Csak nyugi

Sziasztok
Először is köszönjük szépen a komikat amiket kaptunk: Viki, Laura, Csibimoon, Ariana imádunk titeket.
Ne haragudjatok, de nagyon beteg vagyok, alig volt erőm most is feljönni, és felrakni az új részt, de tudom, hogy holnap még ennyi erőm se lenn:/
Ezért elnézést kérek Hanna hogyha nem így tervezted a dolgokat, de az msn-em megint szar, és nem tudtunk értekezni:(
Na nem is húzom tovább az időt, remélem tetszeni fog nektek a friss:)

Görccsel a gyomromban, idegesen toporogtam a lakókocsi előtt.
Nem akartam elmenni innen, egyrészről mert tudtam, hogy Robert amint kiér keresni fog, hogy leüvöltsön, másrészt pedig nem akartam, hogy ezt mások is hallják, így maradtam ott ahol eddig.
Remek, már csak ez hiányzott, most tuti kirugnak ha ez a bunkó nekiáll itt hisztizni.
A fenébe is, még csak most kezdtem, nem hagyhatom, hogy kirúgjanak.
Remélem meg tudom magyarázni ennek az idiótának, hogy nem direkt törtem rájuk az ajtót, és nem lesz ebből nagyobb cirkusz.
Bentről kiabálást hallottam, de nem igazán értettem mit mondanak, túl ideges voltam bármire is figyelni.
Egyszer csak kicsapódott az ajtó, és én szembe találtam magam Roberttel aki nagyon dühösnek tűnt.
-Mr.Pattinson, higgye el nagyon sajnálom...én nem akartam magukra törni...én csak...
-Mit csak, mit akart, egy kibaszott fotót, vagy esetleg az alsógatyámra pályázott, hát tessék.
A zsebéhez nyúlt, majd egy egyszerű mozdulattal hozzám vágta az alsóját, mire köpni nyelni nem tudtam.
A torkomban hatalmas gombóc nőtt, és óriási volt a kényszer, hogy sírva elszaladjak, de nem tehettem, most az állásomról volt szó.
Robert mögött megjelent a nője is, aki hatalmas vigyorral az arcán nézte a párja kirohanását.
Láttam rajta, hogy élvezi a helyzetet, tetszett neki, hogy Robert megaláz engem.
A körülöttünk lévők mind minket néztek, senki nem zavartatta magát, hogy diszkréten elforduljon, mind kíváncsi volt arra, hogy Robert hogyan döngöl újból valakit a földbe.
Vettem egy mély levegőt, majd Roberthez léptem, és a kezébe adtam a gatyáját, aztán tettem két lépést hátra.
Igyekeztem nem mutatni mennyire ki vagyok borulva, és hogy menten el tudnám magam sírni.
A szemeimet az övéibe fúrtam, amiben mintha egy kis döbbenetet láttam volna megcsillanni, de aztán újra dühös lett.
-Nézze Robert, tényleg nagyon sajnálom, hogy magukra törtem, de elő kellett kerítenem magát a ruha próbára, már csak magára várnak.
-Komolyan azért tört ránk, hogy elmondja várnak rám?
-Utasítást kaptam, hogy vigyem magát oda.
-És ha most arra utasítom magát, hogy menjen, és vágja magát egy kocsi elé akkor megteszi?
A szemei villámokat szórtak felém, életemben nem láttam még ennyire kibukni senkit.
Jó mondjuk érthető, hiszen épp aközben zavartam meg őket, de akkor sem kellene így beszélnie velem.
Ráadásul mit hisz, hogy egy idióta vagyok aki képes lenne tényleg kocsi elég ugrani ha azt mondják neki?
-Először is, nem maga a főnököm aki utasíthat, másodszor pedig még neki sem tenném meg.
Még mindig farkas szemet néztünk, de ő volt aki előbb megszüntette ezt kettőnk között, és én hálát adtam az égnek, mert komolyan már éreztem, hogy menten elsírom magam.
Elfordultam tőle, és vettem pár mély levegőt, hogy némileg lenyugtassam magam.
-Hát majd meglátjuk, hogy meddig lesz még a főnöke az aki jelenleg parancsol magának, mert abban biztos lehet, hogy ezt nem ússza meg.
Azonnal felé fordultam, és kétségbe esve néztem rá, mire hatalmas önelégült vigyor jelent meg a képén.
Igaza volt Alinek, ez az alak tényleg egy beképzelt, bunkó, és igaza volt mindenkinek aki figyelmeztetni próbált vele kapcsolatban.
Hát, ennyit arról, hogy előbb ismerd meg, aztán alkoss véleményt.
