Novella 1/3

Sziasztok

Mindenkitől elnézést kérek (Betsy) Hanna pár napja küldte át a részt, de nem volt időm át nézni, és javítani, nagyon sajnálom.

Remélem kárpótolni fog titeket a novella utolsó fejezete.

Köszönjük szépen a türelmet, és a megértést.

Kellemes időtöltést, és sok puszi nektek.

9 hónap. Ennyi időd van arra ,hogy felkészülj arra,hogy szülő legyél. Ennyi időd van mindenre ,amit
meg szeretnél valósítani ,mielőtt beköltözik az életedbe egy csöppség. A terhesség alatt vannak
azok a pillanatok ,mikor eldöntöd, hogyan fogod nevelni a babádat. Eldöntöd ,hogy mindent megadsz neki,mindig mellette állsz majd,örökké szeretni fogod ,akármibe is akarjon belefogni te támogatod majd,mindentől megvéded. A terhesség a legérzékenyebb időszak egy nő életében,de talán még egy férfiéban is. Na igen...Rob talán még nálam is érzékenyebb volt.
- Rob ,kész vagy már? Esküszöm elmegyek nélküled,egy menyasszony nem készülődik annyit ,mint
te. Kinek akarsz tetszeni,a nővérkéknek?.na jó ezen még én is elröhögtem magam. Rob ,amint imponálni akar egy 80 kilós asszisztensnek. Jesszus.
- Persze drágám,hisz tudod ,hogy ők a gyengéim. - jött ki a fürdőből-végre-30 perces készülődés után.
Erre csak a szememet forgattam,hiába ,javíthatatlan.
- Amúgy édesem. Azt szeretném mondani,hogy borzalmas ez  gyümölcsös fogkrém. - és persze nem bírja ki,hogy ne szóljon be.
- Amúgy ,akkor vegyél magadnak másikat. Látod ,milyen könnyen találtam megoldást. - kacsintottam rá és már indultam is kifele.
A harmadik ultrahangra mentünk,Rob teljesen be volt zsongva ,ugyanis az első kettőre nem tudott elkísérni mindig közbejött valami,amiért nem tudott eljönni.
Útközben elmajszoltam egy pár narancsot,tisztára karácsonyi hangulatom lett tőle. Mindig kell egyek valamit, hihetetlen. De legalább a narancs nem hizlal.
Fél óra múlva már a rendelőben feküdtem ,Rob szorosan mellettem az orvos pedig a hasamon huzigálta azt a hideg valamit. Rob olyan erősen figyelte a monitort , azt hittem kiesik a szeme. Annyira édes volt. Az orvos egyszer csak elkezdett hümmögni. Most ilyenkor mi van?Valami baj van ?
- Nos...nem tudom ,hogy nem vettem ezt eddig észre ,tekintve ,hogy már  a negyedik hónapban van ,
mindenesetre eléggé ügyesen elkerülte a figyelmem.
- Miről van szó ,doktor úr? - szólaltunk meg Robbal szinte egyszerre. Talán észre sem vette de keze hirtelen már az enyémet szorongatta. Én is nagyon megijedtem.
- Ne essenek pánikba ...- fixírozta továbbra is a képernyőt ,de még mindig nem mondott semmit
- De mi történt?- kérdeztem most már elég idegesen. Remélem nincs semmi baja a kisbabámnak.
- Tehát...gratulálok ,Ön ikreket vár. - mosolygott ránk kedvesen.
Mi meg csak ültünk ott egymás mellett ,tátogtunk ,mint a partra vetett hal ,de megszólalni nem tudtunk. Ikreket?Egyből kettő?Nos...végül is...biztos nehezebb lesz,főleg,hogy tapasztalatlanok vagyunk még, de lesz egy csomó segítségünk és  persze ott vagyunk egymásnak.
Én nagyon örültem neki de Robon láttam ,hogy megijedt. Talán őt érzékenyebben érinti a dolog ,hogy
egyből "dupla" szülő lesz. Ezek után már csak felöltöztem,az orvos felírt valami vitaminokat és elindultunk hazafele.
- Rob ,megállnál itt kérlek,beszaladok kivenni a gyógyszert. - kértem meg. Eddig csak csendben ültünk egymás mellett,de most mintha felébredt volna.
- Persze,ne haragudj, észre sem vettem, hogy elmentünk a gyógyszertár mellett.
A hangulatot nem tudom pontosan meghatározni,ami otthon uralkodott. Nem volt fagyos és
olyan "mindjárt vitatkozni fogunk", de annyira felszabadult sem. Mintha még mindig emésztgetné ,
amit az orvos mondott. Nem akartam megzavarni,hagyni akartam ,hogy először magában tisztázza
le a dolgokat,csak aztán beszéljük meg közösen. Igen ám ,de miután már 3 órája ott ült szinte
mozdulatlanul ,már nem tudtam mit kezdeni magammal ,szerettem volna megnyugtatni ,hogy
nem lesz semmi baj és ,hogy jó szülők leszünk ,az sem baj ,ha egyszerre ketten lesznek, majd csak megoldjuk valahogy. Bár én sem voltam teljesen biztos ,ezzel próbáltam magam nyugtatgatni.
Odasomfordáltam mellé a kanapéra ,de nem úgy tűnt ,mint aki észreveszi ,hogy társasága akadt.
Így hát kezemet óvatosan térdére helyeztem ,mire rám szegezte tekintetét.
-  Sofi, szeretném ha tudnád ,hogy egyáltalán nem vagyok szomorú amiatt ,hogy ikreink lesznek, sőt ,rettentő nagy boldogság járt át ,mikor elmondta az orvos....én csak...azon gondolkodom ,hogyan
fogjuk megoldani. Ne érts félre,biztos vagyok benne,hogy csodálatos anya leszel,nem is veled van baj, sokkal inkább velem. Eddig azt hittem hogy lesz egy kisbabánk és ha én majd nem tudok valamit megcsinálni például átöltöztetni, akkor te majd odajössz és segítesz,viszont teljesen más lesz a helyzet,mikor az egyik babánkat te öltözteted a másikat pedig kénytelen leszek én ,mert nincs száz kezed és annyira félek, hogy elszúrok valami,például ,lehet rosszul fogom meg és kitöröm a kezét,akkor mi lesz? - és csak dőltek belőle a szavak,de igazából jót mosolyogtam rajta. Még ,hogy kitöri a kezét...hihetetlen ez az ember.
- Szívem , figyelj rám - fogtam meg a kezét biztatás képen -nem lesz semmi baj,oda fogok tudni menni segíteni neked ,ha épp nem boldogulsz,de szerintem tökéletes apa leszel. És mi az ,hogy nem tudod majd átöltöztetni ?
Emlékszel ,mikor Annanál ,az unokatestvéreméknél voltunk és te öltöztetted át Miat ,ameddig én kint segítettem nekik?Az akkor mi volt? - erre már csak egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Éreztem ,hogy nem fog többet emiatt stresszelni.
- Igazad van. Szuper jó szülők leszünk - és kezdetét vette egy nagyon-nagyon hosszú csókcsata.
Mivel még csak az ötödik hónapban jártam,semmiben sem gátolt a terhesség ,olyan szinten,hogy
bármilyen munkát ugyanúgy el tudtam végezni,mint eddig. Persze nem emeltem nehéz dolgokat ,erre nagyon oda figyeltem ,viszont arra nem szorultam rá ,hogy takarítónőt fogadjunk. Ami viszont rettentő nagy fájdalmat okozott pár hétig ,az az volt ha Rob hozzáért a mellemhez. Persze nem ellene szólt , akkor is nagyon fájt ha én magam értem hozzá nagyon óvatosan ,mikor tusoltam vagy ruhát cseréltem. Az első ilyen alkalommal Rob teljesen félreértette a dolgot.
                                                                  xxxxxxxxxxxxxxxxxx
Már mindketten félmeztelenül feküdtünk az ágyban ,Rob lehámozta rólam a felsőt ,majd a melltartót és melleimet kezdte kényeztetni. Míg nyelvével ingerelt nem volt semmi gond de mikor kezével is elkezdett kényeztetni és apró harapásokkal is próbált  minél nagyobb örömet okozni,hisz tudta ,hogy ezt szeretem ,már irtó nagy fájdalom járt át és gondolkodás nélkül toltam le Robot magamról.
- Állj le Rob ,ez most nem megy. - így utólag tényleg elég kétértelműen fogalmaztam meg,ebből az
azt szűrhette  le ,hogy nem kívánom. Rob teljesen elhűlve ült az ágyon és megfagyott arccal nézett rám.
- Valamit rosszul csináltam ? Vagy...- hezitált. Éreztem, hogy mit akar kérdezni.
- Nem, dehogyis Rob.
- Akkor? - az arca még mindig teljesen merev volt,utáltam ha ezt csinálta
- Csak borzasztóan fáj a mellem. Eddig észre sem vettem. Mármint azt észrevettem,hogy
meg vannak duzzadva ,de azt nem ,hogy ennyire fáj. Ne haragudj,gondolom teljesen félreértetted. - hajtottam le a fejem-megfogalmazhattam volna szebben is .
- Ugyan kicsim,én kérek bocsánatot. Nagyon sajnálom-puszilt  a hajamba.
                                                           xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Másnap iszonyatos fejfájással keltem,de ma nagy bevásárlás volt,amit nem lehet áttenni,mivel hogy teljesen kifogytunk minden ehető dologból. Ezért a fejfájásomat úgy kezeltem ,hogy visszabújtam még egy kicsit Rob mellé. Ő is velem kell tartson ,mert a lesifotósoktól nem igazán merek még vásárolni sem menni.  Annyira ijesztőek, ahogy 15-en kattogtatnak és loholnak utánam minden hova, egy pillanatra sem hagynak békén. Komolyan az olyan érdekes ,hogy beszállok a kocsiba ,majd kiszállok a kocsiból?
- Mmm...ma vásárolunk? - kérdezte Rob álmos ám mosolygós hangon.
- Bizony.
- Nem kérhetnénk meg ezzel valakit?Mondjuk anyámat. Biztosan szívesen segítene. - nézett rám boci szemekkel.
- Rob ,ha soha nem mozdulok ki a házból előbb-utóbb begolyózok - És igen tudom ,hogy ez neked is kellemetlen, de akkor mit mondjak én?Te már évek óta ebben élsz ,én meg csak próbálok beleszokni,ráadásul még  gyereket is várok ,szóval nem Rob,nem kérhetjük meg anyukádat. - nem akartam ennyire kiborulni ,most biztos megint magát fogja hibáztatni.
- Tudom..tudom ,hogy sok ez neked--az én hibám ,nem kellett volna ebbe az egészbe belerángassalak,most...most biztos utálsz ,vagy ha még nem is ,biztosan fogsz...nem tudom ,hogy tehetném ezt jóvá,vagy hogyan állíthatnám meg ezt az őrületet...én ..nem tudom ,hogy védjelek meg…sajnálom - na mit mondtam?
- Jaj,annyira tudtam ,hogy ez lesz!Szóba sem kellett volna hoznom. Már miért tehetnél arról ,hogy nem szállnak le rólad?És amúgy is...mikor téged választottalak,veled együtt választottam ezt is. Tudtam ,hogy ez lesz. És bízom benne,hogy egy idő után csillapodni fog ez az egész. Sőt! Tudom ,hogy meg fog történni,csak...csak ki kell várnunk
- Nem vagyok biztos abban ,amit mondasz - majd kiment a fürdőbe. Pár órával később már a bevásárlóközpontban róttuk a sorokat,Rob maga előtt tolva a kocsit még mindig faarccal. Remek. Meddig fog ez menni?
- Vegyek mogyorókrémet? - tette fel  a kérdést teljesen reflexből,olyan volt,mintha nem is hozzám beszélne.
- Ömm...igen,abból is kifogytunk. - és már tette is be a kosárba.
A kasszához érve,majdnem elájultam mikor megláttam mi vár ránk kint. Rengetek lesifotós nyüzsgött az utcán.
- Ezt nem hiszem el. Undorítóak. - Rob teljesen begurult. Már csak ez hiányzott.
Ahogy bepakoltunk a zacskókba,Rob már kézen is ragadott és határozott léptekkel megindult a kijárat felé. Ahogy kiléptünk és ezer vaku villant a szemébe, nem tudom, hogy történt de nagyon megszédültem, Robnak úgy kellett
elkapnia ,hogy ne essek el. Rettenetesen megijedhetett, láttam a szemében a félelmet,kezdett pánikba esni,amit nem hagyhattam,nem akartam ,hogy még rosszabbul érezze magát.
- Semmi baj ,szívem ,csak itt volt egy kő,abban botlottam meg. - próbáltam rámosolyogni,de ekkor borzalmas fájdalmat éreztem a hasamban. Ne!Csak ezt ne!
- Úristen! - kapaszkodtam Rob  nyakába - Nagyon fáj!Segíts ! - ezután már megszűnt körülöttem a világ.

