Kitartás

Sziasztok 

Itt is vagyunk a frissel. 

Mostantól Hanna fog válaszolni a kommentárokra a tiétek alatt, mert nekem sajnos nincs rá időm, örülök ha a részeket meg tudom írni:) 

Reméljük elnyeri a tetszéseteket ez a rész. 

Puszi 

-Szerintem, jobb lenne ha bemennénk.

Kissé zavartan néztem Camillára, valami nagyon furcsa volt benne, de nem értettem micsoda.

Mégis mi lehetne Kate, hát most tudta meg, hogy tereherbe esett a volt barátjától aki nem is volt a barátja, persze, hogy furcsa.

Megráztam a fejem, és mivel senki nem akart megindulni így én tettem meg az első lépést.

-Kate...

Rob elkapta a karomat, és olyan szintű félelemmel nézett a szemembe amilyet még az életembe nem láttam senkitől.

Próbáltam egy kicsit bátorítani, de az rám is rám fét volna, ezért nem futotta többre csak egy kérlelő pillantásnál.

Sóhajtott egyet, majd elém lépett, és ki tárta előttünk a lakókocsija ajtaját.

Először Camilla lépett be, aztán én, majd Rob úgy, hogy közben erősen szorította a kezemet, talán túl erősen is, de nem szóltam érte.

Tudtam, hogy fél, én is rettegtem a jövőnktől, de a döntésemben biztos vagyok, és ez ellen senki nem fog tudni semmit tenni.

Ahogy a lakókocsiba szálltunk Rob becsukta az ajtót, és azonnal Camillához fordult.

-Hazudsz.

Nem mondott többet, de szerintem nem is nagyon tudott volna mást mondani, eléggé meglepte a bejelentés.

Camilla csak őt nézte, mintha én itt sem lennék, amitől össze szorult a gyomrom, és legszívesebben a hajánál fogva dobtam volna ki a kocsiból.

Persze tudtam, hogy nem tehetem meg, de jó volt eljátszani a gondolattal.

-Nem hazudok, itt vannak az eredmények, azt hiszed egy talánnal ide jövök?

Elénk sétált, és Rob kezébe adta a papírt amit az említett azonnal ki is kapott a kezéből, és vadul falni kezdte a sorokat.

-Én ebből egy kúrva szót se értek.

Rá néztem a papírra, és össze szorult szívvel mutattam neki mit kell neki néznie, majd suttogva szólaltam meg.

-Csak a végét olvasd, ott az áll pozitív.

Muszáj volt leülnöm, nem bírtam állva maradni.

Miért történik ez velünk, miért nem lehetünk csak szimplán boldogok?

Még az istenverte paparazzik sem érdekelnének, de egy gyerek?

Istenem, egy gyerek aki nem tőlem van, egy gyerek aki örökre Camillához fogja kötni.

Próbáltam elhessegetni a képeket amik az agyamban keletkeztek amin ők egy kisbabával a karjukon fotózkodnak mint egy boldog család.

Éreztem, hogy a szemeim könnybe lábadnak, de még csak kitörölni sem volt időm, mert Rob azonnal előttem termett.

A kezét az arcomra csúsztatta, majd letörölte a könnyeimet.

-Camilla menj most el.

-Mi, de hát...mégiscsak én várok gyereket, nehogy már még az ő lelkét ápolgasd.

-Azt mondtam menj, majd felhívlak.

Rob nem nézett rá, csak végig az én szemembe nézett.

Annyi féle érzelmet tükröztek felém, mégis éreztem, hogy a felét nem látom.

Félelem, kétségbe esés, sajnálat, düh, csalódás, remény, szerelem.

Az egy dolog volt, hogy ő nem akart Camillára nézni, de valami furcsa erő hatására én sem tudtam elfordítani az arcomat.

A könnyeim folytak, Rob hiába törölgette őket kitartóan a cseppeket mindig egy újabb váltotta.

Mélyen néztünk egymás szemébe, mintha onnan akarnák kiszűrni a kérdésekre a választ.

Vajon mit akar, mit gondol, mit tervez a másik?

Az lakókocsi ajtaja hirtelen vágódott ki, majd egy pillanat múlva be, és mi kettesben maradtunk.

-Én...

-Én...

-Kezd te...

-Mondd csak...

Egyszerre szólaltunk fel, mire mind a kettőnknek egy elkínzott mosoly volt a válasza.

Ezeken a perceken most rengeteg minden múlik, olyan kérdésekben kell most döntenünk ami nem csak a kapcsolatunkat, de az életünket is megváltoztatják, főleg az övét.

Épp szóra nyitottam a számat, hogy a hosszú percek óta beállt csendet megtörjem, de egy kopogás belém fojtotta a mondandómat.

-Robert gyere, kezdünk.

Rob asszisztense kiabált be nekünk, mire ő fáradtan felsóhajtott, most ő volt az aki szóra nyitotta a száját, de én előbb szólaltam fel.

-Máris megy.

-Nem Kate, beszélnünk kell.

-Nem, neked most dolgoznod kell, este megbeszélünk mindent.

-Kérlek, nem akarom, hogy így menj el, én...nekem muszáj tudnom mit gondolsz.

Amikor fel akartam kelni a fotelből azonnal a kezem után nyúlt, és magához húzott. 

