, és hagytam, hogy ő lássa, miközben mélyen fúrtam a
szemeimet az övébe.
Azt akartam, hogy lássa nem hazudok, hogy tudja nem vagyok olyan amilyennek leírt.
Hogy miért akartam ezt, miért akartam, hogy ne higgyen egy pénzéhes lotyónak?
Fogalmam sincs, de akartam, akartam, hogy ne így tekintsen rám.
Ahogy ő az én szememben próbált meg olvasni, addig én az övén akartam meglátni mit is gondol.
Az arca szinte nyitott könyv lett előttem, mintha egy falat törtem volna át előtte, és most
megadva magát, mindent meg akarna mutatni magából.
Először döbbenet, majd felismerés, és végül sajnálat volt rajta.
Na itt jött el a pillanat, hogy már nem bírtam a szemébe nézni.
Soha nem viseltem el ha valaki sajnálkozik, az olyan semmit mondó a számomra.
Ha már valaki megtett valamit, akkor vállalja is érte a felelősséget, és ne bújjon egy
sajnálom mögé.
Számomra egy sajnálom nem jelent semmit, ahogy az sem ahogyan rám nézett, teli sajnálattal.
Most vagy rá jött, hogy hibázott, vagy csak szórakozik velem, és megjátssza magát.
Hát én a másodikra tippelek, úgyhogy nem nagyon akartam folytatni ezt a vitát, fölösleges
lett volna.
Újra az ing felé fordultam, és meg kellett állapítanom, hogy egy szappan csodákra képes.
Igaz, hogy most egy kissé még vizes az ing, de attól még tiszta volt, hát majd meglátjuk a
szárítás után.
Oda akartam lépni a kéz szárítókhoz, de Robert az utamat állta.
-Megtenné, hogy arrébb áll?
-Lefeküdt bárkivel is a forgatáson?
Először ott voltam, hogy újra felpofozom, de mit értem volna vele?
Minden dühömet magamba nyelve próbáltam meg úrrá lenni az indulataimon ami elég furcsán jött
ki rajtam.
Elkezdtem nevetni, persze nem úgy mint egy bolond, nem röhögtem, csak halkan felnevettem,
majd kikerülve őt a szárítóhoz léptem.
Robert szorosan mellém állt, miután bekapcsoltam a szárítót, hogy jól halljuk egymást.
-Nem válaszol?
-Lenne bármi értelme, mit számít ez magának?
Tényleg nem értettem mit érdekli, hogy kivel vagyok együtt?
-Az előbb még maga akart annyira meggyőzni, hogy nem olyan amilyennek hiszem, hát akkor
tessék, győzzön meg.
-Nem akarom meggyőzni, az előbb csak úgy kibukott belőlem a dolog.
Megvontam a vállam, mire Robert hátat fordított nekem, és mély levegőkkel próbálta magát
nyugtatni.
Belül olyan voltam mint egy ijedt kislány, féltem tőle, hogy megint milyen sértéseket fog
majd a fejemhez vágni, féltem, hogyha ez bekövetkezik nem bírom majd tartani magam, és képes
leszek elsírom magam.
A túlzott érzékenységemet most átkoztam rendesen, miközben azért imádkoztam, hogy végre hagyja
ennyiben a beszélgetést, de miért is tette volna?
-Tudja, hosszú idő óta maga az első aki le se szarja, hogy ki vagyok.
Most mit vár mit mondjak, hogy sajnálom, vagy megpróbálom megvigasztalni?
Ő választotta ezt az életet, sőt, ő volt aki még inkább elmerült a média mocsarában, hát
akkor mit csodálkozik azon, hogy mindenki kedves hozzá?
Az emberek ilyenek, kétszínűek, és hatalom mániásak, mindenki azt használ ki akit tud, majd
ha már nem kell egyszerűen keresztül tapos rajta.
Nem várta meg míg össze szedem a gondolataimat, tovább beszélt, én pedig döbbenten hallgattam
a kirohanását.
-Camillával a kapcsolatom csakis a médiának szól, ha megsimogatom, ha adok neki egy csókot,
ha veszek neki egy apró csecsebecsét, azt még aznap a neten látom viszont.
Az életem a médiának szól, minden pillantásom, mosolyom, még az is amikor valamiért idegesen
a hajamat piszkálom, minden nekik szól.
Magának ugyan azt adtam elő amit nekik, amit mindenkinek, a kemény, megközelíthetetlen fickót,
akihez nem lehet két szót sem szólni.
Miközben beszélt össze vissza mászkált előttem, még az a szerencse, hogy elég hangosan beszélt
ahhoz, hogy a szárító mellett halljam.
