Belenyugodni, hogy valóban ÚGY van

Sziasztok
Itt az új rész, jó szórakozást kívánunk hozzá.
A komikat köszönjük szépen, azok alatt fogok rájuk válaszolni:)
Puszi nektek

Robert:

-Képzeld Kate, Mark édesapja a minap nálunk járt, és elmondta, hogy a fia egyfolytában rólad érdeklődik.

Emlékszel még milyen jól megvoltatok, együtt csináltatok mindent, lovagolni vitt, és a tavon csónakáztatok kettesben minden nap.

Olyan édesek voltatok, igazi szerelmes pár, látszott rajtatok, hogy oda vagytok egymásért.

Azt hiszem ez volt az ami betette nálam végleg a kaput.

Velem soha nem tud majd elmenni úgy lovagolni, vagy csónakázni, hogy csak kettesben legyünk.

Ha velem van mindig számítania kell, hogy a nyamvadt firkászok körülöttünk fognak sündörögni.

Mi soha nem lehetünk egy normális szerelmes pár ahogyan azzal a Markkal.

Tiszta idióta vagyok, de érzem, hogy a féltékenység teljesen át jár, nem tudtam nem arra gondolni, hogy az a Mark mindent meg tudott neki adni.

Ha most itt lenne előttem az a gyerek biztos, hogy az ablakon vágnám ki, hogy még véletlenül se lehessen Kate mellett.

Persze miért is csak ez lenne ami kiborít, nem elég a féltékenység egy olyan alak iránt akit még csak nem is ismerek, de még itt van Kate anyja is.

Láthatóan gyűlöl engem, és minden erejével azon van, hogy eltávolítson, de ez most össze is jött neki.

Éreztem hogyha most azonnal nem tűnök el innen akkor hamarosan robbanok, és nem akartam Katet még kellemetlenebb helyzetbe hozni.

Ő volt az egyetlen aki miatt nem adtam ki még a dühömet, miatta vissza fogtam magam, de most már muszáj lelépnem.

Éreztem, hogy megpróbál megnyugtatni, a keze a kezemért kapott, de képtelen voltam megmaradni, vagy legalább viszonozni a gesztusát.

Az agyamat elöntötte a vörös köd, és csak két lehetőségem volt, vagy most azonnal lelépek, vagy nem túl szalonképesen küldöm el a drága édesanyját melegebb éghajlatra.

-Anya kérlek, az régen volt, azóta szakítottunk, és már mind a ketten mással vagyunk.

-Csak te vagy mással kincsem, ő szakított azzal a lánnyal, és biztos vagyok benne, hogyha akarnád vissza kaphatnád, olyan rendes az a fiú, ő igazán hozzád illik.

Kate idegesen magyarázkodott, de az anyját nem érdekelte, és nálam itt volt a bomba robbanása, az utolsó pillanat amit elviseltem még itt.

Reméltem, hogy Kate nem fog megharagudni rám, de nem tudok itt maradni, nem megy.

-Nem tudom mi baja van velem asszonyom, nem hiszem, hogy kiérdemeltem azt ahogyan bánik, de tudja mit, elérte amit akart.

Nem tűrőm tovább ahogyan engem sérteget a burkolt kis megjegyzéseivel, elegem van, el megyek.

Idegesen fújtatva rohantam el az asztaltól még csak rá sem pillantottam Katere, nem miatta, hanem miattam.

Nem akartam, hogy egy idegbeteg baromnak tartson, már pedig most nagyon úgy festek.

Ahogy a cuccaimhoz értem rögtön magamra kaptam mindent, és már ki is vágva az ajtót kiléptem, majd talán a kelleténél jobban is csaptam vissza.

Mint egy őrült rohantam le a lépcsőkön, de a kapuban megtorpantam.

Mégis mi a fenét művelek, nekem Kate mellett kéne lennem, kitartanom mellette bármit is mondd az anyja, nem pedig elmenekülni mint valami kisfiú.

Szegénykém most biztos azt hiszi vele is bajom van, és épp az anyjával veszekszik.

És bár az anyja megérdemelné, hogy kiosszák mégsem akarom, hogy ennél nagyon vita legyen a kettőnk kapcsolatából.