Telefon beszélgetésre lettem figyelmes,aztán kinyitottam a szemem,de valahogy nem lepődtem meg. Tudtam ,hogy kórházba kerültem a hirtelen rosszullétemért.
- Rob - szólítottam meg erőtlenül-történt valami a kicsikkel? - csak ennyire voltam kíváncsi,minden más most a háttérbe szorult.
- Nem...vagyis...az orvos azt mondta,hogy veszélyeztetett terhez vagy,ami a stressznek a következménye, és ha még egyszer előfordul ilyen ,akár... - nem tudta kimondani ,amit nem is csodálok. Én sem tudtam volna. Még belegondolni sem akartam,túl fájdalmas volt.
- Most az lenne a legokosabb döntés a részedről , ha elhagynál. Csak bajt hozok rád,én...semmit sem tudok neked  nyújtani. De mégis ,annyira önző vagyok ,hogy ha kell térden állva könyörgök ,csak ne hagyj el. Kérlek!
- Rob ,gyere ide! - szólítottam fel,meg akartam fogni a kezét - Soha nem foglak elhagyni. Esküszöm! Nem a te hibád ez az egész,és ha nem tudod felfogni ,ha kell elmondom minden nap. Szeretlek és ez mindig így lesz. - mondtam mélyen a szemébe nézve.
Pontosan tudtam mi jelent Robnak a kapcsolatunk, rengetegszer elmondta,hogy ha nem toppanok be az életébe ,már rég egy elmegyógyintézetbe csücsülne,mert kikészítette volna ez az egész felhajtás. A mi kapcsolatunk sem volt  épp zökkenő mentes. Rob az elején nagyon nem tudott megbízni bennem ,azt hitte ,hogy pár hónap múlva,mikor már elég infót szedtem ki belőle ,az egészet elmondom a médiának és elhagyom. Soha nem mondta ezt így szóról - szóra ,de beszéltem a nővéreivel is ,a barátaival is és tudtam ,hogy ez a legnagyobb félelme. Lágy puszikkal hintette be a kezemet,majd keze óvatosan a hasamra siklott és azt kezdte cirógatni.
- Nem tudom mivel érdemeltelek ki ,de köszönöm-suttogta a hasamhoz hajolva.

Pár nappal később kiengedtek a kórházból .Rob azalatt a pár nap alatt rengeteget vitatkozott Stephel, perelni akarta az újságokat,de az ügynöke szerint azzal csak jobban magunkra vonnánk a figyelmet. Egyet értettem vele.
Nem akartam több vitát,csak nyugalomban kihordani a gyerekeimet. Tudtam ,hogy nem lesz egy könnyű menet, de azt is tudtam ,hogy megoldjuk. Miután hazajöttem azonban ,teljesen megváltozott minden és nem feltétlenül rossz értelemben ,de szokatlan volt. Rob nem engedte ,hogy csináljak semmit. Az első ötlete az volt, hogy fogadjunk takarítónőt,de erről hamar lebeszéltem azzal az indokkal ,hogy nem fognak idegenek turkálni a cuccaink között. Erre csak ennyi volt a válasza: "Rendben ,akkor majd én takarítok".Hát igen,a takarítás azóta is nagyon érdekes módon zajlik. Rob telefonos segítséget kér,az édesanyjától és azt hiszi ,hogy nem hallom,mikor erősen magyaráz a telefonba,hogy "de anya, ez nem indul el." és hasonlók. Számomra  a legnagyobb változás mégiscsak az volt,hogy már nem járhattam be dolgozni. Igaz itthon folytattam a munkáimat,de mégiscsak szükségem lett volna arra az időre kimozdulni a házból. Viszont nem volt apelláta és meg is értettem. Ezt az áldozatot meg kellett hoznom.


A hónapok nagyon gyorsan vánszorogtak és már csak azon kaptam magam ,hogy a 8.hónapban vagyok és babaruhákat válogatok az egyik plázában,Ez mostanában a mániámmá vált. Nem tudom ,hogy minden anyuka ezt teszi-e a kisbabája születése előtt,de én határozottan sokat vásároltam. Vagy legalábbis nézelődtem ,de azt tényleg sokat. Szinte már mindenkit elrángattam magammal vagy kétszer ,Rob meg nem ért rá ,szóval egyedül kellett jönnöm. Mikor már úgy éreztem mára elég a rugdalózók és kezeslábasok világából, derültem egy cukrászdába, rettenetesen megkívántam egy kis fagyit. Alig,hogy leültem az asztalhoz,nem várt ismerős bukkant fel. Hát igen,Blanka határozottan csak ismerős volt. Próbáltam észrevétlen maradni,nagyon nem akartam vele cseverészni,azóta a bizonyos este óta nem láttam és teljesen őszintén mondom ,nem is hiányzott. De persze ,hogy nem volt szerencsém,ő ugyanis pont az arcomba vigyorgott.
-  Helloka Sofie. Jézusom ,jó nagy lettél. - hogy lehet valaki ennyire tapintatlan?Egy terhes nőnek nem mondja az ember,hogy mennyire meghízott ,még ha valóban így is van.
- Én is nagyon örülök neked. Ugye nem várod ,hogy megkérdezzem esetleg csatlakozol  - e?
- Ugyan már,soha nem tartottalak ekkora úrinőnek. Csak gratulálni szerettem volna. Igen,igen ,jól hallod, gratulálok,hogy sikerült megszerezned magadnak Robertet,hogy sikerült így behálóznod,majd örök biztosítékként felcsináltatni magad. Ez tényleg szép volt én sem csinálhattam volna jobban. - mosolygott negédesen.
Tudom ,hogy csak bosszantani akar,bár még azt is kinézem belőle ,hogy valóban így gondolja. Mindenesetre próbáltam megőrizni a nyugalmamat ,pedig normális esetben már rég leordítottam volna a fejét.
- Tudod....nekem nincs szükségem ilyen cselekre ahhoz,hogy megtartsak egy pasit. - próbáltam mosolyogni rá,hogy lássa nem rendített meg az amit mondott de az igazság az,hogy nagyon is belém gázolt. Fenébe a hormonokkal ! Blanka felhúzott orral keresett magának helyet és többet felém sem nézett. Nekem már teljesen elment a kedvem a  fagyizástól, úgyhogy mikor kihozta a pincér, rendeztem a számlát ,fogtam a fagyimat és eljöttem. Hazafele éreztem hogy nincs valami rendben. Tudtam ,hogy nem kellett volna felidegesítenem magamat.
Hazaérve ledőltem az ágyra és próbáltam nagyokat lélegezni. Úgy tűnik ez megnyugtatott,mert hirtelen elmúlt a rosszullétem.
Estefele rendeltem valami kaját,hogy Rob azért egyen. Nem volt már  erőm főzni és étvágyam sem volt,szóval egyedül fog ma este enni. Hiába a délelőtti "kis" incidens rányomta a bélyeget az egész napomra. Ahogy pakoltam ki a kis dobozkákból a kaját egy normális tányérra,hirtelen két kar fonódott a derekam köré.
- Annyira örülök ,hogy itthon vagy-pusziltam meg-ma különösen hiányoztál.
- De ugye nem volt semmi baj? - nézett rám nyomatékosan
- Nem , dehogy. Gyere megmutatom ,milyen aranyos ki ruhákat vettem nekik.
Mivel mi nem tartoztunk azok a szülők közé,akik csak akkor szeretnék megtudni a gyermekük nemét ,mikor  megszületik,könnyebb volt vásárolni. Két kislányunk lesz. Titokban azt reméltem ,hogy az egyik fiú lesz,ugyanis én mindig azt reméltem ,hogy az első gyerekem fiú lesz. Persze nem bánom ,hogy lányaink lesznek,imádom őket már így is. A nevek is meg vannak - hosszú ,átbeszélgetett éjszakák után : Emma és Liv. Az Emmahoz Rob ragaszkodott ,a Livhez pedig én.
Bementem hát a szobába,hogy előszedjem a kis ruhákat. Az ebédlőben boldogan mutogattam az ici-pici dolgokat. Egyszer valami iszonyatosan furcsát éreztem. A hasam görcsbe rándult én meg odakaptam. Rob mindebből nem vett észre semmit,nagyon lefoglalta a nézegetés. Ezt a műveletet a lábaim közte lecsorgó magzatvíz követte. Na jó,szólnom kell Robnak.
- Édesem ...figyelj  csak...ne ess pánikba én sem estem,annyi van csak,hogy ..hogy hát ..vedd a kocsi kulcsot, mert elfolyt a magzatvizem. - mindezt próbáltam úgy előadni ,mint ,aki nem a legnagyobb fájdalmakat éli már most meg, mintha csak le kéne menni a sarki boltba.
Nem is gondolta volna ,hogy Rob ilyen gyorsan kapcsol. Beszaladt a szobába, majd pár  másodperc múlva az előre elkészített táskámmal jött ki.
- Jól van kicsim,te ne törődj semmivel,csak lélegezz nagyokat vagy mélyeket, vagy ,hogy a fenébe mondják már annak. Na szóval csináld azt. És..gyere ,kapaszkodj belém. Vagy inkább vegyelek fel? Úgy kényelmesebb lenne.
- Rob...ne parázz már. Csak nyújtsd ide a kezed.
Ebben a pillanatban rettenetesen boldog voltam. Úgy voltam vele,hogy nem izgulok,minden rendbe lesz,nem lesz semmi féle komplikáció. Hamarosan életed adok az én kis babáimnak, életem értelmeinek. 

Hanna

Novella 1/2

Sziasztok
Íme a második rész a novellából.
Kellemes olvasgatást nektek.
Puszi

Könnyeim némán csorogtak végig arcomon,Rob nem mondott semmit. Nem mondta,hogy akar minket, hogy szeretné-e a babát .Semmit nem mondott. Tudtam,hogy ez mit jelent....nem akarja. Persze,hogy
nem hisz neki most a legfontosabb a karrierje,hogy a csúcson legyen és ebbe az egészbe nem fér
bele egy gyerek. Istenem,hogy lehetek ilyen naiv ? Hogy gondolhattam,hogy majd annyira fog neki
örülni,mint én ,mikor már biztossá vált ,hogy tényleg ott van bennem az a csöppség,hogy tényleg az
enyém,a mienk. Tiszta hülye vagyok.
- Rob ,leszel szíves mondani valamit ?Mondd ,hogy nem akarsz minket,hogy menjek már el és ne is
láss többet,hogy utálsz,hogy csalódtál benne,mindegy ,csak mondj már valamit ,mert nem bírom már
azt ,hogy csak nézel - tényleg iszonyatosan ideges voltam,úgy éreztem a belsőm szétszakad...nagyon fájt.
Azt éreztem ,hogy el fogom veszíteni életem legfontosabb emberét,akiben megbíztam ,akit teljes szívemből szeretek .Féltem ,mert  ő volt a mindenem és nem tudom mi lesz velem nélküle.
- Sofie...szívem..én ..naná ,hogy örülök drágám. Én csak...arra számítottam,hogy valami rossz történt és te nem mered nekem elmondani ,erre egy olyan dolgot osztasz meg velem ,aminek a világon a legjobban örülök és...és nem is tudom mit mondhatnék még...te megajándékozol engem, a legszebb dologgal a világon. Egy kisbabával...és mégis ,hogy gondolhattad ,hogy nem kellesz már ezek után? Istenem,kicsim ne legyél buta. Mindennél jobban szeretlek-mondta mélyen a szemembe nézve,majd magához szorított.
Most ,hogy a karjaiban tartott,hatalmába kerített az az érzés ,hogy soha nem akarom elengedni.
Legyen mindig itt, velem,mert én nélküle nem vagyok senki.
Most jött ki rajtam az a feszültség,amit azóta érzek,mióta az orvos kijelentette,hogy valószínűleg terhes vagyok.
A karjaiban sírtam és ő erősen tartott,akárhogy is abba szerettem volna hagyni ezt a "nyafogást" nem ment.
Kellett az,hogy ki tudjam magam sírni végre.
- Semmi baj életem,itt vagyok - szüntelenül próbált nyugtatgatni,és lassan úgy éreztem abba tudom hagyni.
- Rendben...megvagyok – hüppögtem - csak nagyon megijedtem ,azt hittem te nem akarod majd .
- Hát tény ,hogy nem terveztük ,de el sem tudod hinni mennyire boldoggá tettél. Egy kisbaba...Istenem...én is lassan fogom fel ,de...ez csodálatos-vigyorgott rám tele szájjal. - Gyerekem lesz attól a nőtől ,akivel le szeretném élni az életem. Nincs ennél jobb érzés,komolyan.
Most már a meghatódottságtól sírtam majdnem. Hát igen...terhes nők...