Azt hiszem pislogni is el felejtettem, ahogy hallgattam.
Ahogy elmondja tényleg nem lehet könnyű az élete, de akkor miért nem változtat rajta, és
miért nekem mondja el ezeket?
Eddig utált, sőt...amilyen jelzőkkel illetett, még rosszabbakat is gondolhatott rólam.
-Miért mondja el ezt nekem?
Nem tudtam magamban tartani a kérdésemet, kíváncsi voltam, hogy miért.
Amikor felém fordult az arca ismét kiismerhetetlen lett, megint nem láttam rajt a semmit.
Ahogy elmondta ez a médiás arca, ez az amit mindenki lát belőle, de mi van ha nem ez az ő
igazi arca?
-Mert azt akarom, hogy válaszoljon a kérdésemre.
-Nem.
-Tudja, hogy mi maga, egy...
-Félre ért, nem, nem válaszolok, hanem nem, nem feküdtem le senkivel, se ezen a forgatáson,
se senkivel azért, hogy ide kerüljek.
Az utastó hangneme egyáltalán nem tetszett, de a szavak megint maguktól hagyták el a számat.
Bólintott nekem, hogy megértette, de utána csendben maradt, mintha most akarná emészteni azt
amit hallott, és amit kiadott magából.
Nem akartam megzavarni, nem akartam, hogy megint dühös legyen rám, de képtelen voltam magamban
tartani a mondandómat, ezért szárítás közben újra beszélni kezdtem neki.
-Tizenhárom éves koromig egy falusi kis házban éltünk Bradfieldben Angliában.
Nem tudom miért éppen ezt hoztam fel témának, de ahogy láttam nem volt ellenére a dolog.
Felült a pultra, és onnan nézett rám mosolyogva, majd beszélni kezdett.
-Én az egész gyerekkoromat Londonban éltem le, a Barnes negyedben, ott jártam iskolába,
majd ott csatlakoztam a Barnes Theatre Company színtársulathoz tizenöt évesen, és itt talált
rám egy ügynök aki elindította a karrierem.
Innentől kezdve mintha egy csapot nyitottak volna meg bennünk, be nem állt a szánk.
Mind ketten elmondtunk egymásnak egy csomó mindent a múltunkról, még pár szaftosabb dologba
is bele mentünk, de azt hamar lezártuk, mert én feszélyezve éreztem magam.
Hát persze, hogy annak éreztem magam, amikor arra kérdezett rá, hogy mikor vesztettem el a
szüzességem, vagy ki volt az akivel elvesztettem.
Az oké, hogy most beszélünk, de attól még nem vagyunk olyan jóban.
Ahogy meglátta a pirulásomat hangosan felnevetett, de utána azért témát váltott.
Nem tudom meddig ülhettünk a mosdóban, miután a felsője megszáradt, én is mellé szegődtem a
pultra, és úgy beszélgettünk tovább.
Mesélt nekem a családjáról, a testvéreiről Vicről, aki a reklám szakmában, míg Lizzy énekesnőként
helyezkedett el.
Itt volt az a pillanat amikor megláttam az igazi Robot.
Amikor a barátairól, vagy a családjáról beszélt teljesen át szellemült.
Nem egy híres színész adott egy újabb sablonos interjút, hanem egy egyszerű srác mesélte el
a legbensőségesebb dolgait olyan lelkesedéssel mint egy gyerek.
Végig mosolyogtam, és sokszor volt, hogy felnevettem egy egy sztoriján, például amikor a
barátairól beszélt.
Beszélt a gyerekkori barátairól, Tomról, Marcusról, Bobbyról, és Samről, aztán eljutottunk
Joshig akinél úgy hegyeztem a füleimet ahogy csak tudtam.
Persze félre értette a nagy érdeklődésemet, de úgy ahogy sikerült meg magyaráznom, hogy csakis a
barátnőm miatt érdekel annyira, mert ő imádja.
-De ti is elég jóban vagytok.
-Igen, Josh kedves srác, segített nekem amikor nem akartak beengedni.
-Ja, erről hallottam, hát én se engedtelek volna be.
-Kösz.
Nem tudtam, hogy ezen most meg kéne e sértődnöm, vagy sem, így inkább csak a ruhámat birizgáltam.
-Tudod sokan akarnak bejutni, de a fiatal csinos lányokat igyekeznek nagyon elzárni tőlünk.
-Szóval csinos vagyok?
Basszus, fene egye azt a nagy számat, mégis miért nem gondolkodok mielőtt kinyitom?