A francba most mi az istent csináljak, menjek vissza, vagy fogjam magam, és lépjek haza?

Nem tudtam mit tehetnék ezért előkaptam a mobilomat, és tárcsáztam azt a személyt akire bármikor számíthatok.

-Szevasz, na milyen a családi vacsi?

-Egy rémálom, förtelem, katasztrófa, agyrém, idegtépő...

-Oké oké, haver nyugi, mégis mi a fene történik ott?

Joshnak hallhatóan nagyon jó kedve volt, persze, nem neki kellett egy hárpia anyával találkoznia.

Gyorsan szinte hadarva mondtam el neki az egész sztorit, a tegnaptól el kezdve a mostani percig amit ő csendben egy szó nélkül hallgatott végig.

Na nem mintha szóhoz hagytam volna jutni.

Annyira ideges voltam, hogy egyik cigit szívtam a másik után a lépcsőház utolsó lépcsőin, és most nagyon örültem, hogy senki nem járt erre.

-Na baszki, ez komoly, most mit akarsz tenni?

-Hát fogalmam sincs, legszívesebben vissza mennék, és az anyja szeme láttára csókolnám kifulladásig, de tudom, hogy ebből megint csak neki lenne gondja.

-Próbáltál beszélni az anyjával?

-Mást se tettem minden találkozásunkkor mint magyarázkodtam neki, hogy mennyire fontos nekem a lánya, de azt hiszed meghallott belőle bármit is?

A hajamba szántottam miközben egy újabb cigire gyújtottam rá, ami azért elég komoly teljesítményvolt a részemről egy kézzel.

Magamban azonnal dicséreteket mondtam milyen ügyes voltam, de hirtelen hangot hallottam meg magam mögött, viszont amikor oda kaptam a fejem nem láttam semmit.

Oké, már biztos, hogy megőrültem, saját magamat dicsérgetem, és még hangokat is hallok.

-Talán vissza kéne menned, hogy megpróbáld még egyszer, biztos csak félti Kateet.

-Én elhiszem, hogy félti, itt nem is erről van szó, de az istenért, még a volt pasijait is felhozta csak, hogy elüldözzön.

-Talán nem látta rajtad eléggé, hogy oda vagy a lányáért.

-Hogy nem látta?

Uram isten, akkor mégis hova nézett, hiszen amióta Kate velem van egyfolytában vigyorgok, és minden egyes pillanatban azt lesem, hogy ő mikor néz felém.

Életemben nem éreztem még ilyet, és itt nem csak a testi vágyról van szó, amit megjegyzek elég nagy, de akarom őt érted, mindenét akarom.

Igen a testét is, de nem csak azt, a szívét, a lelkét, az eszét, és tudod miért?

-Na, miért?

Hallottam a hangján, hogy mosolyog, de talán mást is, mintha büszkeség csendült volna a hangjában.

Mondjuk ez érthető, mert most először érdekel egy nő teljes mértékben, és nem csak a szexre kell nekem.

-Azért mert nekem már minden egyes porcikámat, szervemet, érzékemet ő birtokolja, és azt tesz vele amit csak akar.

-Khm...khm...

 Úgy ugrottam fel a torokköszörülésre mint akit égettek, és elképedten meredtem arra aki megzavart a telefonbeszélgetésben.

Nem más állt előttem mint Kate édesanyja karba tett kezekkel.

-Később vissza hívlak.

-Miért mi van, Rob...Rob...

Nem mondtam semmit csak kinyomtam a telefont, és zsebre vágtam, majd komolyan néztem Kate anyukájára.

Most vagy soha Pattinson, muszáj kinyitnod a szádat, vagy ez a nő képes, és meggyőzi Kate-et, hogy igaza van.

-Ha megint szidni akar, vagy azt akarja elmondani, hogy mennyire nem illek a lányához akkor mindent tiszteletem a magáé, de nem érdekel.

Kate fontos nekem, és nem hagyom, hogy elválasszon tőle, ha kell...

-Ha kell mi Robert?

Ha kell ellenem fordítja?

-Soha nem tennék ilyet asszonyom.

Teljesen megdöbbentem azon amit mondott.

Hogy fordítanám már ellene, a saját anyja ellen, mégis miféle utolsó féregnek tart engem?