-Kérem Mr. Pattinson.
-Maga csak ne kérjen engem semmire, tűnjön el innen.
-De magammal kell vinnem a forgatásra.
-Azt mondtam tűnés.
-De...
-Takarodjon.
Az üvöltését szerintem még a másik városban is hallották, én pedig csak megszeppenve álltam ott pár másodpercig, miután hátat fordítva magukra vágta az ajtót.
Jól van Kate, csak nyugi, mély levegő, nem lesz semmi baj.
Felemelt fejjel fogod elhagyni a forgatás helyszínét, és nem nézel senki sajnálkozó, vagy kárörvendő arcára.
Csak egyszerűen kisétálsz, majd otthon elsírhatod magad, de itt nem adhatod meg ezeknek az embereknek az örömöt.
Vissza mentem Meredithez aki már fortyogott a dühtől, és amikor meglátott csak még vörösebb lett a feje.
-Hol van Robert?
-A lakókocsiban.
Sajnálom Meredith, ostobaságot csináltam, véletlenül rá nyitottam, és nem volt épp diszkrét helyzetben a barát nőjével.
Meredithből kirobbant a nevetés, én pedig csak hápogni tudtam.
Most mi van?
Azt hittem tőle is megkapok egy sor üvöltözést, majd kirúg erre csak röhög.
Mégis mi a fene folyik itt?
Miután úgy döntött eléggé ki röhögte magát, a vállamra tette a kezét.
-És te ezért vagy ilyen fal fehér?
-Miután lekiabálta még a hajamat is, majd közölte, hogy kirúgat, azt hiszem az arcszínem van még a legjobb helyzetben.
-Ugyan, emiatt ne rágd magad, amelyik kutya ugat, az nem harap.
-Hát nekem elég harapódnak tűnt.
Elhúztam a számat, és ahogy vissza gondoltam a pár perccel előbbi történésekre újra gombóc nőtt a torkomban.
-Ne félj, nem fogom hagyni, hogy bármit is tegyen, ráadásul itt már mindenki ismeri őt, senki nem fog nagyon foglalkozni azzal, hogy megint miért hisztizik.
-Köszönöm.
-Na gyere, menjünk dolgozni, addig is előkészülünk amíg az a majom ide nem ér.
Még mindig mosolyogva húzott magával, de én képtelen voltam megnyugodni, addig amíg biztosan azt nem mondják, hogy nem sikerült kirúgatnia addig ideges leszek.
Úgy fél órával később megjelent ő is, mögötte a barát nőjével, és amint találkozott a tekintetünk rögtön újra villámokat szórtak felém a szemei.
Azonnal Meredithhez lépett, és magyarázni kezdett neki.
Honnan tudja, hogy ő a főnököm?
Ja persze, hiszen ő bármit ki tud deríteni.
Nyílván már azt is tudja, hogy hol lakom, vagy épp milyen bugyit hordok.
Remek, már most szereztem egy ellenséget, ráadásul pont az egyik legbefolyásosabbat, ennél jobban nem is intézhettem el magam.
Meredith teljesen nyugodtan hallgatta végig, és ugyan ilyen stílusban is válaszolt, mire Robert idegesen fújtatva ott hagyta.
Meredith rám kacsintott, majd elkezdődött most már a tényleges munka.
Mindenki sürgött forgott, kapkodás volt, mivel késésben voltunk, de azért mindenki nagyon ügyelt arra amit éppen csinált.
Amikor megtudtam, hogy a második jeleneten nekem Roberttel kell majd dolgoznom először, a szívem azonnal a torkomba ugrott, de próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra.
Nekem háttal ült az egyik székben, így még nem vett észre, ezért megengedtem magamnak pár másodperc erő gyűjtést.
Kate nyugi, csak ne vedd fel amit mondd, ne válaszolj neki, még csak ne is nézz rá.
Foglalkozz csak a munkáddal, nekem a ruháját kell eligazítanod rajta, és megnézned, hogy minden a helyén van e rajta.
Oda léptem elé, mire össze rezzent, de aztán fel vette az unott arcot, és elfordult tőlem.
-Megkérhetném, hogy álljon fel?
-Kérhetni kérhet, de miért tenném meg?
Vettem egy mély levegőt, nyugi Kate, csak nyugi.
-Szeretném a munkámat végezni, gondolom maga is csak örül ha minél kevesebb időt kell velem töltenie.
Felhúztam a szemöldököm, mire felpattant a székről, majd szét tárta a karjait.
-Hmm, Kate Middleton, az apja Michael Francis, a British Airways repülő tisztje.