Alig volt köztünk pár centi, éreztem mennyire hevesen ver a szíve, és ahogy bele néztem a szemébe tudtam, hogy valamit mondanom kell, mert tényleg nem lesz képes elviselni ezt a pár

órát sem.

Mélyen néztem a szemébe, és egyetlen egy szót mondtam ki, azt amit a legerősebben érzek magamban még most is.

-Szeretlek.

Nem tudtam, és nem is akartam mást mondani, a torkomban hatalmas gombóc nőtt, és kiszakítva magam a kezei közül kirohantam a lakókocsiból.

Nem jött utánam amiért hálás voltam, nem akartam, hogy lássa mennyire ki vagyok borulva.

Meg sem álltam az első mosdóig ahova azonnal berontottam.

Idegesen, a könnyeimet törölgetve rohantam a mosdó egyik fülkéjébe, mert amint megláttam ki áll a csapoknál rögtön tudtam, hogy ebből csak bajom lehet.

Angi kikerekedett szemekkel nézett rám, de én azonnal elkaptam a pillantásom, majd magamra csuktam az ajtót.

Igyekeztem nem hangosan felzokogni, de a szipogásomat nem tudtam elfojtani.

-Minden rendben?

Angi kopogott az ajtómon, mire össze rezzentem.

Nem számítottam rá, hogy be fog kopogni, és főleg nem arra, hogy ennyire aggódó hangon tegye meg.

-Igen, csak nem érzem túl jól magam.

-Kate, én tudom, hogy nagy szemét voltam, de ha bármi baj van szólj nyugodtan, ha tudok segítek.

Majdnem felröhögtem a helyzeten.

Most komolyan azt hiszi, hogy neki fogok beszámolni a dolgokról, pont neki?

Ezt ő sem gondolhatja komolyan, körülbelül két perc alatt terjedne el a híre annak ami történt, és biztos, hogy ezen ércelődne.

-Köszönöm Angi, de semmi baj, nyugodtan menj dolgozni.

Próbáltam nagyon erős hangon megszólalni, hogy végre békén hagyjon.

Semmi kedvem nem volt vele beszélgetni, egyáltalán senkihez nem volt kedvem.

Haza akartam menni hagyni, hogy a fájdalom, és a félelem elhatalmasodjon rajtam, hogy végre jól kibőghessem magam.

Hallottam ahogy csukódik az ajtó, mire azonnal kitört belőlem a sírás.

Persze itt tudtam, hogy nem hagyhatom el magam, de jó volt egy kicsit ki ereszteni a gőzt, még ha így is.

Nem tudom meddig ülhettem a mosdón, de tudtam, hogy nem maradhatok tovább.

Az élet nem áll meg csak mert problémáim vannak, muszáj nekem is erősnek lennem.

Vettem pár mély levegőt, aztán kiléptem a fülkéből.

A tükörhöz lépve azonnal kitágultak a szemeim, azt tudtam, hogy a sírástól jó vörösek lesznek a szemeim, na de, hogy ennyire?

Hideg vízzel locsolgattam magam, majd amikor már láttam, hogy ennél jobbat nem tudok kihozni magamból kiléptem az ajtón is.

Minden szempár rám szegeződött amit nem értettem.

Létezne, hogy máris tudnak mindent?

Meredith amint meglátott azonnal felém rohant, majd a vállamat átkarolva kezdett el velem sétálni a mi részlegünk felé, miközben beszélni kezdett.

-Ne törődj velük, nincs jobb dolguk mint bámészkodni egész nap.

-De hát miért néznek így rám?

Megszorította kicsit a vállamat, majd halványan rám mosolygott, amolyan sajnálat mosollyal.

-Mindenki azt taglalja, hogy most szakítottatok Robbal, de nyugodj meg kedvesem, az a fiú nem tudja mit veszített.

-De...hiszen mi...jesszus, mi nem szakítottunk, mégis honnan veszik ezt?

-Hát...először te rohantál ki nem túl jó állapotban, és a szemeid tele voltak könnyekkel, aztán Rob úgy robbant ki a lakókocsiból mint valami őrült, ráadásul nem volt túl jó kedve.

-Hol van?

-Ki Rob, már forgat, utólagos engedelmeddel most én segítettem neki a ruhákkal.

-Köszönöm Meredith, ígérem ilyen nem fog előfordulni többet.

Azonnal szabadkozni kezdtem.

Basszus, arra nem gondoltam, hogy ez egy munkahely, és nem túl jó ötlet hosszú időre elvonulni.

A fenébe Kate, nem hagyhatod magad el ennyire.

-Nyugodj meg, nem történt semmi.

Lassan lépkedtünk át az egész forgatási helyszínen, de amikor Robékhoz értünk megtorpantam.

Épp egy jelenet utolsó részeit vették fel, pont akkor értünk oda amikor elhangzott Rob szájából az utolsó mondat.

"Történjék bármi, nekem csak te számítasz."

Bárcsak ennyire könnyű lenne a helyzetünk, bárcsak ez az egy mondat elég lenne, de nem az, nagyon nem.

Sőt, ha azt veszem inkább ez a mondat lenne az ami a vesztünket okozza.