Azon az estén megbeszéltük a dolgokat. Mondtam neki ,hogy eszébe se jusson feladni a karrierjét,
tudtam ,hogy nagyon fontos neki ,soha nem is vártam volna ezt el tőle. De azt azért leszögezte
,hogy soha többet nem fog olyan későig dolgozni ,mint mostanában. Ezzel abszolút egyetértettem, nem is főként azért ,hogy nekem jó legyen,mert hát kétségkívül az,ha velem tölti minden szabad percét,de azért már aggasztottak azok a sötét karikák a szeme alatt. Egymásba fonódva aludtunk el ,ő volt a nagy kifli én meg a kicsi. Persze a keze egyből  rátalált a hasamra,így merültünk el mindketten az álmok édes tengerében.

Másnap az óra 6-kor csörgött én meg azt hittem leverem onnan ,de úgy,hogy többet az már nem fog
 megszólalni. Na igen,jó is lett volna...
Csak ,hogy újra hétfő és Robnak dolgoznia kell.
Feltápászkodtam az ágyról és első dolgom volt megsimogatni a hasam. Mosolyogva kezdtem el költögetni,nagyban alvó szerelmemet.
- Édesem...fel kéne kelned. Menj gyorsan zuhanyozni,addig készítek neked reggelit.
Ez volt hétköznap a szokás. Mindig felkeltem mikor dolgozni ment ,aminek nagyon nem örült,nem értett egyet azzal ,hogy én is hajnalban kelek. De muszáj volt látnom ,különben nem bírtam volna ki estig nélküle.
-Mmmm ,neeeem...én ma nem megyek dolgozni-motyogta,szerintem azt sem tudta melyik földrészen pihen éppen.
- Persze, persze,az szuper lenne ,de sajnos nem fog összejönni ,szóval gyere.
-Aaah..-nyögdécselve tápászkodott fel.
Mi a fenéért nyög? Nem tudja ,hogy a terhes nők kívánósak és nem csak  a kaja terén? Hihetetlen,most komolyan beindultam ennyitől? Hát kétségkívül.
Kiszaladtam a konyhába kávét főzni ,majd utána mentem a fürdőbe. Ez van,nincs mit tenni. Ha egyszer kell valami ,akkor kell.
Az ajtó nem volt bezárva ,így ne hallhatta ,hogy jövök. Pár másodpercig csak feszes hátsóját nézegettem.
Hmm...van nekem ízlésem.
Bemásztam mellé a zuhanykabinba ,majd hátulról átöleltem. Nem mondom ,hogy nem volt meglepve,nagyot ugrott ijedtében...tényleg nem volt ez eddig szokásom.
- Na mi az ? Ellenállhatatlan vagyok ,ugye ?- húzogatta idiótán a szemöldökét.
- Ne legyél már ilyen beképzelt. Nem neked szól a dolog...ez csak simán szükséglet-nyújtottam ki a
nyelvem játékosan.
- Nem mondod? Na majd meglátjuk.
Egyik kezét derekamra tette,így húzott magához közelebb. Másikkal eltűrte a hajam és nyakamat
kezdte csókolgatni.
Hihetetlen jó érzés volt ,hogy nedves testünk összeért. Éreztem ,hogy kicsi Rob már kezd éledezni.
Kezeim nyaka köré kulcsoltam ,így vontam magamhoz egy csókra. Rob nem sokat hezitált,pár
pillanatig melleimet kényeztette ,kezével és szájával egyaránt ,majd keze becsúszott lábaim
közé és egyből két ujjával merült el bennem.
Hátamat a zuhanykabin oldalának vetve ,hangosan nyögtem Rob nevét ,aki láthatóan kezdte
elveszíteni az önkontrollt.
Pár másodperc múlva Rob vállán lihegtem és próbáltam visszaállítani a normális légzésemet.
Vissza szerettem volna adni neki a kedvességét ,de mikor megpróbáltam lehajolni ,megállított.
- Ne most cica. Térjünk a lényegre - suttogta a fülembe ,nekem pedig ennyi elég is volt.
Odalent megragadva ,kezem párszor végig húztam rajta ,majd magamba vezettem. Egyszerre
nyögtünk fel a  bódító érzéstől és nem is kellett több pár erőteljes lökésnél és már a mindketten
 a mennyekbe éreztük magunkat.
Hát nem mondom ,hogy ez volt együttlétünk legromantikusabb szeretkezése ,de mindenképp kielégítő volt ,nem csak számomra.
Úgy terveztem ,hogy miután Rob elmegy,visszafekszem ,de ezek után már úgysem menne az alvás...
Rob felöltözött ,én csak egy köntöst kaptam magamra és kimentem a konyhába valami reggeli félét
összedobni, de gyorsan mivel eléggé késésben volt már. Nem is tudom miért...
- Drágám ,ma lesz egy stáb vacsora féleség. El szeretnél jönni? - motyogta Rob,miközben nagyba tömte magába a rántottáját.
- Ömm...azt hiszem igen,hánytól lesz? - hat előtt mindenképp hazaérek a munkából.
- Kb. nyolckor kezdődik,akkor érted jövök ,rendben ? - már felállva magyarázott ,a kabátja a kezében volt,indulásra készen.
- Oké ,nyolcra kész leszek. Szia,szeretlek - öleltem meg
- Én is titeket-mosolygott édesen, jaj ,de drága

Mivel vissza már nem feküdtem elkezdtem takarítani,bár nagy kupi nem volt,valamivel el kellett
foglalnom magam.
Miután befejeztem leülte reggelizni ,aztán megnéztem egy filmet és lassan eltelt a délelött.1-kor
elkezdtem készülődni, egy óra múlva bent kéne lennem a szerkesztőségben. Újságíró voltam ,de nem
 pletykalapoknál ,hanem divatmagazinnál.
Sokan nem becsülik semmire ezt a munkát ,mint például a szüleim ,de én őszintén szeretem ezt csinálni ,már kicsi korom óta foglalkoztat a divat és végre azt csinálhatom ,amit szeretnék. Bár anyáék azt hiszik ,könnyű volt bekerülni ,egyáltalán nem. Keményen megdolgoztam érte.
Próbáltam Robot hívni ,de nem vette fel. Furcsa,általában mindig felveszi ha hívom,vagy ha épen akkor nem ér rá,visszahív. Na mindegy,majd csak felhív.