Anyja Carole Elizabeth légiutas kísérő.
A család tulajdonában egy parti kellékekkel kereskedő cég van.
Egy húga és egy öccse van, Philippa Charlotte, becenevén "Pippa", és James William .
Az általános iskola után jelentkezett a St.Andrew's egyetemre ,ahol művészet történészi diplomát szerzett.
Az egyetem után a Jigsaw nevű divat cégnél helyezkedett el, mint a kiegészítők beszerzője.
Megdöbbenve hallgattam az életem történetét a szájából.
Gondoltam, hogy utánam fog nézni, de hogy ennyire?
Mi a fenét képzel magáról ez az alak, mégis mire volt jó neki, hogy ennyire utána nézett a hátteremnek?
Magamban minden félének elhordtam, nem épp finoman, pedig rám ez nem jellemző, de kifelé nem mutattam neki semmit.
Továbbra is a ruháját igazgattam, majd ahogy észre vettem egy kis hibát rajta, elléptem tőle egy kicsit.
-Meredith, Robert nyakkendőjén van egy folt, ki kéne cserélni.
-Ott vannak hátul, menjek?
-Nem, majd én.
Persze, még csak az kéne, hogy itt maradjak, akkor biztos, hogy nem épp finoman folytatódna ez a beszélgetés.
-Elnézést a kellemetlenségért Mr.Pattinson, máris kicserélem a nyakkendőjét, addig kérem foglaljon helyet.
Még magamat is megleptem azzal, hogy mennyire higgadtan beszéltem vele, pedig legszívesebben egy pofonnal reagáltam volna le azt, hogy így utánam járt.
Hiába, soha nem voltam az a dühöngő fajta, mindig inkább nyugodtan, és csendben szerettem megoldani a problémáimat.
Magam mögött hagytam a döbbent Robertet, majd azonnal a nyakkendőért siettem nehogy még ezért is megszólhasson.
Alig töltöttem ott egy percet, már rohantam is vissza, de már nem egyedül találtam ott.
Josh állt mellette, és nekem már messziről mosolyra húzódott a szám.
Josh teljesen más mint Robert, mintha tüzet, és vizet látnék magam előtt.
Míg Robert egy kő bunkó, addig Josh kedves, és udvarias, hát nem kellene sokat gondolkoznom, hogyha valaki megkérdezné, hogy melyiküket kedveltem meg már most.
Josh amint meglátott neki is kiült az arcára a mosoly.
-Helló bajba jutott hölgy.
-Helló megmentőm.
Vigyorogtunk egymásra mint két bolond, Robert pedig úgy nézett ki mint aki menten felrobban a dühtől.
-Nem láttam füst jeleket, ezek szerint minden rendben?
-Hát eddig semmi említésre méltó.
Robert kezei ökölbe szorultak, és vártam a kitörést, de nem jött, csak szúrós szemekkel vizslatott vagy engem, vagy a barátját.
-Ennek örülök, de tudod...
-Tudom, ha kellesz sikítok.
-Helyes, na megyek mert Maggie kitekeri a nyakam, hogy hol ténfergek.
Haver, majd késöbb beszélünk, hölgyem, várom a sikolyát.
Kezet csókolt nekem, mire csak elnevettem magam, aztán Robhoz fordultam, és bontogatni kezdtem a nyakkendőjét, miközben Josh távolodó alakját figyeltem.
Úr isten ha ezt elmondom Alinek, tuti ki fog ugrani a bőréből.
Akaratlanul felnevettem azon, hogy arra gondoltam milyen lesz Ali újabb kitörése, és ezt már Rob se hagyhatta szó nélkül.
-Szóval ő lesz a áldozata?
Kérdőn néztem rá, miközben a nyakából szedtem ki a nyakkendőt, majd a gallérját kezdtem igazgatni.
A szemei mélyen fúródtak az enyémekbe, és egy pillanatra minden erőmre szükségem volt, hogy ne hajoljak hozzá még közelebb.
Mintha rajta is hasonló küzdést láttam volna, de engem sokkal jobban lefoglalt a saját hülyeségem.
Mi az, hogy erő kellett ahhoz, hogy ne csókoljam meg, te jó ég, ilyen nincs, nekem nem tetszhet egy ilyen alak, na azt már nem.
Kicsit viszább húztam az arcomat tőle, amire persze ő is észhez tért, és folytatta ott ahol az előbb abba hagyta az alázásomat.
-Szóval őt akarja becserkészni?
Mit akar tőle, egy házat, kocsit, pénzt, vagy csak hírnév kell?
Tudja csak azért kérdezem, hogy tudjam figyelmeztetni, végül is a barátom.