Nem akarom, hogy csak én számítsak, nem tudnám elviselni a tudatot, hogy miattam hagyta magára a gyerekét, mégha pokolian fáj is a tudat, hogy az a gyerek nem tőlem van.

Alig telt el pár másodperc, de mintha megérezte volna, hogy őt figyelem felém kapta a fejét.

A szemei elkerekedtek, majd fájdalmas grimaszba torzult az arca, és azonnal felém lépett, de nemet intettem a fejemmel.

Láttam mennyire rosszul esett neki ez a mozdulat, de nem engedhettem ide, két okból sem.

Egy nem akartam újra kiborulni, és ha ide jön annak biztos megint sírás lenne a vége.

Kettő neki dolgoznia kell, annak fontosabbnak kell lennie, minthogy én itt kiborultam.

Próbáltam neki küldeni egy biztató mosolyt, de nem sikerülhetett túl jól, már ha azt nézem, hogy az övé mennyire sikerült hitelesnek.

Vettem egy mély levegőt, majd kínlódva ugyan, de elfordítottam a tekintetemet, és tovább mentem Meredithel.

Az egész napom kész katasztrófa volt, nem találtam a helyem, és annyi hibám volt mint egy kis kezdőnek.

Össze cseréltem a ruhákat, rosszul csatoltam fel a különböző kiegészítőket, mindent máshogy csináltam ahogy kéne, ráadásul lassú is voltam.

Meredith próbált jó képet vágni a dologhoz, de látszott rajta mennyire ki van velem a hócipője mára.

Ha nem lenne ennyi meló biztos, hogy haza küldene.

Nem bírtam tovább, szükségem volt rá, szükségem volt Robra. 

Nem tudom, hogy azért mert gondolkozni akart, vagy rám való tekintettel nem jött ide hozzám szünetek alatt, de határozottan éreztem, hogy ennyi elég volt.

Muszáj volt éreznem, hogy szeret, hogy neki is olyan szüksége van rám mint fordítva.

Érezni akartam, hogy csak én kellek neki, hogy Camilla csak egy botlás, hogy az ami köztünk van ezt is képes túl élni.

Nem akartam, és nem is tudtam volna elengedni őt, szeretem.

Egész nap tudtam, hogy mit akarok, tudtam, hogy nem fogom őt elhagyni mert Camilla terhes, de nem bírtam még feldolgozni a dolgokat.

Idő kellett, de ennyi is elég volt nélküle.

Amint ez realizálódott bennem Meredith felé kaptam a fejem.

-Menj te bolond lány, aztán szedd össze magad.

Mosolyogva bólintottam, és mint a szélvész rohantam Rob lakókocsija felé, hogy beszéljek vele.

Szegénykém ő is biztosan szenved, én meg csak magamra gondoltam, hogy nekem milyen rossz.

A lakókocsinál már majdnem benyitottam, de meghallottam bentről a hangokat így akár milyen gonoszság is, kihallgattam őket.

-Hát nem érted, nem fogom emiatt elveszíteni őt.

-Nem kell feltétlenül elveszítened, gyereked lesz Camillától, nem feleségül veszed.

Josh hangja élesen csattant, aminek nagyon örültem.

Talán ő rá tudja beszélni, hogy ne hagyja magára Camillát.

-Te tényleg fel sem fogod igaz, Kate egy érzékeny nő aki szerelmes belém, azt hiszed el fogja tudni viselni, hogy egy másik nőtöl születik gyerekem?

Rob úgy beszélt Joshhoz mint ha egy elmebeteggel beszélne.

A hangja hitetlenül, és kétségbe esve hangzott amitől össze szorult a szívem.

Hát tényleg ennyire félne?

Tényleg ennyire kétségbe lenne esve miattam?

Egyszerre öntött el ez örömmel, és szégyennel.

Míg ő egyfolytában rám gondol, én csak magamat sajnáltatom.

Szörnyű vagyok, meg sem érdemlem, de be fogom bizonyítani, hogy én is szeretem legalább annyira amennyire ő.

Meg sem várva, hogy mit mondd Josh feltéptem az ajtót, majd beléptem rajta, és komolyan néztem Rob szemébe. 

-Nem mondhatod azt Camillának, hogy vetesse el a gyereket, főleg nem miattam...csend, most én beszélek.

Mikor közbe akart szólni azonnal leintettem, mire mint egy kisfiú akit épp megszidnak lehajtott fejjel ült le a kanapéra.

-Igen, nagyon rossz érzés, hogy mástól lesz gyereked, ezt aláírom, de megtiltom neked, hogy miattam vetetesd el a gyereket vele.

Szeretlek téged, és ha te akarod ezt a gyereket, ami nem jelenti azt, hogy Camillát is, akkor én támogatlak.

Létezik egy csomó féle megoldás, például közös felügyelet, vagy láthatási engedély, tudom is én, akármi, majd beszélünk Camillával, és ő is elmondhatja mit akar.

Idegesen hadartam el neki szinte egy szuszra az egészet, félő volt, hogy meg sem érti, de az elképedt szemeiből ítélve azt hiszem elért hozzá az üzenet.

Akartam, hogy tudja mellette állok, hogy szeretem őt, de azt is, hogy mi a véleményem arról amit Camillától akar kérni, és azt hiszem ebben minden benne volt.

-Jobb ha én most megyek, majd sikítsatok ha kellek srácok.