A délutánom sem volt felettébb érdekes ,elmondtam a főnökömnek ,hogy mi a helyzet és ,hogy akkor is szeretnék dolgozni mikor már nem fogok tudni bejárni. Nagyon rugalmas volt ebből a szempontból ,amiért nagyon hálás voltam neki, nem akartam otthagyni az állásom.
Öt fele ,mikor hazafele indultam megint próbáltam Robot hívni ,de ismét hiába. Nem tudom mi van vele, egész nap a hívását vártam,mivel legalább kétszer egy nap szoktunk beszélni.
Otthon lepakoltam és elkezdtem valami normális ruha után kutatni. Hiába...az nő örök problémája...
szekrény tele,még sincs mit felvenni soha.
Végül egy szűk fekete mellett döntöttem,az mindig beválik.
Elmentem zuhanyozni ,elég ráérősen ,nyolcig még volt két órám. Egyúttal hajat is mostam,Rob kedvencével,a gyümölcsössel.
Megtörölköztem,felöltöztem ,megszárítottam a hajam,felkentem egy kis sminket-úgy látszik elég hamar eltelt az a két óra,mert már csak arra eszméltem fel ,hogy kulcszörgést hallok. Megjött.
Kirohantam a napaliba és a nyakába vetettem magam. Olyan jó illata van...
- Hiányoztál - suttogtam neki
- Aha..nekem is .induljunk ,mert el fogunk késni.
Most akkor mi van ? Se egy csók ,meg sem ölelt de még egy puszi sem. És mi az ,hogy "aha"...mi van vele?
Rám sem mosolygott ráadásul ...mindig rám mosolyog. És még azt sem mondta ,hogy milyen jól nézek ki,ami nem is lenne annyira furcsa,mert nem várom el,de máskor mindig mondja ,hogy neki van a legszebb barátnője és ,hogy csinos vagyok ,de most semmi. Valami furcsa volt a szemében ,amivel nem akartam törődni, de egyáltalán nem tetszett.
Felvettem a kabátom és a táskám,majd mellé sétáltam és összekulcsoltam a kezeinket. Rob meg csak
egyszerűen kihúzta a kezét az enyémből és elindult lefelé. A tekintetem elhomályosult és rögtön
arra gondoltam ,hogy elmondta a munkahelyén,hogy gyerekünk lesz és ez nem tetszett a rendezőnek
és neki fontosabb a munkája .Istenem,biztos ez történt. Éreztem,hogy ez lesz,az én boldogságom
sosem tart sokáig. Úgy tűnik én nem érdemlem meg.
Lesétáltam az autóig,ahol Rob már türelmetlenül topogott.
- Igazán siethetnél kicsit,megmondtam ,hogy késésben vagyunk,mit lehet ezen érteni ?Jesszus...-
hát ha eddig nem voltam lesokkolva,akkor eljött az ideje. Soha nem beszélt még így velem.
Valami történt ,ebben most már biztos voltam,csak azt nem tudom még ,hogy mi az .
Leforrázva ültem be a kocsiba,muszáj volt rákérdeznem,ezt egyszerűen képtelen vagyok elviselni.
- Rob ,elárulnád nekem is kérlek,hogy mi a fene bajod van ?És ne mondd ,hogy semmi ,mert
nem szoktál így viselkedni,tudom ,hogy történt valami és akármi az,szeretném ,ha megosztanád velem.
- Ugyan,kérlek ne dramatizáld már túl a dolgokat,egyszerűen rossz napom volt. Ennyi.
Ennyi. Na persze. Azért beszél így velem és néz semmibe. Elfordultam az ablak felé,mire hallottam ,hogy vesz egy mély levegőt és mintha mondani akart volna valamit ,de aztán mégsem tette. Jobb is...úgy látszik ma csak megbántani tud.
Az étteremhez érve Rob leparkolt ,majd majd elindult befele. És itt volt az a pont mikor azon voltam ,hogy fogom magam és visszafordulok. De nem teszem meg ezt vele. Én nem fogom azt csinálni mint ő. A bejáratnál  toporgott idegesen,mikor odaértem. Ki sem nyitotta előttem az ajtót ,meg sem várt,semmi,csak ment előre.
Ő hamarabb ért oda ,mint én ,mér köszönt is mindenkinek ,mire nekem is sikerült odakecmeregnem.
-Á, Sofie, gratulálok nektek a kisbabához,mondtam is Robnak, hogy abszolút megértem ha változtatni akar a programján elvégre most  a baba a legfontosabb- na hát az a pont kilőve ,hogy a rendező mondott neki valamit,ugyanis ezek szerint ő nem bánja.
- Köszönöm szépen George - mosolyogtam rá kedvesen .
Odamentem köszönni mindenkihez ,Blanca ugyanazzal az utálattal nézett rám,mint először ,mikor találkoztunk.
Nekem sem volt szimpatikus ,de legalább megpróbálom eltűrni ,végül is emberek vagyunk ,próbáljunk meg úgy is viselkedni. Hát neki nem jött össze. Egy nagyon csúnya nézéssel egybekötött "hello"-t bírt kinyögni. Köszi,szuper az estém.
De ami a legjobban zavart,az az volt,hogy Rob mellé ült le ,még véletlenül sem mellém és már nagyba beszélgettek,Rob tudomást sem vett rólam. Volt még mellette egy hely ,de először nem akartam odamenni,nekem is van büszkeségem,de aztán rájöttem,hogy nála semmi sem fontosabb és ha így van rá esély ,hogy beszélhessünk, kihasználom. Így tehát felállva a helyemről odasétáltam az üres székhez és leültem,ezzel megzavarva az érdekes beszélgetésüket. Blanka szégyentelenül közel volt hajolva Robhoz, ezzel kitűnő belátást engedélyezve a dekoltázsába.
Hihetetlen ez a nő,komolyan mondom,nincs bőr  a képén?? Rob nem szingli pasi,aki épp keresi a barátnőjét.
Én vagyok a barátnője,a fenébe is.
És ha kell meg is mutatom. Rosszul esett,hogy Rob rám sem nézett ,mikor oda ültem mellé ,de remélem nemsokára fel fog neki tűnni.
Kijött a pincér ,felvenni a rendeléseket. Én csirkemellet kértem ,Rob meg steaket.
- Rob buli van,miért nem iszol valamit? Talán megtiltja valaki ? - Blanca. Utállak.
- Tényleg drágám,igyál valamit,majd én vezetek hazafele - adtam egy puszit az arcára ,mire megjelent
rajta egy apró mosoly,amit az este folyamán először láttam rajta és ettől a gondolattól sírni tudtam volna.
Attól meg még inkább ,hogy nem tartott ez a mosoly pár másodpercnél tovább,egyből rendezte vonásait és visszatért a "kimért Rob ".Én ezt nem bírom már.
- Jó ötlet , Blanca, tényleg,miért ne ?  - na itt telt be a pohár
Komolyan nem vesz rólam tudomást? Na majd meglátjuk. Nem akartam én botrányt sem nyilvános
veszekedést ,azt Blanca szívem csak élvezte volna. Más eszközökhöz kellett folyamodnom. Még jó,hogy tudom mit kell csinálnom ahhoz,hogy egyetlen érintésemtől felizguljon Mr.Pattinson.
Kezem diszkréten az asztal alá csúsztattam és elkezdtem simogatni Rob combját. Éppen ivott ,hát biztos félrenyelt a drágám,mert eléggé csúnyán kezdett el köhögni.
- Jajj édesem ,minden rendben ?Félrenyeltél? - édesen mosolyogva hajoltam hozzá ,tudtam ,hogy nincs semmi baja.
- Mi a fenét csinálsz? - hajolt hozzám és szinte hangtalanul kérdezte.
- Próbálom megoldani ,hogy hozzám szólj ,mi a fene bajod van? Soha nem viselkednék így veled. És tudod miért? Mert szeretlek és akit szeret az ember ,azzal nem viselkedik így-igazából nem azzal akartam meggyanúsítani, hogy nem szeret,éreztem,hogy szeret ,de nem értettem a viselkedését és próbáltam megfejteni.
- Ha valaki szeret valakit,akkor nem csalja meg. Kitől van egyáltalán a gyerek? Tőlem vagy a kedves munkatársadtól? - egy normális nő viselkedése az lett volna ,hogy pofon vágja és hagyja a fenébe ,nem éri meg a pasi ,hogy ilyeneket eltűrjön. De én nem ezt tettem. Csak döbbentem néztem rá,majd  kiszaladtam a mosdóba és elkezdtem sírni.
Hol van az én Robom? Aki minden cselekedetével érezteti velem,hogy szeret? Miért mondott nekem ilyeneket?
Nem érzi ,hogy mennyire szeretem,hogy mennyire odáig vagyok érte ,hogy imádom. Soha nem kéne senki más.
De nem. Ez nem az ő hibája,valaki biztos bebeszélte neki ,mert ő képtelen ilyeneket kitalálni. Mégis ....ennél jobban már meg sem tudott volna bántani. És az,hogy nem tőle van a gyerekünk?Ez semmi mást nem váltott ki belőlem, csak elkeseredést. Soha nem csalnám meg. Ráadásul ezzel most azt akarta mondani hogy én csak a pénzéért vagyok vele. Van egy sejtésem ki volt az ,aki ilyeneket mondott neki .Menjek vissza? Azzal aláírnám,hogy amit mondott igaz, ráadásul még én vagyok az ,aki könyörög neki ,hogy fogadja vissza. Na azt már nem .Ezt nem kapod meg Robert Pattinson.
Egyszer csak hallottam ,hogy nyílik az ajtó ,de nem törődtem a belépő emberrel,nem érdekelt ,hogy egy idegen lát ilyen állapotban,csak tovább sírdogáltam. Ekkor két erős kar fonódott körém.
- Bocsáss meg. Tudom ,hogy szörnyű dolgokat vágtam a fejedhez és hogy nem fogsz könnyen megbocsájtani, de nem adom fel,mindent megfogok tenni azért ,hogy visszanyerjem a bizalmadat - nem érzékenyültem el most ettől ,csak egy dologra voltam kíváncsi-és tudnod kell ,hogy egyetlen szót sem gondoltam komolyan abból amivel megvádoltalak. Szeretlek ,kicsim-mondandója végén nyakamba temette az arcát és mélyeket lélegzett. Ilyenkor mindig hozzábújok vagy megölelgetem ,most viszont csak mereven álltam karjai közt.
- Nem szeretsz már?
- Minek kérdezel ilyeneket?Tudod ,hogy szeretlek. De egy olyan dologgal vádoltál meg ,amit nem tudom ,hogy képes leszek-e megbocsájtani neked. Ez a kisbaba ...a legőszintébb dolog az életemben,szerinted képes lennék ezt hazudni neked Rob? Komolyan ezt gondolod? - most már kezdtem ideges lenni. Eddig csak csalódott voltam de most már határozottan dühös. Minek néz engem ,egy kurvának ?  - Ki volt az ,aki teletömte a fejedet ilyenekkel?
Őszintén Rob ,tudom ki  volt az ,de tőled szeretném hallani - persze biztos nem voltam benne ,de nagyon erős volt a gyanúm.
- Blanca. Tudom ,hogy nálam nagyobb hülye nincs ,hogy adtam valamit a szavára ,de ...nem tudom ...csak...ne haragudj.
Annyira fájdalmasan tud nézni ,esküszöm,mint egy kóbor kiskutya. Tudtam ,hogy meg fogok neki bocsájtani,hisz szeretem és félre fogom tenni a büszkeségem,de szeretném ha még teperne kicsit.
- Ugye tudod ,hogy azzal ,hogy így nézel ,nincs minden megoldva...?
- Tudom ,persze ...igen..én..
Na jó ,itt már megkegyelmeztem. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam.
- Szeretlek-suttogtam neki.
- Én is nagyon,nagyon,nagyon szeretlek.
Örülök,hogy végre megtudtam mi baja Robnak és ,hogy ki tömte a fejést hülyeségekkel,annak meg még inkább, hogy meg tudtuk beszélni ,de ezt nem hagyom annyiban. Blanka ellenem fordította Robot és e felett nem fogok csak úgy elsiklani. Nem tudod kivel kezdtél ki, édesem. A mai estém nyugodt szível rááldozom arra,hogy téged bosszantsalak.

Hanna 

Novella 1/1

Sziasztok
Nos itt is lenne Hanna első írása, reméljük tetszeni fog nektek, és fogtok neki írni:)
Sok puszi nektek


Sofie:

-Kicsim, kérlek, had menjek veled-könyörgött Rob
-Rob, megbeszéltük már százszor ezt a dolgot.

Biztos nem komoly, de ahogy végeztem, rögtön felhívlak, ne aggódj.
-Lehet, hogy nem komoly, de akkor sem értem miért nem kísérhetem el az orvoshoz a beteg barátnőmet-háborgott szerelmem.
-Szívem, ha nem muszáj, miért akasszuk a nyakunkba a paparazzikat?

Gondold meg jobban...ha egyedül megyek, egy óra alatt meg lesz az egész, mert egy magamban már nem vagyok olyan érdekes mintha a szívtipró Robert Pattinsonnal sétálgatnék kézen fogva-próbáltam érvelni.
-Rendben...de..egyből hívj fel, ahogy kijöttél! -kicsit kétségbe volt esve a drágám, nagyon
el szeretett volna kísérni.
-Megígérem-csókoltam meg.
Elmentem a gardróbig és elkezdtem készülődni,minél hamarabb túl akartam ezen esni, utáltam a kórházakat ,az orvosokat és mindent ,aminek a betegséghez köze volt.
Induláskor Rob még egyszer a lelkemre kötötte, hogy el ne felejtsem felhívni.
A háziorvoshoz érve nagy sor fogadott, én meg szidtam magam rendesen, mert nem vagyok képes betelefonálni.

Már azon voltam, hogy visszafordulok és eljövök máskor, de aztán eszembe jutott,
hogy valószínű Rob belezavarodna, hogy nem tudja meg mi a bajom.

Magamtól el sem jöttem volna, ő mondogatta mindig, hogy nem normális, ha az ember minden reggel rosszul van.

Én meg úgy voltam vele, hogy majd elmúlik.

Viszont ebben nem én döntöttem, hanem Rob.
Kényelembe helyeztem magam a széken-már amennyire ez lehetséges volt - hiszen egy ideig még biztos itt fogok üldögélni.

Eszembe jutott, hogy múlt héten volt az egy éves évfordulónk Robbal.
Mondjuk én még mindig azt állítottam ,hogy már egy hónapja meg kellett volna ünnepeljük,
hiszen akkor volt egy éves a kapcsolatunk.

Az egyet nem értés abból adódott, hogy én a megismerkedésünk napjától számolom, ő pedig, hát... az első...szeretkezésünktől.

Nem haragudtam rá emiatt, férfiból volt.

Emlékszem milyen meglepetést tartogatott nekem.
                                                     xxxxxxxxxxx

Már teljesen el voltam keseredve, hisz, úgy tűnt Rob teljesen elfeledkezett az évfordulónkról, ezért nem is nagyon figyeltem arra, amit mond, el voltam a magam kis világában és azon rágódtam, hogy vajon miért nem vagyok Robnak elég fontos ahhoz, hogy megjegyezzen egy ilyen dátumot.
A hangulatom már elérte azt a fokot, hogy sírva fakadjak, de még tartottam magam, nem akartam, hogy hisztisnek tartson.

Unottan piszkáltam az ennivalót, amit ismét a Ristorante-ban fogyasztottunk.
Nem gondoltam, hogy ezzel szeretett volna meglepni, mivel elég gyakran vacsorázunk itt, szóval nincs benne semmi különös.

Bár feltűnően kevesen voltak és mire mi megrendeltük a desszertet már az a kevés ember is elment.

Mi a fene?

Ez a környék legjobb étterme, máskor két nappal előtte le kell foglalni a helyet, most meg alig vannak és tizenegy előtt már el is mennek?

Furcsa.
Megérkezett a desszertünk én pedig ugyanolyan faarccal kezdtem el enni az igencsak ízletesnek kinéző desszertet.

Egyszer csak valami nekikoppant a villámnak.

Kicsit bambán nézhettem, mióta van vas egy csoki tortában?

Elkezdtem túrni ,mikor előbukkant egy ...
                                                        xxxxxxxxxxxx     
A telefonom hangos csörgésbe kezdett,mire mindenki rám kapta a tekintetét.

Elnézést kérve álltam fel és sétáltam arrébb, hogy ne zavarjam a többi várakozót.

Meg sem néztem ki az, csak felvettem.
-Halo ?
-Szia édesem ,csak azt akartam kérdezni mi tart már ennyi ideig?
Hát persze, hogy Rob volt az.

Hogy is gondolhattam, hogy nem fog minden tíz  percben telefonálni?
-Rob mondtam, hogy amint végzek szólok.
-Igen, tudom, de már végezned kellett volna azóta.
-Nagy a sor, és még itt kell ülnöm egy ideig. 
-Tudtam, hogy kellett volna időpontot kérned ...talán, ha...megemlítenéd a nevem ...?-jaj, annyira tudtam, hogy erre akar kilyukadni, úgy éreztem.
-Felejtsd el!

Te mondod mindig, hogy  ugyanolyan ember vagy, mint a többi, nem?
-De-de, igazad van,csak megőrjít, hogy itthon kell várakozzak. - szomorodott el.
-Gondolj arra, hogy nem sokára otthon leszek - próbáltam lelket önteni belé
Kicsit még beszélgettünk, majd elköszöntem tőle, és visszaültem a helyemre.

Újra belemélyedtem az emlékeimbe.
                                                       xxxxxxxxxxxxx
Amibe a villám koppant nem volt már, mint egy kulcs.

Itt már azért sejtettem, hogy nem a szakács felejtette benne a tortámba a bejárati ajtaja kulcsát.
-Mi ez Rob? - kérdeztem mosolyogva, ugyanis megjött a kedvem, mert tényleg feldobott az , hogy Rob nem feledkezett meg rólunk.

Én is készültem neki valamivel, de az teljesen más jellegű volt.
-Tudod kicsim, egy ideje már gondolkozom azon, hogy ideje lenne új szintre emelni a kapcsoltunkat, és amúgy is szerettem volna már egy lakást, szóval lenne egy ajánlatom számodra.

Mivel megőrülök érted, és imádom mikor velem vagy, de borzasztó mikor nem vagy, és imádom mikor együtt alszunk, mert imádok melletted ébredni, mindig jó napom van, mikor te vagy az, akit először látok, mikor felkelek.
Tehát Sofie Brown, szeretnél hozzám költözni? - édes mosolygással zárta monológját, amitől csontjaim folyékonnyá váltak.
-Persze, hogy szeretnék hozzád költözni. - teljesen elérzékenyültem, tudtam, hogy Rob romantikus fajta, ezt többször is megmutatta, de mindig meghat ezzel az odafigyeléssel.
                                                   xxxxxxxxxxxxxxxx
Tökéletesen emlékeztem az este miden egyes pillanatára, igaz az is közrejátszik, hogy alig egy hete történt az egész.