-Hát ilyen barát mellett aztán ellenségre biztos nincs szüksége.
-Magának fogalma sincs milyen barát vagyok.
A szavak a száját sziszegve hagyták el, mire egy kicsit hátra hőköltem.
A szemei gyilkos dühöt sugárzott felém.
Nem értettem, hogy utálhat valaki ennyire, hiszen még csak nem is ismer.
Kissé megköszörültem a torkom, majd inkább vissza tértem a gallérjához, hogy ne kelljen ezzel a beszélgetéssel foglalkoznom.
Ahogy véletlenül a bőréhez értem, mintha egy áram ütés söpört volna rajtam végig.
Soha nem éreztem még ilyet, és nem tudtam elhúzni a nyakától a kezem.
Robert kitágult szemekkel nézett rám, mintha ő is érezte volna a szikrát.
Elrántottam a kezem, majd zavartan a nyakkendőért kaptam.
Nem mertem rá nézni, és ahogy vissza fordultam felé láttam, hogy ő is inkább más felé tekint mint rám.
Innentől kezdve csak akkor beszéltünk ha szükséges volt.
Akár hányszor vele kellett dolgoznom, azt mindig némán tettük meg, egyikünk se szólt a másikhoz, de a gyilkos pillantások azért még megvoltak.
Főleg akkor amikor a barát nője is vele volt, nem értettem miért, de nem is nagyon érdekelt.
Én végeztem a munkámat, és ő is, nem hátráltattuk egymást, ez volt a lényeg.
Az el telt egy hét alatt nagyon össze szoktam mindenkivel jó fejek voltak, és sokat beszélgettünk, de főleg Joshal.
Nagyon meg kedveltem, igazi bolond srác aki a végletek embere.
Képes az egyik pillanatban egy bolond kis srácot adni, máskor pedig egy komoly úriembert.
Megdöbbentő volt látni, hogy mennyire jó színész is, és mennyire át tudja érezni annak a karakterét aki játszik, de ugyan ezt el lehetett mondani Robertről is.
Amikor játszott az arca teljesen át szellemült, mintha nem is őt látnám, mintha egy teljesen normális srácot látnék aki éppen azt csinálja amit imád.
Sokszor kaptam magam azon, hogy képtelen vagyok levenni róla a szemem, de mindig azzal nyugtattam magam, hogy ez csakis amiatt van, hogy nagyon tetszik ahogyan a karakterét játssza.
Roberttel azóta nem beszéltünk ellenben a barát nőjével való vitáim szinte minden naposak, sőt van, hogy egy nap többször is össze szólalkozunk.
Mindig belém köt, ott szurkál ahol csak tud, és mindig ugyan az a vége a vitának, "ha ezt elmondja Robertnek".
Hát mondja, mit csináljak vele?
Ez alatt az egy hét alatt, hozzá szoktam a gondolathoz, hogy a munkám itt nem biztos.
Minden nap azzal a tudattal vagyok bent, hogy bármelyik pillanatban ki hisztizheti magának Robert, vagy a barát nője, hogy engem eltávolítsanak.
Féltem tőle, mert szeretek itt dolgozni, de nem fogok megtörni, és könyörögni, az nem én lennék.
Amikor elmondtam Alinek, hogy ki történt az első amit tenni akart, hogy azonnal megkeresi Robertet, és a földbe döngöli a macájával együtt, ahogy ő fogalmazott.
Nem akartam, hogy még ő is kellemetlen helyzetbe kerüljön miattam, ezért rögtön beszámoltam neki Joshról, mire úgy viselkedett mint akit elvarázsoltak.
Átszellemült arccal ült le a kanapéra, és akár egy gyerek várta, hogy meséljek neki.
Hát én mindent elmondtam ami történt, ő pedig ha lehet még szerelmesebb lett mint eddig.
-Na nem, ezt nem, ebben biztos, hogy nem fogsz velem jönni.
-Oké, akkor nem megyek.
-Ne már Kate, nem teheted ezt velem, megígérted.
-Nem értem miért pont engem akarsz magaddal cibálni erre a hülyeségre.
-Ez a hülyeség ahogy te nevezed egy remek divat bemutató, és egy kiugrási lehetőség nekem, kösz, hogy így támogatsz.
Ali levágta magát a kanapéra, majd durcásan keresztbe fonta a karjait maga előtt.
Én csak kieresztettem egy sóhajt, majd hagytam, hogy azt tegyen velem amit akar.
Végül az ő akarata érvényesült, és egy elég mélyen dekoltált világoskék ruhában jelentem meg az ő nagy divat bemutatóján.