Josh megpaskolta Rob vállát, nekem pedig egy puszit nyomott az arcomra, majd magunkra hagyott.

Mind a ketten mozdulatlanul néztünk egymásra amit én untam meg előbb.

Oda sétáltam a kanapéhoz, és leültem mellé, majd magam felé fordítottam az arcát.

-Akarod ezt a babát?

-Én nem...nem tudom...nem gondolkoztam még azon, hogy gyerekem lehet mostanában.

-Figyelj rám, még ez nem biztos, nagyrészt Camillán múlik a dolog, de ha ő meg akarja tartani, engem nem fogsz elveszíteni azzal ha te is szeretnéd.

Itt vagyok, és szeretlek.

Nem tudom mit láthatott az arcomon, de hírtelen kapott a derekam után, hogy az ölébe húzzon, majd vadul kezdett csókolni.

Nyelve azonnal a számba nyomult, de nem bántam, hogy most nem kóstolgatott, nem lett volna hozzá türelmem.

Ez alatt a pár óra alatt sikerült eldöntenem, hogy mit, illetve kit akarok, és az ő.

Őt akarom, mindenestül.

Ahogy a felismerés eljutott az agyamig éreztem, hogy a vágy amit a kezei simogatása okoznak egyre jobban gyullad fel bennem.

Már nem akartam vissza fogni magunkat, hiszen tudom, hogy szeretjük egymást, más nem számít.

Egyik kezemmel a hajába túrtam, míg a másikat az inge alá helyeztem, hogy a csupasz hátán húzhassam végig a körmeimet.

Bele sóhajtott a csókba, és már húzódott volna távolabb, hogy meg tudjon állni még időben, de nekem eszem ágában sem volt hagyni.

Ahogy megéreztem, hogy távolodni készül, még közelebb préseltem magam hozzá, mire kénytelen volt hátra dőlni teljesen a kanapén.

Ez nekem még jobb pozíció is volt, így könnyedén tudtam magam előrébb csúsztatni.

Apró araszokat tettem meg, míg nem teljesen rá nem tudtam helyezkedni a férfiasságára amin azonnal apró mozdulatokat végeztem.

Éreztem, ahogy alul azonnal éledezni kezd, de a nyögése is azt mutatta nem volt rá hatástalan amit tettem.

Mondjuk rám se volt kis hatással, a gyomromban éreztem az apró csomókat, és a szívem is hevesen vert a mellkasomban.

Megszívtam az alsó ajkát, majd bele haraptam egy aprót, mire felmordulva jelezte mennyire élvezi a dolgot, ezért felbátorodva a kezem az inge gombjaihoz helyeztem, hogy megszabadítsam tőle az anyagot.

Alighogy sikerült két gombot kigombolnom, lefogta a kezemet, és megszakította a csókot.

-Ne kísérts Kate.

Zihálva fúrta az arcát a nyakamba, és mélyeket lélegzett a bőrömből, mire engem szabály szerűen zárni kezdett a borzongás.

Ha ezzel azt akarta elérni, hogy leálljunk akkor nagyon nem jött neki össze, mert ezzel csak jobban felhúzott.

A csípőmet újra megmozdítottam, mire ismét felnyögött, de lefogta a derekamat.

-Kate, elég volt.

-Miért, te nem akarod?

Miközben beszéltem a tarkóját simogattam, és a gerincét, nem tudtam leállni, képtelen voltam, akartam őt.

-Te úgy érzed nem akarlak?

Kiemelte az arcát a nyakamból, és kérdőn húzta fel a szemöldökét, mire én csak elmosolyogtam magam.

Éreztem, hogy akar, de azt akartam, hogy megőrüljön értem, hogy ne tudjon nemet mondani.

Nem tudom mi ütött belém, de a hajánál fogva húztam hátra a fejét, és a nyakára hajolva azt kezdtem el csókokkal hinteni, mire neki egy mély torokszerű nyögés volt a válasza.

-Nem...nem fogok tudni...megállni...Kate kérlek...

-Shh, nem kell megállnod, csak élvezd.

A kezem újra az inge aljához helyeztem, de legnagyobb meglepetésemre megint megállított, és leszedett az öléből, majd azonnal felpattant.

Mély levegőket véve túrta két kézzel a haját, nekem pedig eljutott a tudatomig mi is történt itt pontosan.

Vissza utasított, nem akar engem, nem szeret engem.

Ezekre a gondolatokra azonnal könnybe lábadt a szemem, majd idegesen a hajamba szántottam.

Hogy lehetsz ennyire hülye Kate, hogy támadhattad le így?

De miért, miért nem akar engem, tényleg nem szeret?

Nem, az lehetetlen hiszen érzem, látom rajta, akkor miért utasított vissza?

Felálltam, hogy minél gyorsabban eltűnjek innen, át kellett gondolnom, ezt az egészet.

Talán én rontottam el valamit, talán neki ez most sok, hiszen mégiscsak most derült ki, hogy apa lesz, én meg rögtön letámadom.

Már a kilincsen volt a kezem amikor az ujjai a csuklómra fonódtak, és maga felé fordított.

-Hova mész?

Megtettem a lehető legnagyobb hibát amit elkövethettem, és a szemeibe néztem.

Abban megint csak, mint ma egész nap döbbenetet láttam.