Annyira boldogok voltunk mindketten már azon az estén, hisz tudtuk, most már minden egyes szabad percünket együtt tölthetjük.

Na és persze tudtuk, hogy hogyan zárjunk le egy ilyen tökéletes napot.....ez az én meglepim
volt számára.

A beköltözés nem tartott olyan hosszú ideig, mindössze két nap alatt lezavartuk az egészet, hisz a bútorok már megvoltak, csak a dolgainkat kellett odavinni, ebben meg segítségünkre voltak barátaink.

Imádtam az egészet úgy, ahogy volt.

Rob külön figyelt rám mikor a bútorokat választotta, nem barna, fekete kombináció
uralkodott a lakásban, mint az egy átlag legénylakásban, mert, ahogy ő fogalmazott ez nem legénylakás, hanem az első közös otthonunk.

Azt mondta, ismeri a stílusom, meg hogy mik a kedvenc színeim, mindig megfigyelte,
mikor még csak randiztunk, meg persze azóta is.

Annyira édes.

Egyszerűen imádtam őt, és tisztában volt ezzel, amit néha ki is használt, persze normális kereteken belül, ami még nekem is tetszett.
                                               xxxxxxxxxxxxxxxxx
Kopogtattam az ajtón, mire az két  másodperc múlva ki is nyílt.

Nagyon sápadt volt szegénykém, a szemei alatt is óriási karikák éktelenkedtek.

Elé léptem, és szenvedélyesen csókolni kezdtem.
-Hmmm…erre vártam egész nap.

Komolyan, ha tudom, hogy este nem jössz át, nem is lett volna erőm túlélni ezt a napot. Mindig erőt adsz, köszönöm. - majd tovább csókolt, én meg belefolytam a karjaiba.
-Szeretlek – mire egy hajamba suttogott "én is" volt a válasza.
-Rendelek valami vacsorát, rendben?  - mosolygott rám fáradtan.
-Tudod mennyire idegesít, hogy még nem főztem neked?

Pedig biztos jobban  ízlene, mint a szállodai kaja - bár meg kell hagyni, nem voltak rosszak a kaják, de azért mégis csak, ha minden nap ilyet eszik az ember, egyszer megunja nem?
Rob jóízűen felnevetett, majd odajött megcsókolni.
-Alig várom, hogy te főzz nekem - kacsintott rám.
Amíg a vacsira vártunk, Rob előreengedett, hogy tusoljak, ő addig leült és a tévét kapcsolgatta.
Mikorra végeztem az asztal már szépen meg volt terítve, rajta gőzölgött a frissen elkészített étel.
Nem beszéltünk közben semmi különösről, mégis vele még ez is örömöt okozott.

A lényeg, hogy együtt voltunk.
Rob elment fürödni, addig a szobapincér levitte a tányérokat.
Az ágyban fekve vártam rá, és nemsokára meg is érkezett.

Mellém dőlt, majd felém fordult.
-Szívem...lenne egy kérésem. - ki sem kellett mondja, tudtam mit akar, de azért hagytam had kérjen csak meg. - megmasszíroznál? - nézett rám a kiskutya szemeivel.
Mit tehet ilyenkor az ember?

Naná, hogy megmasszíroztam.
Hátára ülve kezdtem gyúrni azt, de szerintem nekem jobban eset, mint neki.

Úristen, annyira izmos, és annyira tudtam, hogy ez lesz.

Tökre beindultam tőle, de ő a hibás, tudta, hogy ez lesz, direkt kihasználta.
Lehajolva kezdtem el puszilgatni.

Először nyakát, majd lejjebb haladva csókokkal borítottam el hátát.

Néhol finoman bele is haraptam, ilyenkor felnyögött én meg már alig bírtam magammal. Legördített magáról, és most ő volt az, aki kényeztetett, de nem álltunk meg apró csókoknál.......
                                                      xxxxxxxxxxxx
-Kisasszony, ide vár? - egy idősebb asszisztens rángatott ki emlékeimből, én pedig egyből felálltam, tényleg el akartam már menni innen.
Az orvos tényleg megvizsgált, nem mondhatom, hogy csak úgy találomra mondta, azt amit mondott.
Ami teljesen lesokkolt.
-Miss Brown, nem mondom száz százalékosan, mert ahhoz különböző vizsgálatokra van szükségünk, de úgy néz ki, hogy...ön kisbabát vár, gratulálok.
Tessék?

Kisbabát?

Én terhes vagyok?

De hát semmiképp nem lehetek terhes.

Szedem a gyógyszert, és oké tudom, hogy nem százalékos, de akkor is, ez képtelenség.
Istenem!

Mi lesz most?

Persze, tudom, hogy Rob szeret, de...mi lesz ha neki egy gyerek egyelőre nem fér  bele?

Mi van ha ő nem akar  még ilyen korán apuka lenni?

Ha neki jelenleg a karrierje sokkal fontosabb, mint hogy családot alapítson?

Vagy ha csak azért marad velem, mert úgy érzi, kötelessége?

Azt nem bírnám elviselni.
A orvos szavai rángattak ki már-már hisztérikus gondolataimból, ha egyáltalán van olyan, hogy hisztérikus gondolatok.

De nálam úgy tűnik, bármi előfordulhat....
-Szeretné most elvégezni a vizsgálatokat?

Vagy esetleg visszajön holnap? - kicsit türelmetlennek látszott, biztos nem először tette fel a kérdéseit.
-Nem ...én...szóval..igen,szeretném elvégezni most. - összevissza beszéltem, szinte azt sem tudtam mit mondtam.

Csak annyit fogtam fel belőle, hogy talán van egy lehetőségem arra, hogy az orvos tévedett, és ezt csak a vizsgálatokkal tudhatom meg.

Természetesen túl szerettem  volna esni rajta minél hamarabb.
-Rendben, akkor az első dolga az lesz, hogy elmenjen ultrahangra, igazából ebből már ki fog derülni, de a többi vizsgálatot is el kell végezni.
-Azokat nem halaszthatom holnapra?

Kicsit sok ez nekem mára. - kérdeztem félénken, szerintem, már az agyára mentem, de most nem tud érdekelni.
-De, persze, elvégezheti őket holnap is.
Fel szerettem volna hívni Robot, hogy megkérjem jöjjön ide, mert egyedül nem tudom végigcsinálni.

Félek, nem megy, de nem tehettem, még mindig abban bíztam, hogy nem vagyok terhes.

Nem akartam őt is felzaklatni.
De biztos hívni fog, hogy hol vagyok, mit kéne mondjak neki?

Hát még nem érek haza egy ideig, most fog kiderülni, hogy lesz gyerekünk vagy nem?

Hát ez azért nem lenne túl előnyös.

Mindegy, ez legyen most a legkisebb gondom, majd kitalálok valamit.
Belépve a rendelőbe, ahol az ultrahangot fogják csinálni, nagyon megijedtem, sőt, rettegtem.

Igazából, most dől el életem további menete.

Egy kisbabával, vagy anélkül.
Néhány perc múlva, miután lefutottuk a tiszteletköröket, már csak azt éreztem, hogy valami hideg, nyúlós anyagot kent a hasamra az orvos.

Aki nem mellesleg elég fiatal volt ...és hát ...finoman szólva, rendesen megbámult.
Miért kell egy ilyen orvos legyen?

Most még ez is felhúzott, remek, egyre jobb lesz.
-Hmmm...igen...van itt valaki - nézte a monitort elmélyülten, miközben azt a görgő akármit húzogatta a hasamon.
-Szóval...?
-Szóval, gratulálok, ön kisbabát vár.

És persze a szerencsés apukának is. - mosolygott idegesítően.

Na persze, gondolom mennyire gratulál.
Nem tudtam ezzel foglalkozni most.
Hát tényleg igaz.

Kisbabám lesz.

Kisbabánk.

Furcsa, mert most, hogy biztossá vált, hogy ő létezik, hogy itt van a hasamban, elöntött egy olyan érzés, amit szerintem csak egy anyuka tud érezni.

Az imádat, az akarat, hogy mindentől megvédi majd az ő kisbabáját.

Szerettem ezt az érzést, és nem akartam, hogy megszűnjön.
Az arcomon a mosoly levakarhatatlan volt, így tárcsáztam Rob számát.
-Igen?

Na mi az szívem?

Már azt hittem sosem hívsz fel - Rob nagyon buzgó...
-Rob... - kimondjam? elmondjam, hogy apuka lesz? -Szeretlek. – nem, még nem.
-Én is nagyon imádlak kincsem, de mondd már el, hogy mi tartott ennyi ideig?
-Hát...a lényeg, hogy nincs semmi bajom.

El jönnél értem, nincs kedvem taxival menni.
-Persze, azonnal indulok, de ennyivel nem rázol ám le - tette le jókedvűen.

Remélem azután is ilyen lesz, mikor elmondom mi a helyzet.
Én mindenesetre iszonyú boldog voltam, mindenkire mosolyogtam a kórházban is, olyan voltam, mint egy drogos, aki most kapta meg a napi adagját.

De szó sem volt ilyenről.

Sőt mostantól még minimális alkoholt sem ihatok, oda kell figyelnem  a kisbabámra.

A kisbabám.
-Igen? - vettem fel csörgő telefonom - már itt is vagy?
-Igen, itt várlak a parkolóban.
Szinte szaladva mentem az autóig, ahol Rob kitárt karokkal várt, amibe azonnal belecsapódtam.

Annyira szeretem.
Éreztem, hogy szagolgatja a hajam, mindig ezt csinálja.
-Na szóval...?
-Nem indulunk?

-Megéheztem - pislogtam rá nagyokat.
Rob hatalmas cuppanóst adott az arcomra, majd elindultuk haza.
Az úton alig szóltunk egymáshoz én vigyorogva simogattam Rob kezét, ami a combomat simogatta.
Amint hazaértünk kipattantam az autóból, amikor is kicsit megszédültem, és ezt sajnos Rob is észrevette.
-Drágám, azt mondtam semmi bajod, akkor mi ez?

Megszédülsz csak azért, mert gyorsabban száltál ki az autóból.

Valamit nem mondtál el, igazam van? - nézett rám szomorúan.
Nagyot sóhajtva léptem mellé, és kulcsoltam össze kezeinket.
-Semmi olyan, amire te gondolsz.

Nem vagyok beteg.

Menjünk fel, és elmondom.
Felérve Rob ledobta a kocsi kulcsot, meg ami még a kezébe volt, én is lepakoltam, de tovább már nem húzhattam a dolgot.

Igazából nem is akartam, azt akartam, hogy tudja, hogy velem örüljön.
-Tehát...szívem, bármi is az, ne félj elmondani nekem, tudod, hogy mindenben veled vagyok.
Támogatlak, és szeretlek, megoldjuk, csak mondd el – ó, egyem meg, de drága.
-Rob én...ez nem egy rossz dolog, sőt, ez csodálatos...én nagyon boldog vagyok...szóval...
az a helyzet, hogy nemsokára apuka leszel.

Terhes vagyok.  

Rob, kisbabánk lesz . - mosolyogtam rá
Ő csak állt, hallgatott, le volt fagyva, fogalmam sincs mit mondhattam volna még neki.
Csak vártam, és a mosolyom egyre jobban konyult lefele.

Sőt, az is lehet, hogy már az első könnycseppek is legördültek az arcomról.
-Rob, mondj már valamit, kérlek.. - most már biztos vagyok benne, hogy sírtam.
-Én ...

HannaBetsy

Nagyon sajnálom

Sziasztok
Két hírünk is van nektek, egy nagyon rossz, és egy nagyon jó.
Először is, nagyon sajnáljuk, de Kate, és Rob átmenetileg szünetelni fog.
Sajnos nekem (Betsy) nincs úgy időm ahogy szeretném, gondolom észre vettétek, hogy a többi blogom is szünetel hát nem véletlenül.
Eddig tudtam küzdeni ezért a történetért, de már nem megy, egyszerűen nincs rá időm:(
Amint tudunk vissza térünk velük, de addig is....
És ez lenne a másik hír:
Hannám úgy döntött, hogy írásra adja a fejét, és ezt itt szeretné nektek megmutatni.
Remélem olyan szeretettel fogjátok az ő történetét fogadni mint amilyennel a Born This Way-t:)
Hanna novellája hamarosan érkezik, és amint tudunk érkezünk Kate-el, és Robbal is:)
Millió puszi nektek
Imádat meg minden.