Megint előbb beszéltem mint ahogy gondolkodtam volna, ami egy újabb adag piruláshoz vezetett.
Robert zavartan megköszörülte a torkát, és most először láttam őt elpirulni egy kicsit.
Ettől sokkal jobban éreztem magam, de nem mutattam neki, nem akartam, hogy megsértődjön,
vagy valami, ezért a mosolyomat magamban tartottam.
-Igen...eléggé...ez a ruha pedig kimondottan kiemeli a dögös kis formádat.
És vissza tért közénk, a már jól ismert közönséges Robert.
Elhúztam a számat, nem épp erre a válaszra számítottam, persze jól esik a bók egy nőnek, de
nem ilyen formában, és nem úgy, hogy közben úgy jár végig rajtam a tekintete, mintha röntgen
szeme lenne.
-Szerinted mikor engednek ki?
-Valami baj van, rosszat mondtam?
-Nem.
Lepattantam a pultról, majd az ajtóhoz sétáltam, hogy megnézzem nincs e még nyitva, de zárva
volt, mire akaratlanúl is egy lemondó sóhaj szakadt fel belőlem.
A fenébe is, Ali ki fog nyírni az tuti.
-Most mi bajod van?
-Semmi, csak...
-Csak, csak, nincs csak, egyszer ilyen vagy, egyszer olyan.
Egyszer megpróbálsz velem kacérkodni, és flörtölni, amikor pedig veszem a lapot akkor meg
begubózódsz, mégis mi a fenét akarsz?
-Te meg miről beszélsz, én nem flörtöltem veled.
Én tényleg nem vettem észre, hogy ilyet tettem volna, és ha mégis akkor az nem volt szándékos,
biztos félre értett valamit.
-Hát persze...bassza meg ezt a kibaszott ajtót, mi a faszért zárták egyáltalán be?
Az ajtóhoz lépve puffogott, majd megint ütni kezdte, mire tettem tőle egy lépést hátra.
Nagyon felhúzta magát, ezért jobbnak láttam nem a közelében lenni, nehogy még a végén rajtam
csattanjon megint az ostor.
-Sajnálom, nem akartam, hogy félre értsd a beszélgetésünket, én csak barátkozni akartam,
hogy jóban legyünk.
-Miért akarsz velem jóban lenni?
Idő közben a beszélgetés során mind a ketten észre vétlenül kezdtük tegezni a másikat, de így
sokkal kényelmesebb volt.
Még mindig nekem háttal beszélt, miközben a kezeit az ajtónak támasztotta.
-Mert annak ellenére, hogy hogyan indult a kapcsolatunk, nem hiszem, hogy te egy bunkó öntelt
hólyag lennél.
Mikor felém fordult felhúzott szemöldökkel elvigyorogtam magam.
Na igen, ez már tényleg vigyor volt, ugyanis éreztem ahogy elterül az egész arcomon.
-Honnan szedted, hogy ilyen vagyok?
-Hát, mindenki ezt mondja.
Megvontam a vállam, és továbbra is csak vigyorogtam, mire neki is mosolyra szaladt a szája.
-Tudod azért ezt jó tudni, hogy ilyen véleménnyel vannak rólam.
-Miért, teszel azért, hogy ne így legyen?
-Mostantól teszek.
-Na, és hogyan?
-Össze barátkozom a stylist asszisztenssel.
Vigyorogva nyújtotta felém a kezét, amibe én gondolkodás nélkül csúsztattam bele az enyémet.
A beszélgetésünk során rá jöttem, hogy nekem volt igazam, és Rob tényleg nem egy öntelt
bunkó akinek mindenki beááltja, és ezt a Robot meg akartam ismerni.
Hogy miért, és mi fog kisülni belőle nem tudtam, de jó volt érezni, hogy közel engedett
magához.
Még én sem beszéltem ennyit magamról soha senkinek egyszerre, főleg nem úgy, hogy előtte
majdnem megöltük egymást, de benne valamiért megbíztam, és csak remélni mertem, hogy nem
fogok csalódni.
-Maguk meg mit keresnek itt?
A hírtelen hangra szét rebbentünk, aztán amilyen gyorsan csak tudtunk ki skisszoltunk a
mosdóból mielőtt még bárki más is észre vehetett volna minket.
Láttam, hogy Rob még némi pénzt csúsztat a takarító kezébe, majd egy utolsó pillantást
váltottunk, és mindketten mentünk arra amerre a dolgunk volt.
Mind ketten külön utakon, ahogy annak lennie kellett.



HannaBetsy