-Mi a baj?

-Te nem akarsz engem.

Kérdésnek akartam, mégis kijelentésnek hatott, mire hitetlenkedve felnevetett, aztán szorosan magához ölelt.

Még most is éreztem a vágyát, és így még inkább megjelentek a fejemben a kérdőjelek.

Ha ennyire kíván akkor miért nem akart velem lenni?

-Azt szeretném, hogy különleges legyen, hogy azt érezd csak én kellek neked, és ne akarj soha elhagyni.

-De hát nem akarlak.

Értetlenül néztem rá miután kiemeltem a fejem a mellkasából, amit ő egy mosollyal fogadott.

-Engedd, hogy biztosra menjek.

Kacsintott nekem egyet, de az arcán ott volt a zavarának a jelei is amitől teljesen el lágyultam.

Hihetetlen, hogy ennyire két személyiség lakozik benne.

Pár napja még nem gondoltam volna, hogy ennyire érzékeny is tud lenni, hogy ennyire tud szeretni, de nem lehetek elég hálás, hogy megismerhettem ezt az oldalát.

-Rendben, te tudod.

Vigyorogva vontam meg a vállam, majd elengedtem, és el léptem tőle.

Vagyis léptem volna, hogyha egyetlen egy apró lépés után vissza nem ránt magához.

-Hé, azt nem mondtam, hogy elmehetsz.

-Ó, szóval engedélyt kell kérnem rá?

Tettetett dühvel néztem rá, és a rossz kedvem mintha egy pillanat alatt elillant volna.

Elég csak rá néznem, elég, hogy megsimogatja az arcom, vagy csak rám mosolyog, képes egyetlen pillanat alatt minden gondomat, bajomat kiűzni a fejemből.

Nem értem, hogy tudott ennyire magához láncolni ennyi idő alatt, de van benne egy különleges varázs, egy fajta vonzás ami nem hagyja, hogy egy másodpercre is megforduljon a fejemben az e elhagyásának gondolata.

Hogy is tehetném amikor ennyire szeretem, amikor minden egyes gondolatom ő?

-Nem kell, de jó ha tisztában vagy vele, én vagyok a főnök.

-Azt te csak hiszed édes, annyi neked ha előveszem a domináns énemet.

Magamban azért tudtam, hogy nekem nem nagyon van olyanom, de ezt neki nem kell tudnia, főleg azok után, hogy erre a mondatomra felcsillantak a szemei.

-És van ostorod is?

-Szívem, dominánsat mondtam, nem dominát.

Felnevettem rajta milyen szomorú képet vágott, majd adtam az ajkára egy csókot.

-Ha szeretnéd beszerzek egy ostort.

-Jó, és ha rossz fiú leszek majd azzal fogsz elfenekelni.

-Úr isten, de perverz vagy.

Hangosan kacagtam, és neki is megjelent az az édes mosoly az arcán.

Hihetetlen ez a pasi komolyan mondom, miért érzem úgy, hogy előtte tényleg megjelentek a képek amint egy ostorral verem?

Szörnyű egy alak, de mit tehetnék, imádom.

Kedveskedve végig simított az arcomon, de olyan szomorú arccal, hogy rögtön abba hagytam a nevetést.

Mégis mi lehet vele, az előbb még jó kedve volt, most meg úgy néz ki mint aki most kapta élete legrosszabb hírét.

-Mi a baj?

-Azt akarom, hogy mindig így nézz rám, hogy mindig így mosolyogj, de tudom, hogy ez lehetetlen.

-Már miért lenne az?

Miközben beszélgettünk az egyik kezemet újra a tarkójához helyeztem, és ott kezdtem el simogatni, mire lehunyta a szemeit.

-Mert túl sok szar van körülöttem.

Felnyitotta a szemeit, és fájdalmasan fúrta a tekintetét az enyémbe, mire úgy éreztem menten ketté hasad a szívem.

Miért csinálja ezt, miért hiszi, hogy nem vagyok képes ki tartani mellette?

Mindent el fogok követni, hogy bízzon bennem, mindent ami az erőmből kitelik.

-Ha így van ott leszek, hogy kikaparjalak belőle.

Magabiztosan néztem rá, amitől a szemei megteltek szerelemmel.

-Hol voltál eddig?

-Késett a járatom.

Mosolyogva adtam választ, mire ő is elmosolyodott, majd közel hajolt hozzám.

-Pokolian szerelmes vagyok beléd Kate Middleton.

Halkan suttogott az ajkaimba, és mielőtt válaszolhattam volna már az ajkaimra is tapadt.

Ebben a csókban nem volt semmi tűz, semmi vadság, szerelmesen, és lágyan kóstolgatta az ajkaimat, majd lassan csúsztatta a számba a nyelvét amitől még a lábujjam is megbizsergett.

Eszméletlen módon tud csókolni, és ezt mindig ki is használja, de nem vagyok buta szólni érte, ha ilyes fajta kínzást kapok tőle akkor bármikor szívesen fogadom.

Óvatosan csókolt, mintha most akarna kiismerni, mintha most akarna rá jönni meddig is mehet el, és én komolyan az őrület szélére sodródtam.