Betsy, Hanna

Szerelem

Sziasztok 

Itt is a friss, reméljük tetszeni fog. 

Szegény Hannamnak nem sikerült elolvasnia, mert késtem a résszel, és neki el kellett menni, szóval ha nem tetszik akkor engem kell szidni :)

Puszi nektek :)

Kate:

   - Ugyan Kate, szerinted nem lenne tök jó ha beállítanánk hatalmas bundákban?

- Egy állatvédő fesztiválon?

Úgy néztem Liamra mint aki megőrült, de ő továbbra is komoly arccal állt mellettem, és

látszólag nagyon érdeklődve várta a válaszomat.

- Szerintem kitiltanak titeket rögtön a modellszakmából. 

- Hú, az milyen ciki lenne már...na mehet akkor?

Ezer wattos vigyorral nézett rám, mire elröhögtem magam.

Ez a pasi nem normális, hihetetlen, hogy milyen hülyeségeket képes itt nekem összehordani.

- Liam te nem vagy normális az biztos.

Épp nevetve nyitottam ki az ajtót, hogy Liamat ki engedjem amikor nem várt hang csapta meg a fülem.

- Mi folyik itt?

Azonnal a hang irányába kaptam a fejem, és megdöbbenve láttam, hogy Rob az.

Mi a fenét keres itt?

Ő nem lehet itt, nem jöhet ide, és érheti el, hogy megbocsássak, nem.

Kétségbe esve néztem a szemébe ami most dühtől izzott.

Míg én egyfolytában csak őt néztem, neki jobb elfoglaltságnak bizonyult Liamat ölni a

szemével.

- Mit keresel itt?

Még engem is meglepett mennyire kemény, és nemtörődöm volt a hangom, így nem is csodálkoztam amikor Rob megilletődve emelte ráma szemeit.

- Én...én csak...beszélnünk kell.

- Semmit nem kell csinálnunk, menj haza.

Elfordítottam tőle a fejem, és Liamre néztem.

Bármi másra nézhetek, csak rá ne keljen mert már most úgy érzem megőrülök.

Annyira hiányzik, annyira jó lenne ha csak magához húzna, és elmondaná mennyire szeret, de nem lehetek ennyire gyenge.

Megbántott, és ha nem is mások előtt, de megalázott, amit én nem vagyok hajlandó lenyelni.

- Téged pedig holnap várlak.

- Igenis főnök.

Liam kissé zavart volt, valószínűleg az előző jelenetet nem nagyon tudta hova rakni, de

azért mosolyogva szólalt meg.

- Addigra jó lenne ha kitalálnád mégis mit szeretnél pontosan.

- Rendben, és még egyszer kösz Kate, te vagy a mi megmentőnk.

Adott az arcomra egy puszit, mire hallottam ahogy Rob vesz egy mély levegőt.

Nem néztem rá, de tudtam mi lehet vele.

Amúgy is egy elég féltékeny típus, és biztos vagyok benne, hogy azután, hogy Liam elmegy azonnal nekem fog esni.

Remélem megteszi, és akkor legalább feldühít annyira, hogy képes legyek őt kidobni.

Istenem, csak ne lenne ennyire nehéz rá nézni.

Minden egyes nap azért küzdöttem, hogy legyen elég erőm nemet mondani neki, és elkerülni, pedig legszívesebben a karjaiba omlottam volna.

Szükségem van rá, de érzem, hogy a csalódásom túl nagy ahhoz,hogy megbocsássak neki.

Fájdalmat okoztak a szavai, és még ha tudom is, hogy megbánta, azzal is tisztában vagyok, hogy komolyan gondolta a feltételezését.

Akkor, és ott úgy érezte valóban csak azért feküdtem le vele, hogy megtartsam.

- Nincs mit.

Igaz kis fáziskéséssel, de azért válaszoltam neki, majd jobban kitártam az ajtót, hogy ki

mehessen, de még így sem tudott.

- Robert megtennéd, hogy arrébb állsz, Liam menne.

A fiúk farkasszemet néztek egymással, én pedig csak hangosan felsóhajtottam.

Férfiak.

Végül Liam volt az aki megunta a dolgot, mondjuk nem csodálom, Rob színész, addig tartja mereven az arcát amíg csak akarja.

   Tapasztalat.

Oldalra lépett egyet, majd kilépett Rob mellett.

- Akkor ahogy megbeszéltük, szia...sztok.

- Szia.

Rob nem tűnt úgy mint aki nagyon köszöngetős kedvében van, és ezt Liam is jól látta, mire egy fülig érő vigyorral dobott meg.

Hát ennek meg mi baja?

Áh, ki érti ezeket?

Miután Liam eltűnt úgy gondoltam vissza térek ahhoz amit eddig csináltam, vagyis az édes semmit tevéshez.

Be akartam csukni az ajtót, persze arra nagyon ügyelve, hogy Rob arcára ne nézzek, de ő

nem hagyta.

Megfogta az ajtót, és egy laza mozdulattal belépett mellettem.

- Robert, azt mondtam menj haza.

- Mit keresett itt ez a pöcs?

Istenem, de tudtam, hogy ez lesz, szinte éreztem, hogy féltékenységi jelenetet fog rendezni.

- Semmi közöd hozzá, menj haza.

Megtettem azt amit két hete egyfolytában próbáltam elkerülni, felnéztem, és a szemeim

azonnal az övébe mélyedtek.

Nem tudtam elkapni a tekintetem, nem tudtam mozdulni, olyan volt mintha valami transzba estem volna.

Nem létezett más csak ő, és a hevesen verdeső szívem, ami csakis miatta akart kiugrani a

helyéről.

A szemei megteltek szerelemmel, és nyoma sem volt az előbbi dühének, vagy féltékenységének.

Olyan szerelemmel nézett rám amitől az ember lába képes gumivá alakulni, míg az egész testén végig fut az a bizonyos remegés, amit csakis a szeretett férfi pillantása érhet el.

Tett felém egy lépést, én pedig akár mennyire akartam is, nem tudtam megmozdulni.

Hagytam, hogy óvatos léptekkel elém érjen, majd az egyik kezét a derekamra, a másikat pedig az arcomra tegye.

Lassan húzott magához, mintha félne, hogy bármelyik pillanatban elmúlhat a varázs, de nem tudhatta, hogy amíg ő nem fordítja el a fejét addig én képtelen leszek ellökni magamtól.

Annyira szeretem, mégis annyira fájnak a szavai.

Talán pont ezért, pont azért mert ennyire szeretem tudott ennyire megbántani.

- Bocsáss meg nekem, kérlek bocsáss meg.

Halkan suttogott amitől még a hideg is kirázott, persze jó értelemben, túl jó értelemben.

Az arca lassan közelített az enyém felé, már éreztem a leheletét az ajkaimon, de hírtelen

pofonként térített magamhoz a telefon csörgése.

Azonnal ellöktem magamtól, és a telefonhoz rohantam, de még hallottam amint Rob száját egy bassza meg hagyja el.

Önkéntelenül mosolyodtam el, mert nem kellett hátra néznem ahhoz, hogy tudjam milyen mérges arca van most.

- Tessék?

- Ali vagyok, minden rendben?

Nagyon idegesnek tűnt a hangja, biztos voltam benne, hogy tudja Rob ide jött, vagy, hogy ilyesmire készül.

Ő nem az a pánikolós fajta, csak ha jó oka van rá.

- Minden rendben, miért?

Hallgat, hallgat, tehát tényleg tud Rob kis akciójáról.

Na nem baj, jön még ő az én utcámba.

Megfordultam, hogy lássam Rob mit csinál, és azt hittem idegbajt kapok amikor megláttam a kezében Liam mappájával.

A mappában Liam képei vannak, amiket azért kaptam meg, hogy nagyjából előttem kegyen mi, hogyan áll neki.

Erre az új munkám miatt lesz szükség, de nem hiszem, hogy hagyni fog megmagyarázni a dolgot.

Ahogy szétnyitotta a mappát a szemei elkerekedtek, és teljesen mozdulatlanná dermedt, egyedül egy valamit mutatott az pedig az egyre sűrűbben emelkedő mellkasa volt.

- Semmi, csak...hát...izé..szóval mindegy, a lényeg, hogy minden rendben, most le kell tennem, mert mennem kell, később beszélünk.

- Rendben szia.

Nem vártam meg míg Ali elköszön, kinyomtam a telefont, és a konyha asztalra tettem, majd Robhoz siettem, hogy kivegyem a kezéből a mappát.

- Mi ez?

- Egy portfolió.

- Kate.

A hangja dühösen csengett, és nekem ez elég volt ahhoz, hogy ne úgy tekintsek rá mint egy szerelmes nő, hanem mint egy megsértett.

Persze nem néztem rá miközben beszéltem, hanem el kezdtem pakolászni, de a lényeg ugyan az volt, a hangom nem remegett meg.

- Nem tartozom neked magyarázattal, mondtam már, hogy menj haza.

A konyhába vittem ki a bent lévő poharakat, és már előre gyúrtam arra, hogy ne fordítsam a fejem a nappaliban álló Rob felé, de miért is jönne össze az amit akarok?

Ahogy kiléptem az ajtón egyenesen belé rohantam.

A karjai szorosan öleltek át, és ahogy az arcára néztem onnan színt tiszta haragot tudtam

leolvasni.

- Magyarázattal tartozol, mert a barátnőm vagy.

- A barátnőd voltam.

Sziszegve válaszoltam neki, de azt hiszem nem jöhetett be túlzottan az amit elérni szándékoztam, mert a szája túlságosan lefoglalt.

Istenem miért van ilyen hívogató szája, hogy lehet ennek egyáltalán ellen állni?

- A barátnőm VAGY, és szeretlek, a fenébe is Kate, hát tényleg nem látod mit művelsz velem?

Kétségbe esett hangon szólalt fel, mire rögtön el tudtam szakítani a pillantásom az ajkairól.

Hitetlenkedve, és egyben dühösen néztem rá, majd amilyen erősen csak tudtam eltoltam

magamtól.

A hírtelen mozdulattól, és a döbbenettől Robnak meg kellett kapaszkodnia az ajtófélfában, különben ki is löktem volna teljesen.

- Én mit művelek veled, én?

Tudod mit, menj te a fenébe.

Nem vagyok egy káromkodós, és dühöngő fajta, de ezzel a beszólásával nagyon kicsapta nálam a biztosítékot.

Mégis mi a fenét képzel magáról?

Még hogy én mit művelek vele, nem is tudom ki volt az aki nem bízott a, plusz még olyan dolgot is állított amivel porig alázta a másikat.

Dühösen csörtettem el mellette, vagyis akartam volna, de ahogy két lépést megtettem máris a kezem után kapott, és visszarántott magához.

Azt hittem vitázni fog, vagy elmondja újra, hogy mennyire sajnálja ehelyett olyat tett amitől nem épp sikerült megnyugodnom.

Elkapta a tarkómat, és ellenvetést nem tűrően magához húzott, hogy megcsókoljon.

A szája vadul ostromolta az enyémet, de én kitartóan szorítottam össze a számat.

Iszonyat nehéz volt ellenállnom neki amikor minden porcikám azért küzdött, hogy adjam meg magam, de sikerült tartanom az akaratom, és nem csókoltam vissza.

Görcsösen álltam a karjaiban, míg éreztem, hogy ő egyre inkább kezd kiborulni.

A levegőt újra gyorsabban vette, és a derekamnál a pólomat a kezébe gyűrte.

Végül pár másodperc után elvállt tőlem, én pedig lendületből egy pofont kevertem le neki.

Nem akartam megütni esküszöm, de annyira felbosszantott a támadásával, hogy nem bírtam vissza fogni magam.

Látszólag viszont őt nem nagyon leptem meg.

Továbbra is komoly tekintettel nézett rám, és még csak az arcához sem kapott.

- Üss meg ha akarsz, kiabálj, küldj el amennyiszer szeretnél, nem érdekel, a dologokon ez

nem változtat.

Szeretlek, és ha kell addig bizonyítom ezt neked amíg hajlandó vagy egy újabb esélyt adni.

A mondata befejeztével újra a számra hajolt, és megcsókolt.

A szívem hevesen vert, az agyam lázasan kutatta az erőt, hogy ellent tudjak állni, de hiába való volt.

Ahogy kimondta szeret végem volt, egyszerűen végem, nem számított tovább, hogy fájt, hogy megbántott, csak az, hogy szeretem.

Túl sokáig nem viszonozhattam a csókját, mert ő egy utolsó puszi után elvált tőlem, és

fájdalmasan, de egyben beletörődően nézett rám.