Minek is kellett nekem megígérnem, hogy elkísérem erre a puccparádéra, ez egyáltalán nem én vagyok.
Idegesen álltam egyik lábamról a másikra miközben a ruhákat csodáltam a teremben.
Ha valamiért örülök, hogy itt vagyok hát akkor határozottan a ruhák miatt van.
Imádtam megfigyelni a ruhákat, új ötleteket merítettem belőlük, és teljesen felspannoltak.
-Kate, Kate te vagy az?
Egyszer csak egy mosolygós hangot hallottam meg magam mögött, mire én is mosolyogva fordultam meg, hogy ott egy döbbent szem párba ütközhessek.
-Ne is mondd, tudom túl sok, a barát nőm aggatta rám ezt a szörnyűséget.
Végig mutattam magamon, mire Josh elismerően követte a mozdulatomat a szemével.
Kicsit zavarba hozott, de mivel már tudom, hogy ő csakis mint barátra gondol rám, így már nem volt kellemetlen ahogy végig mért.
-Nos, minden elismerésem a barát nődnek, gondolom Aliről van szó.
Na igen, sokat meséltem neki Aliről, egyrészről mert Ali megkért, másrészről pedig mert tényleg jóban lettünk, és szívesen meséltem neki a legjobb barát nőmről.
Hevesen bólogattam neki, mire elkezdte körbe pásztázni a termet.
-Alig várom, hogy megismerjem.
Hát ő is eléggé oda van már most az én kis barát nőmért, pedig még csak képen látta, de hogy az ő szavaival éljek, elég volt egy kép is róla, és rögtön elbűvölte.
Hát rajtam ne múljék.
-Mindjárt jövök, megkeresem, és...
Ahogy fordultam volna, egy férfibe ütköztem, csakhogy elég szerencsétlenűl, mert a poharam tartalma egy az egyben rá ömlött.
Ahogy felnéztem tudtam, hogy óriási bajban vagyok, ugyanis Robert állt velem szemben paprika vörös fejjel.
-Ez volt a legjobb öltönyöm.
-Úr isten, ne haragudjon, ígérem kimosom, vagy kifizetem.
-Még szép, hogy kifizeti, várom a következő fizetését, ugyanis legalább annyiba került.
Nagyot nyeltem, de csak bólintani tudtam.
Basszus, hogy lehetek ilyen szerencsétlen?
-Nyugi haver, véletlen volt.
-Te csak ne védd a kis ribancodat, ez az idióta tönkre tette az öltönyöm.
-Először is nem vagyok ribanc, másodszor pedig tényleg véletlen volt, ne haragudjon.
Kicsit fura volt, hogy magázódunk, de egyikünk se akarta tegezni a másikat, valamiért mindig így beszéltünk egymással.
Azt hiszem azért mert ez sokkal kimértebb, pontosan olyan amilyen a kapcsolatunk.
Egyik pillanatról a másikra kapta el a karom, majd kezdett el maga után húzni, mire Josh azonnal utánam kapott.
-Nyugi haver, nem fogom megölni, csak szépen kiszedi a foltot, nem gondolod, hogy így fogok parádézni.
Bólintottam Joshnak, hogy semmi baj, majd hagytam, hogy Robert maga után cibáljon.
Nem egy ember nézett meg minket, de senki nem szólt hozzánk, gondolom látták, hogy Robert nem épp van a legjobb hangulatban.
Amint a mosdókhoz értünk ő máris betessékelt az ajtón.
-Dehát ide nem lehet bejönni, ez átépítés alatt van.
-Kit érdekel, nyitva volt.
Lekapta magáról a zakóját, majd az ingjét kezdte bontogatni, mire kissé zavarba jöttem.
Kintről hallottuk ahogy felcsendül a zene ami jelezte a bemutató kezdetét, erre megint hangosan kezdett fújtatni.
-Sajnálom...
-Mindig ezt mondja, nem unja még?
-Ellenben magával aki egy folytában bunkó, és velem szívózik, én elismerem, hogyha hibázom.
Nem tudom honnan szedtem a bátorságot, hogy így kimondjam amit gondolok, de meg tettem, csakhogy arra nem számítottam ami ezután következett.
Hallottunk egy jellegzetes hangot a zártól, ami csak egyet jelentett, épp bezártak minket.
Oda futott az ajtóhoz, de az tényleg nem nyílt.
Mindketten idegesek voltunk, és ez megmutatkozott az arcunkon is.
Ökölbe szorult kezekkel, és villámokat szóró szemekkel néztünk egymásra.
Na ebből most mi lesz?




Betsy, Hanna