Még soha egyetlen férfi sem volt képes ennyire erős érzéseket kiváltani belőlem, azt meg főleg nem, hogy úgy kívánjam, hogy minden mást kizárok magam körül.

Kissé zihálva szakítottam meg a csókot, és csúnyán néztem rá miközben tettem hátra pár lépést.

Ő persze nagyon ártatlannak próbált tűnni, de a csalafinta vigyor ott tündökölt a szája szélén, és a szemei is ravaszul csillogtak.

-Gonosz vagy Pattinson.

-Igen baby, én is szeretlek.

-Már csak azért sem fogom kimondani, mert csúnyán viselkedsz velem, kihasználod, hogy...

-Hogy?

Felhúzta a szemöldökét, és tett felém egy lépést, mire én azonnal oldalra léptem, hogy ne érjen el.

A fenéért kell mindig előbb járnia a számnak mint az eszemnek.

-Hallgatlak kicsim, kihasználom, hogy?

Felém lépkedett hatalmas vigyorral, és tudtam, hogy innen nincs menekvés, nem tudok előle elbújni, vagy túl sokáig menekülni.

Ha akar úgy is elkap, és így, vagy úgy de kiszedi belőlem a dolgot, ezért tettem felé én is egy lépést, majd még egyet, amíg el nem értem, majd az ingét kezdtem birizgálni miközben a gombokat tüntettem ki feszült figyelemmel.

-Kihasználod, hogy ennyire kívánlak.

Éreztem, hogy elpirulok, ezért még jobban lehajtottam a fejem.

Utáltam, hogy mindig ennyire zavarban tudok lenni, főleg előtte, biztos egy kis hülyének gondol ilyenkor.

Az állam alá csúsztatta az ujját, majd így fordította vissza maga felé az arcom.

-Most legszívesebben letepernélek, és addig szeretkeznék veled amíg nem könyörögsz, hogy elég.

A szemei vágytól szikráztak, mire nekem hatalmasat kellett nyelnem.

Megint épp, hogy kinyitottam a számat valaki bekopogott az ajtón.

-Gyerekek idő van.

Meredith hangja vidáman csengett, de azért érezhető volt az utasítás.

-Mennünk kell.

-Nem édesem, neked kell menned, én majd pár perc múlva megyek utánad.

-De hát úgy is hozzám kell jönnöd, miért nem megyünk együtt?

-Szerinted?

Értetlenül néztem rá, mire ő elhúzta a száját, majd lefelé biccentett egy aprót.

Önkéntelenül követtem a mozdulatot, és rögtön megértettem mire is célzott.

A férfiassága még mindig feltűnően dudorodott a nadrágjában amitől újra sikerült zavarba jönnöm.

Basszus kezdek úgy viselkedni mint egy szűz kislány.

-Amm...akkor kint találkozunk...majd..izé...majd kimentelek.

Kissé dadogtam amin Rob csak felnevetett, majd egy csókot adott a számra.

-Köszönöm, kint találkozunk.

Amint sikerült bezsebelnie még egy csókot már ki is siettem, hogy Meredith nehogy megharagudjon rám, ráadásul nem nagyon akartam ott maradni tovább.

El tudtam képzelni, hogy mire készül éppen, és nem lett volna túl szerencsés a munkámra nézve ha ott maradok vele.

Mély levegőket véve, de hatalmas vigyorral siettem Meredith mellé aki már mosolyogva fogadott.

-Ezek szerint minden rendben.

-Igen, határozottan minden rendben.

Rob:

Istenem ez a nő megőrjít teljesen.

Még, hogy nem akarom őt, basszus ha nem akarnám nem kéne most is magamon segítenem, hogy le tudjak nyugodni.

Bassza meg, kellett nekem vissza utasítanom, ha nem tettem volna, már izzadva feküdhetne miközben kéjesen vonaglik alattam.

Tudtam, hogy a pár perccel ezelőtti támadásán már nem segít a cigi, muszáj voltam a kezemhez fordulni segítségért.

Miközben magamhoz értem, azt képzeltem, hogy Kate keze az ami hozzám ér.

Istenem mennyire jó érzés lenne ha az ő puha kezei lennének az enyém helyében, hogyha a bársonyos bőre lenne az ami újra, és újra végig simítana rajtam.

Éreztem, hogy a képzelgésem nem volt rám kis hatással, egyre gyorsabban kellett mozgatnom a kezem, de minél inkább előttem volt Kate arca, és teste, annál inkább éreztem, hogy a nincs sok hátra.

Elég volt magam előtt látnom ahogy a konyhában a feneke a férfiasságomhoz nyomódott máris jött a színes robbanás, és nekem meg kellett támaszkodnom a szemközti falban miközben lehunyt szemmel ziháltam.

Nem semmi mikre kell vetemednem amióta ez a nő az életembe került.

Eddig ha megkívántam valakit azonnal megszereztem magamnak, vagy ha nagyon kérette magát egyszerűen szereztem mást akivel lenyugodhatok, de vele ilyet nem tennék.

Soha nem lennék képes megcsalni őt, fura ezt az én számból hallani, de így érzem, végre igazán szerelmes vagyok, és nem tennék olyat amivel elronthatnám.

Kate a világ legszebb, legkedvesebb, legönzetlenebb nője, ha bele gondolom miket mondott nekem, még a szívem is hevesebben kezd verni.