- Nem számít meddig kell várnom, várni fogok, és küzdök.

Elengedett, és ellépett mellettem, én pedig képtelen voltam mozdulni, vagy megszólalni.

Hallottam ahogy nyílik az ajtó, ahogy kilép, majd becsukja maga után, és akkor jött el a

pillanat, hogy feladtam.

Látom rajta, hogy szeret, hogy bánja, hogy mennyire szenved, mégis mi a fenét művelek, hiszen én is pocsékul vagyok, sőt.

A fenébe is Kate, ne hagyd így el menni, hiszen szükséged van rá.

Ahogy végre sikerült döntésre jutnom magammal úgy kezdtem el szaladni az ajtó felé, hogy majdnem fel is estem az első utamba kerülő tárgyban.

Amint az ajtóhoz értem azonnal feltéptem, de rögtön hátra is hőköltem, mert úgy tűnt éppen pont vissza felé rohant.

Az egész olyan volt mint egy filmben amikor a két főszereplő egymáshoz rohannak, ki az

egyik, ki a másik oldalról, és az ajtóban egymásba rohannak, és pontosan ez történt most

velünk is.

- Sajnálom, de nem megy, én nem tudok várni, kellesz nekem Kate.

A rohadt életbe hiányzol, és kellesz, ne küld el kérlek, mert már nem bírom tovább.

Kétségbe esve hadart, miközben a két ajtófélfába kapaszkodott.

Már eddig is úgy voltam vele, hogy megbocsájtok neki mindent, de ezzel az akciójával most aztán elérte, hogy száz százalékig biztos legyek a dologban.

- Utállak téged Robert Pattinson.

Most én nem hagytam, hogy bármi mást is mondjon, bele kapaszkodtam a tarkójába, és magamhoz rántottam.

Hát nekem aztán nem kellett küzdenem azért, hogy visszacsókoljon.

Amint az ajkaim az övére találtak belesóhajtott a számba, majd úgy kezdett el csókolni

ahogy eddig még sosem.

Volt benne minden amit jelenleg éreztünk, de ezeket szavakba képtelenség lenne önteni.

Szorosan húzott magához, éreztem, hogy a szíve mennyire hevesen ver, szinte majd át szakította a mellkasát.

Az ajtót valahogy ő csukta be, gondolom a lábával, mert a kezei engem szorítottak magához, majd felkapott, és megfordulva az ajtónak döntött.

A lábaimat a dereka köré tekertem, ő pedig már a fenekemnél fogva tartott.

- Szeretlek, érted, szeretlek.

Elvállt a számtól, és leállt minden egyéb mozgással.

Mélyen fúrta a tekintetét az enyémbe, én pedig ellágyulva néztem mennyire akarja, hogy a lássam amit érez.

- Kérlek, ne csinálj ilyet többet, mert nem bírom ki még egyszer.

Most én voltam az akinek valószínűleg fájdalmasan csenghetett a hangja, és az arcom is

ezt tükrözhette.

Őszinte megbánás csillogott a szemeiben, és szintén fel lelhető volt benne a fájdalom.

- Annyira sajnálom kicsim, hidd el ha tehetném vissza forgatnám az időt...

- De nem tudod, és akkor se lenne semmi, ugyan azt mondanád amit akkor.

Elhúztam a számat, és elfordítottam az arcomat, mire azonnal le tett a lábamra.

Két keze közé vette az arcomat, és úgy beszélt hozzám.

- Nem gondolom azt, hogy azért feküdtél le velem, hogy így tarts meg.

Tudtam, hogy most valóban így gondolja, de akkor, és ott nem így érezte.

- Azt mondják a részegek mindig az igazat mondják.

Felsóhajtott, majd magához ölelt.

   - Nem voltam részeg, inkább csak nagyon kétségbe esett attól, hogy elveszítelek.

- Hát nem a legjobb módját találtad meg arra, hogy magad mellett tarts.

Én is szorosan átkaroltam őt, úgy bújtam hozzá akár egy védtelen kislány.

Annak is éreztem magam, egy kislánynak akinek szüksége van arra, hogy valaki megvédje őt.

- Esküszöm neked, hogy nem gondolom, és soha nem is gondoltam ezt rólad, dühös, voltam, csalódott, kétségbe esett, ennyi.

Nem szóltam semmit, csak mély levegőket véve bújtam hozzá, másra nem volt most szükségem csak erre.

Persze miért is hagyta volna ennyiben?

Újra elhúzódott tőlem, és nem hagyta, hogy elfordítsam az arcomat.

- Mindent el fogok követni, hogy helyre hozzam amit elkövettem.

- Tudom.

Mosolyogva simítottam a tenyerem az arcára, és végig simítottam rajta, mire lehunyta a szemeit.

Csak most láttam milyen fekete karikák vannak a szeme alatt.

Szegénykém biztos nem aludta ki magát rendesen a forgatások miatt, elég zsúfolt heteken vagyunk túl, ráadásul a szakításunk se tehetett túl jót neki.

Megfogtam a derekamon nyugvó kezét, és elhúztam onnan, majd kioldalaztam az öleléséből, mire kipattantak a szemei.

- Mi a baj?

- Semmi, gyere.

A kezét fogva húztam magam után egészen a szobámig ahol nagyot nyelve nézett hol rám, hol az ágyra.

- Ne is álmodj róla, aludni fogsz.

- Mi, miért?

Teljesen letaglózva nézett rám, én pedig felnevettem.

- Azért kedves Robert, mert úgy nézel ki mint aki hetek óta nem alszik.

Rosszallóan nézett rám amit nem értettem.

Most meg mit mondtam?

Látva a kérdő arcomat rögtön szóra nyitotta a száját, de előtte azért újra magához ölelt.

Ismét egy mosoly terült el az arcomon ahogy arra gondoltam nem akar távol lenni tőlem még ennyire sem.

Én is így éreztem vele kapcsolatban, de kellett, hogy ezt ő mutassa ki felém.

- Mondtam már, hogy nem szeretem amikor Robertnek hívsz, az olyan hivatalos.

- De hát ez a neved.

Igyekeztem nem kinevetni, de így is becsúszott egy kis kuncogás, de úgy tűnt nincs ellenére a dolog, mert ő is elmosolyodott.

- Szeretem amikor nevetsz.

- Tudom, mert megnyugtat.

Megforgattam a szemeimet, és el akartam lépni, hogy meg csinálhassam az ágyat, de nem hagyta.

Amint mozdultam a karjai vaspáncélként fonódtak körém.

- Tényleg így van.

- Hiszek neked.

- Hazudsz.

Lejjebb hajolt egy picit, és úgy kereste velem a szemkontaktust.

- Elhiszem, de engedj, had csináljam meg neked az ágyat.

- Te nem alszol velem?

Olyan kisfiúsan nézett rám, hogy ha nem is terveztem volna vele aludni, most biztos beadtam volna a derekam.

- Miért ne tenném?

Mosolyogva néztem rá, de ahogy észre vettem, hogy az ő arca komoly, és fájdalmas maradt azonnal lelohadt a mosolyom.

- Mi a baj?

- Azt hittem…én…azt gondoltam nem akarsz velem egy ágyban feküdni, legalábbis még nem.

- Jaj Rob.

Hatalmasat sóhajtottam, majd szorosan hozzá bújtam.

Nem szerettem amikor ezt csinálja, amikor ilyen bánatos, és beképzeli magának a hülyeségeket.

Jó, persze megértem, hogy bizonytalan most, mivel nem voltunk eddig a legjobban, de hát kibékültünk, gondolhatná, hogy már minden rendben.

Fáj még amiket mondott, nem mondom, hogy nem, kár is lenne tagadnom, de túl tudom tenni magam rajta, most már túl.

Amikor itt van, és így szorít magához, úgy érzem nincs olyan dolog, amiért képes lennék őt végleg kizárni az életemből, a szívemből pedig még annyira sem.

Ez a két hét pokoli volt nekem is, úgy hiányzott, mint soha semmi, és senki eddig.

Azt akartam, hogy tudja ezt, hogy érezze mennyire, szeretem.

Az arcomat felemeltem, de nem néztem rá hanem a nyakára hitettem egy apró puszit.

Éreztem, ahogy megremeg, és ettől elárasztott a határtalan szerelem.

Hihetetlen, hogy tud reagálni minden egyes érintésemre, eddig ilyesmit elképzelni nem tudtam egy férfi esetében.

A kezeimet lassan csúszattam a pulcsija, majd a pólója alá, hogy a hátán simíthassak végig a tenyeremmel, miközben az orromat a nyakán kezdtem húzogatni.

Mély levegőt vett, és lecsukta a szemét, de nem mozdult, nem tudom, hogy azért mert félt, hogy elronthatja a pillanatot, vagy mert annyira élvezte.

Nem is igazán érdekelt, hogy miért teszi, csak az volt a fontos, hogy bizonyítsam, tényleg szeretem, és megbocsátottam neki.

A kezem kihúzta a pólója alól, és a pulóvere cipzárjához emeltem, majd húzni kezdtem lefelé.

A szemei kipattantak, és lefogta a kezem.

- Nem, nem kell, nem ezért jöttem.

A szemei gyengédek voltak, de egyben vágyakozva is nézett rám amitől elmosolyodtam, és kihúztam a kezem az övéből.

- Tudom.

Adtam a szájára egy apró csókot, és tovább húztam a cipzárt, majd levettem róla a pulóvert.

Mosolyogtam rá, reméltem, hogy látja nincs miért aggódni, és szerencsére ő is kezdett kicsit feloldódni, mert vissza mosolygott.

Egy kicsit toltam rajta, és ő azonnal tudta mit akarok, hátra fele kezdtünk lépkedni, de a szemünket nem vettük le a másikról egy pillanatra sem.

Megbabonázva néztünk egymás tekintetébe még akkor is amikor Rob elérte az ágyat, és én le ültettem rá.

Felnézett rám azzal az édes féloldalas mosolyával, de tudtam, hogy mennyire zavart még mindig.

Annyira édes volt, úgy viselkedett mint egy szűz kisfiú az első szeretkezése előtt.

A takarómra markolt, ahogy levettem magamról a pulóverem, és a pólómat is egyszerre.

A nadrágom gombjaival kicsit megszenvedtem, de ahogy sikerült azokat is kibujtatnom a helyükről lehúztam magamról.

Ott álltam előtte fehérneműben, a pillantása annyira égetett, hogy úgy éreztem menten felgyulladok.

A szívem hevesebben vert már attól, ahogy a szemeivel majd felfalt, és még sehol nem tartottunk.

Próbáltam nagyon magabiztosnak, és olyan nőnek mutatni magam aki tudja mit miért tesz, holott fogalmam sem volt róla mit kéne csinálnom.

Egy valami járt csak a fejemben, és az, az volt, hogy örömet szerezek neki, és megnyugtassam, más nem érdekelt.

Külső szemmel kissé furcsának hathatott, hogy még én akarok neki örömet szerezni, de ha valaki látta volna az elesett, kétségbe esett arcát biztosan megértene.

Ha pedig nem, az sem érdekel, tudom mit akarok, és az ő, testestül, lelkestül, az összes hülyeségével, és hibájával együtt.

A kezeim a vállaira helyeztem, és nyomni kezdtem hátrafele, mire olyan vigyor terült el rajta amitől menten zavarba jöttem.

Elgondolkoztam rajta, hogy nem kéne megint nekem kezdeményezni, de hát most már mindegy, úgy is tudja mit akarok.

Mélyen szívtam magamba a levegőt, és ahogy Rob háta az ágyra ért, úgy másztam fel én is hozzá.

A lábaimat a csípője két oldalára helyeztem, majd a lábaira ültem.

Kajánul nézett rám, de még mindig nem tett semmilyen mozdulatot ami kezdett bosszantani, így, hogy egy kicsit megbüntessem fölé hajoltam, és a feje mellett támaszkodtam meg.

Ahogy fölé kerültem, és a melleim elég közel lettek hozzá azonnal oda kapta a pillantását, majd megnyalta a szája szélét.

Tudtam, hogy tetszik neki a látvány, és ez elég önbizalmat adott nekem a folytatáshoz.

Olyan közel hajoltam hozzá, hogy éreztem a számon az ajkait, súrolták az enyémet, de nem csókoltam meg.

Amint megéreztem, hogy feljebb akar emelkedni, hogy megcsókoljon rögtön vissza húztam a fejem.

Kérdőn néztem rá, de én csak mosolyogtam, majd újra lehajoltam, de most nem a szájához hanem a nyakához hajoltam, és azt csókoltam végig.

Jólesően sóhajtozott alattam, főleg akkor amikor a pólóját is lekaptam róla, és a kezeimmel a mellkasát simogattam.