Képes lenne mellettem maradni, képes lenne elviselni még azt is, hogy Camillától lesz gyerekem.

Akár szemét dolog, akár nem, de én nem tudok úgy örülni ennek a terhességnek ahogyan kéne.

Persze akartam gyereket, de nem most, és főleg nem attól a nőtől.

A fenébe is, miért kellett ennek így történnie, egyáltalán, hogyan lehetséges amikor elvileg gyógyszert szed?

Biztos átvert, és nem is szedte, vagy tudom is én, elfelejtette, amilyen ostoba elő fordulhat.

Kissé feldühített, na jó nem kissé, de igyekeztem reálisan látni a dolgokat.

Muszáj világosan látnom, nem csak magam miatt, de Kate miatt is.

Nem lehet egy apró folt sem a dolgok mögött, nem hagyhatom, hogy bármi miatt eltávolodjon tőlem, vagy ami még rosszabb elhagyjon.

Nem, azt nem hagyom, Kate többet jelent nekem bármi másnál.

Amint rendbe szedtem magam azonnal indultam is Kate után, már most alig bírtam ki, hogy nem láttam, pedig alig telt el pár perc.

Szörnyen nyálasnak éreztem az érzéseimet, mégsem tudtam máshogyan gondolkodni, és nem is akartam, jól éreztem magam a bőrömben, hosszú idő óta végre először.

Az irányt azonnal Kate felé vettem, és egész nap csak őt követtem a tekintetemmel.

Legnagyobb sajnálatomra az ő munkaideje előbb járt le mint az enyém, és rögtön haza is sietett azzal az indokkal, hogy fontos dolga van.

Ha nem kaptam volna egy hosszú szerelmes búcsú csókot, komolyan az idegbaj kerülgetett volna, hogy miért siet ennyire, de így csak nehéz szívvel engedtem útjára.

Szerettem volna megkérdezni, hogy velem tölti e az estét, de biztos Alivel van csajos programjuk.

Nem kavarhatok bele, végül is neki is meg van a maga élete nélkülem is, nincs hozzám kötve, még ha nekem ez is lenne minden vágyam.

Kissé fáradtan léptem a lakókocsim felé, de azonnal felszaporáztam a lépteimet amikor megláttam nem messze tőlem Josht aki úgy tűnt valahova nagyon siet.

-Hé haver, hova rohansz?

-Á szeva, rohanok mert megígértem Alinek, hogy ma én főzök azt itt van este hét.

Elhúzta a száját, majd már elő is kapta a mobilját ami vadul csörömpölt üzenetet jelezve.

Az arca idegesen rándult egyet, mire felröhögtem.

-Baszki ez a csaj nagyon megfogott.

-Te mondod, jut eszembe, hova mentek ma Kate-el?

Alig nézett rám, bele volt bújva a telefonjában, amin sietve nyomogatta a gombokat, de én így is láttam, hogy a kérdést teljesen komolyan gondolja.

-Nem megyünk sehova, tudtommal otthon van.

-Hát otthon biztos nem, mert Ali szerint kettesben leszünk.

-Bocs haver, de ki kell ábrándítsalak, Kate innen egyenesen haza ment.

Sajnálkozva, tettem a kezem a vállára, majd megszorítottam egy kicsit, miközben genya módon vigyorogtam rá.

-Ö...Ali most írta, hogy siessek, mert már egyedül van, és unatkozik.

Felém tartotta a telefonját ahol valóban ez állt, mire azonnal rém képek ezrei villantak be.

Hova ment Kate?

Nekem nem szólt, hogy bárhova is készül.

Jó, nem tartozik magyarázattal, de akkor is.

Josh láthatta rajtam, hogy valami nincs rendben, már mondani akart valamit csakhogy én megfordulva ott hagytam őt.

-Most meg hova mész?

Nem nagyon érdekelt Josh, nem érdekelt semmi csak az, hogy Kate hol van.

Kikaptam a zsebemből a mobilt, és amint beértem a kocsiba azonnal megnyomtam a a hívás gombot.

-Szia, mi újság?

Alighogy kettőt csörgött máris felvette, feltűnően jó kedvvel.

Nem tudom miért, de a gyomrom apróra zsugorodott, és éreztem, hogy van valami a dolog mögött.

Kellett pár másodperc mire át gondoltam mit is akarok megtudni, és csak azután válaszoltam miután kész volt a tervem.

-Szia, semmi különös, csak gondoltam felhívlak, most végeztem.

-Jól van, és nagyon fáradt vagy?

Volt valami ideges csengés a hangjában amibe próbáltam semmit sem bele magyarázni, de valahogy csak nem akart megszűnni az a rohadt szorító érzés.

-Nem, mit szólnál egy vacsihoz?

-Jaj édesem nem jó, ma Alivel kell lennem, teljesen elhanyagoltam az utóbbi időben.

Itt volt az a perc amikor végig szántottam a hajamon, és hagytam, hogy a szorító érzés teljesen elárasszon.

Mégis mi a faszt csinál, hol van, és kivel?

Miért hazudik nekem?

Idegbetegen kaptam ki a zsebemből a cigit, miközben újra beszélni kezdtem.

-Na és mit fogtok csinálni?

-Csajos este lesz, filmezünk, és degeszre esszük magunkat édességekkel.