Hosszú percekig csókolgattam, simogattam, a nyakát, a mellkasát, a hasát, de semmi, és ettől mérges lettem.

Oké, még ha élvezi is a dolgot, legalább mutathatna valami érdeklődést, mondjuk basszus küzdhetne azért, hogy megcsókolhasson, vagy megsimogathatna, de semmi.

Dühösen szusszantottam fel, és megcsaptam a mellkasát, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Mi a baj?

Mi a baj?

Képes megkérdezni tőlem, hogy mi a baj, hát ezt nem hiszem el.

- Semmi.

Miután durcás arccal közöltem vele, hogy igazán semmi bajom nincs, fogtam magam, és leszálltam róla, majd a lehajoltam a földre a cuccaimért.

Fel szerettem volna öltözni, és kimenni ebből a szobából ha már ez a hülye nem akar semmit,  de hírtelen ejtettem ki mindent a kezemből amikor megéreztem, hogy magához szorít hátulról.

Az ágyéka keményen feszült neki a fenekemnek amire még rá tett egy lapáttal azzal, hogy hozzám is dörzsölte magát.

- Nem kicsim, ilyet nem játszunk, nem húzhatsz fel, hogy aztán ott hagyj szenvedni.

- Te nem akartál semmit.

- Hmm, bebizonyítom, hogy igenis nagyon akarok valamit.

Ahogy beszélt a férfiasságát egyfolytában hozzám dörzsölte amitől felnyögtem, és muszáj volt neki dőlnöm, mert úgy éreztem menten elájulok a rám törő vágytól.

   - Ho…hogyan?

Nem válaszolt, de nem is volt rá szükség, elég volt, hogy a kezei, és a mozdulatai beszélnek helyette.

Miközben folyamatosan mozgott mögöttem, a kezeit is elindította a testemen.

Egyik kezével a nyakamon simított végig, majd haladt egyre lejjebb, míg végül be nem fúrta a tenyerét a melltartóm alá, hogy masszírozni kezdjen.

Már ettől úgy éreztem meghalok, de amikor megéreztem a másik kezét amint a combomat simogatja, és egyre beljebb kalandozik még a szívem is kihagyott egy ütemet.

Először nem érintett meg, csak a bugyim széleinél kalandozott,  hogy mind a kettőnket megőrjítsen.

Éreztem a tartásán, hogy rettentően kínlódik ő is, de hamar úrrá lett rajta a vágy.

A bugyimon keresztül simított végig rajtam, mire én reflekszből mozdítottam meg a csípőmet, és egy kört tettem meg miközben a fenekemet hátra nyomtam.

   Felszakadt belőle egy rekedtes nyögés, és azzal a lendülettel a bugyim szétszakadva végezte.

- Ezt nem hiszem el, ha így haladunk nem lesznek bugyijaim.

Rosszallóan szólaltam fel, de nem tűnt úgy mint akit nagyon érdekel a dolog, jobban lefoglalta, hogy a nyakamat csókolgassa, és a kezei kalandozzanak rajtam.

- Amíg ilyeneket csinálsz addig lesz egy pár ami így végzi, bocsi.

Se erőm, se kedvem nem volt hozzá, hogy erre válaszoljak.

A keze simogatása a nőiességemen minden mást kizárt a fejemből.

Csukott szemmel ringattam a csípőm Rob mozdulataival ellentétesen, miközben hátra vetett fejjel élveztem az érintését.

Egy nem várt mozdulattól hírtelen egy kisebb sikoly hagyta el a szám, amire neki csak egy rekedtesebb nyögés volt a válasza.

Két ujját mélyesztette belém, és rögtön gyors ütemre kapcsolt.

Úgy kellett megtartani egy kézzel, mert nem tudtam megállni egy helyben, szinte vonaglottam a karjaiban, miközben egyfolytában a nevét nyögdöstem.

Ahogy éreztem, hogy hamarosan itt a vég, Rob kezéhez kaptam, és rászorítottam.

A robbanás abban a pillanatban ért el, én pedig összezártam a lábamat úgy, hogy mindkettőnk keze bent ragadt.

Kissé érdekesen festettünk, de nem tudtam vele törődni, csak a csillagokat láttam a szemem előtt.

Zihálva akartam össze esni az élmény után, de ő szorosan tartott, és ahogy megérezte, hogy vége van a mámoromnak felkapva az ágyhoz cipelt.

Olyan gyengéden, és lassan rakott le, mintha ő nem szenvedne, mintha ő nem lenne még kiéhezett állapotban.

Fölém feküdt, és csak szerelmesen nézte az arcomat.

- Oda vagyok érted.

- Szeretlek.

Mosolyogva simítottam végig az arcán, amit ő egy csókkal köszönt meg.

Nem tudtam miért nem mozdul, vagy tesz végre valamit, de ha ő nem, akkor majd én teszek.

A csípőmet felemelte, és hozzá dörzsöltem magam, mire a nyakamba temette az arcát, és úgy nyögött fel.

A kezemet végig húztam a hátán, majd előre helyeztem, és bontogatni kezdtem az övét.

Ahhoz képest, hogy mennyire remegett a kezem, elég gyorsan tudtam kigombolni a nadrágját, és lehúzni a cipzárt.

A levételnél azért segített, és gyorsan lehúzta magáról.

Amint ez megtörtént megfordítottam a helyzetünket, így én kerültem felülre.

A melltartómból egy másodperc alatt bújtam ki, nem lett volna most lelki erőm kicsatolni meg ilyesmi.

Vigyorogva figyelte milyen kapkodóak a mozdulataim, de láttam rajta, hogy bejön neki a dolog.

Az alsója még mindig rajta volt, amit igyekeztem úgy kihasználni ahogy csak tudtam.

Nem járt más a fejemben csakis az örömszerzés, és tudtam mit kell érte tennem.

A nyakára hajoltam, és onnan kezdtem el csókokkal hinteni a bőrét.

Végig haladtam az egyik, majd a másik oldalon, le a mellkasán, egészen a hasa aljáig ahol megfeszült az egész teste.

A kezem remegett, de nem álltam meg, először egy ujjammal simítottam végig a meredező férfiasságán, majd már az egész tenyeremmel.

Rob hangosan nyögött fel, és mint én az előbb neki is automatikusan lendült előre a csípője.

Még nem voltam kész arra, de erő gyűjtésként, az ajkaimat úgy húztam végig ágyékán, hogy rajta volt még az alsója.

Hírtelen kapta el a karomat, és egyik pillanatról a másikra alatta találtam magam.

Időm sem volt kérdezni, már meg is adta a választ.

- Nincs szükségem rá.

Nem hagyta, hogy mondjak bármit is, megcsókolt, és rögtön éreztem ahogy az alsójával küszködik.

Édes volt ahogy idegesen nyögdösve próbálta magáról leküzdeni, de nem nagyon ment neki mivel még mindig az én számat fogta be a sajátjával, hogy ne tudjak ellenkezni.

Vadul csókolt, és egyre dühösebben, mire elmosolyodtam magam.

- Ez nem olyan vicces.

Zihálva vált el tőlem, és csúnyán, de egyben zavarban nézett rám.

Nagyon édes volt ezért úgy döntöttem most nem fogom kínozni egy „sértő” megjegyzéssel.

Segítettem neki levenni a nadrágját, mivel annyira nem akart magának lehúzni ahogy megérezte, hogy az én kezem is ott van.

A nyakamat csókolgatta, de ahogy lekerült róla az anyag a szemembe nézett.

Lassan húzta végig a kezét a lábamon, majd az egyik térdhajlatomba nyúlt, és a derekára rakta a lábam.

Nem hatolt belém rögtön, először újra csak hozzám dörzsölte magát amitől mind a ketten megint csak felnyögtünk.

Fogalmam sincs miért élvezi ennyire, hogy kínoz minket.

A kezem a hátsó felé raktam, és megelégedve, hogy csak szórakozik belemarkolva húztam közelebb magamhoz.

Egy mélyről jövő morgás tort fel belőle, de értette a célzást, mert megcsókolt, és ahogy a nyelve utat tört a számba úgy éreztem meg magamban.

Egymás szájába nyögtünk, és ez így volt az egész szeretkezésünk alatt.

Bár nagyon utálom, hogy szórakozik, most valahogy jól esett, hogy nem hajszolt minket a gyönyör felé.

Olyan volt mintha neki is egy sokkal lágyabb, szerelmesebb együttlétre lenne szüksége.

Lassan mozgott miközben egyfolytában csókolt, és a kezei folyamatosan simogattak, vagy a melleimet becézgették.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el amíg megéreztük, hogy elönt mindkettőnket a gyönyör, már patakokban folyt rólunk az izzadság, de egyikünk sem akart gyorsabb lenni.

Érzékien szerettük egymást azon az éjjelen nem is egyszer, és éppen erre volt szükségünk

A napok gyorsan teltek, és mi minden egyes napot együtt töltöttünk, hol hozzá mentünk a szállodába munka után, hol hozzám.

Persze nem mindig szeretkeztünk, volt, hogy mindketten annyira fáradtak voltunk, hogy nem vágytunk másra csak egy kiadós alvásra, de azt is csak egymás mellett.

Minden éjjel szorosan összebújva aludtunk el, és így is ébredtünk, én pedig olyan boldog voltam mint eddig még soha, amit csakis neki köszönhettem.

Szerencsére a Liamas ügyet sikerült tisztáznunk, nem mondom, hogy örült neki, hogy vele fogok dolgozni, és minden egyes nap találkoznom kell vele valami miatt, de sokban megnyugtatta amikor megtudta, hogy Ali is velünk dolgozik.

Na igen, de ahogy ez az én drága szerelmemet megnyugtatta Ali párját az örületig kergette.

Josht nem láttam még ilyennek, ott kötött bele mindenkibe ahol csak tudott, és folyton hívogatta szegény Alit, hogy hol van, mit csinál.    

Szerencsétlen barátnőm egy ideig próbált ehhez jó képet vágni, de hamar megunta, és helyre tette Josht.

Akkor úgy tűnt egy kicsit megnyugodott, de Rob, és én átláttunk rajta, tudtuk, hogy iszonyú féltékeny Liamra amiért Alivel dolgozik együtt.

Robot is zavarta, de ő nem nagyon mert nekem hisztizni, így gondolom együtt jól kibeszéltek minket.

Mondjuk ebből nem vettem észre soha semmit, de hát férfiak biztos megbeszélik egymás közt a problémáikat.

- Liam, ha nem maradsz nyugton megböklek, és az nem lesz épp kellemes.

- Már tíz perce itt állok.

- ÉS még ennyit fogsz is ha nem állítod le magad, nyughass már.

Hihetetlen milyen hisztis ez a pali, elképesztő.

Ilyen modellel én még nem találkoztam aki ennyit szenvedett volna egy ruha átigazításon.

Most épp a mi lakásunkban vagyunk, Ali mint egy mérgezett egér rohangál egy szál bugyiban, és melltartóban a ruháit keresve, mert fogalma sincs hova tette.

Tiszta bolond, de megértem őt, hiszen ez a megjelenése nagyon fontos állomása a karrierjének.

Mondjuk nem csak neki, hanem Liamnak, és nekem is.

Nekik ugye a modell karrierjük miatt, nekem pedig, ki tudja, talán valamelyik divat cégnek megtetszik amit nekik terveztem ruhát.

- Na jó, vedd le a nadrágot, az alsódhoz kell rögzítenem tűvel, de ez így nem megy.

Liam tette amit mondtam, és letolta a nadrágját.

Nem voltam zavarban tőle, miért lettem volna, hiszen semmi közünk egymáshoz, ráadásul fülig szerelmes voltam egy másik pasiba, de azért örültem, hogy Robék ma

Sokáig dolgoznak, és ezt nem látják.

Elég félre érthető lenne Ali amint majdnem semmiben rohangál a lakásban, Liam egy száll alsónadrágban letolt nadrággal, és pedig előtte térdelek.

Elmosolyodtam ami persze Liam figyelmét nem is kerülte el.

- Mi az?

- Semmi, de maradj nyugton, mert ha sokat mozogsz nem túl kellemes érzésekben lesz részed.

Gondoltam itt a tűre amit épp az alsóján tűztem át, de megakadtam mozdulat közben amint meghallottam magam mögött két rettentően dühös hangot.

- Ez meg mi?

Azonnal hátra kaptam a fejem, Ali pedig megállt mozdulat közben, és csak meredtünk az ajtón belépő párosra.

Rob, és Josh ökölbe szorult kezekkel, és iszonyat dühösen nézték Liamat, aki még csak levegőt venni sem mert.

BetsyHanna