Felkuncogott, de én képtelen voltam mosolyogni.

A picsába is, hiszen hazudik, de miért, miért teszi ezt velem?

Nem lehet, hogy más pasi van a dologban, az képtelenség, ilyet nem tenne velem.

-Josh is ott lesz?

Próbáltam utolsó szalmaszálakba kapaszkodni, hogy mentsem őt.

Talán csak Ali beszélt hülyeségeket Joshnak, hogy siessen már.

De akkor én miért ne mehetnék ha egyszer Josh is megy, nem értem.

-Nem, csak ketten leszünk, de minden rendben, olyan fura a hangod.

Majdnem felröhögtem kínomban.

Persze, hogy fura a hangom bassza meg amikor szét vet az ideg.

Mégis mi a francot csináljak, mondjam meg, hogy tudom hazudik, és kérdezzek rá miért, vagy várjam meg amíg ő mondja el mi folyik itt?

De mi van ha már későn teszi, ha olyan dologra készül amit később megbánhat?

Nem, a picsába is nem gondolhatok arra, hogy megcsal, hiszen szeret, tudom.

Miért állt volna mellém, miért bizonygatná, hogy kitart mellettem bármi is legyen?

Kell lennie magyarázatnak, és én meg fogom várni amíg megkapom, bármennyire is megőrülök addig a percig.

-Semmi baj, csak hiányzol.

-Te is hiányzol, ígérem holnap egész nap csak a tiéd vagyok, de most mennem kell édesem.

-Jó, menj csak, akkor holnap, szeretlek.

-Én is szeretlek, jó éjt.

Amint elbúcsúzott már ki is nyomta a telefont, mire én a sajátomat idegbetegen dugtam zsebre.

Nem törődve senkivel, és semmivel vágtattam át az egész helyszínen, majd beszálltam a testőreim mellé a kocsiba.

-Minden rendben főnök, elég pocsékul festesz.

-Törődj a saját dolgoddal.

Nem akartam bunkó lenni, de egyszerűen képtelen voltam vissza fogni amagm.

Idegesen járattam az agyamat, hogy mégis mi a francot tehetnék, de fogalmam sem volt.

Nem állhattam neki, és kutathattam fel az egész rohadt várost, hogy megtaláljam.

Jelenleg még Alihez, és Joshoz sem sem fordulhattam, mert minden jel szerint ők sem tudják

mit művel Kate.

A méreg, és a féltékenység egyre jobban kezdett kiborítani, és az se sokat segített rajtam, hogy a testőröm pillantását végig magamon éreztem a tükrön keresztül.

Persze, még neki is idegesítenie kell, nem elég, hoyg fogalmam sincs mit csinál a barátnőm, még ő is bámul kúrva jó.

Az agyam egyik fele próbálta védeni őt, és valami magyarázatot találni arra ami folyik, de a másik fele viszont féltékenységében azonnal megkeresné, és számon kérné.

Ahogy az autó leparkolt azonnal kipattantam, és már rohantam is fel a szobámba, hogy egyedül, ahol senki nem bámul a képembe át gondoljam a dolgokat.

Nem elég nekem, hogy Camilla terhes á dehogy, még Katenek is szórakoznia kell velem.

A picsába, csak én lehetek ennyire szerencsétlen barom, hogy mindig olyannal kezdek aki nem hozzám való.

Hogy teheti ezt velem, hiszen szerelmet vallottam, teljesen megnyíltam előtte, mindent meg adtam volna neki, az egész világot a lábai elé tettem voln ha azt akarja.

A büdös picsába Kate, mi a fenét művelsz?

Hangosan csaptam be az ajtót magam mögött, majd neki dőltem, és csukott szemmel dörzsölni kezdtem az arcomat, hogy némileg helyre tegyem magam.

Most jól esne egy pohár whisky, de tudom magamról, hogy amilyen ideg van bennem egynél tuti nem állnék meg, és ezt nem tehetem meg.

Nem hagyhatom el magam, még érte sem, senki miatt nem fogom magam leinni, és utána magamba süppedni.

Elég volt egyszer keresztül menni egy ilyenen, nem fogom magam újra taccsra tenni egy nő miatt.

Csak ne lenne ennyire nehéz, bassza meg.

Ledobtam magamról a kabátomat, és körül se nézve a szobám felé tartottam.

Ha jobban figyelek észre vehettem volna, fény jön ki onnan, de az agyam csak egy valami körül forgott, és az Kate volt.

Ahogy benyitottam viszont teljesen ledöbbenve, sokkoltan álltam meg.

A szoba halvány fényben játszott a gyertyáknak köszönhetően amik ki voltak rakva a szekrényre, és Kate parfümjének illata lengte be az egész helyet.

Kitágult szemekkel néztem az ágyamra ahol Kate egy vadító, alig takaró fehérneműben feküdt el, és kihívóan mosolygott rám.

Hatalmasat nyeltem, mégsem tudtam mozdulni, csak ittam magamba a csodás látványát, és éreztem ahogy a szívem máris háromszoros ütemben ver.

Rögtön ki ment a fejemből minden egyes marhaság amit eddig gondoltam, és csak az érdekelt, hogy végre eljött a tökéletes pillanat amit már nem fogok hagyni elúszni.

BetsyHanna