-Azt akartam mondani, hogyha kell harcolok érte.

-Köszönöm.

He?

Nem épp értelmesen nézhettem rá, mert elmosolyodott, és úgy kezdett el felém sétálni.

Tényleg fogalmam sem volt, hogy most mi van.

Az előbb még tiszta fagyos volt a tekintete, most viszont tele van hálával, és kedvességgel.

Ha most megnézem a tekintete az én anyukáméra emlékeztet, ő is mindig így néz rám, ilyen kedvesen.

-Jól van?

Oké, ez nem épp értelmes kérdés volt, de lehet azért viselkedik így mert valami baja van,ez még a félre beszélést is magyarázná, mert mégis mit köszönt volna meg nekem?

-Jól vagyok, ne aggódj, és az eszem sem ment el.

Sajnálom amit eddig műveltem Robert, de érts meg, egy anyának nem könnyű szembe nézni azzal ha a lánya valami őrültsége készül, és be kell látnod, hogy a kapcsolatotok az.

-A kapcsolatunk egyáltalán nem őrültség, mind a ketten megérdemeljük, hogy boldogok legyünk, és egymás mellett azok vagyunk.

Komolyan, és a lehető legőszintébben beszéltem hozzá hátha meg tudom őt győzni, hogy egyáltalán nincs igaza.

Miért lenne őrültség amikor ennyire jól érezzük magunkat együtt, legalábbis én biztosan.

-Nézd, látom a lányomon, hogy boldog, látom, hogy nagyon kedvel téged...

A kedvel szónál valami furcsa szorító érzés kerített hatalmába, és mintha a szívem fájdalmasan sajgott volna, de nem értettem miért.

Talán ennyire rosszul esne, hogy Kate csak kedvel, hogy se ő, se az anyja nem mondja azt, hogy szeret?

De miért, hiszen én sem vagyok szerelmes, az nem lehet, képtelenség.

-De te is tudod milyen világban élsz, nem akarom, hogy a lányomnak fájjon.

-Soha nem okoznék fájdalmat neki.

-Te lehet, hogy nem, lehet, hogy nem tudatosan, de mit gondolsz, milyen érzés lesz neki amikor majd az újságok minden félét össze hordanak róla, vagy meglát téged valakivel egy félreérthető fotón?

Be kellett látnom, hogy igaza van.

Egyáltalán nem biztos, hogy Kate erre fel van készülve, és én nem lehetek olyan önző, hogy bele rángatom őt úgy, hogy nincs tisztában mindennel.

De akkor sem mondok le róla, nem tudok, és nem is akarok.

-Kate fontos nekem, higgye el asszonyom, és bármire hajlandó vagyok azért, hogy mellettem maradjon, de igaza van.

Felvont szemöldökkel nézett rám, mire vettem egy mély levegőt, és tovább folytattam, még ha a szívem újra áruló módon sajogni is kezdett.

-Az én világom tud rettenetesen kegyetlen lenni, és okozhat fájdalmat a lányának, de ígérem, sőt megesküszöm önnek, hogyha Kate úgy dönt nem bírja ezt, el fogom engedni.

-És mi lesz ha szenvedni fog, de nem árulja el neked?

Ezen a kérdésen önkéntelenül is elmosolyodtam aminek két oka volt.

Egy, bár elég undorító dolog mégis melegséggel töltötte el a szívemet, hogy Kate képes lenne szenvedni is, hogy mellettem maradjon.

Kettő, soha nem tudná magát boldognak tettetni, amióta ismerem megtanultam olvasni belőle, a különböző megmozdulásaiból, a nézéséből, vagy csak egy szavából.

Nem tudna hazudni nekem, észre venném.

-Biztos lehet benne, hogy rá jönnék, a lánya nem tud valami jól hazudni.

-Igen, ez igaz.

Egy kedves mosoly jelent meg az arcán, egy tipikus most a gyerekemre gondolok mosoly.

Ha így ismertem volna meg, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól kijöttünk volna, de talán még nincs minden veszve, hiszen miért jött volna utánam ha nem békülni akar?

-Ígérem, hogy vigyázok rá, és megvédem őt amennyire tőlem telik, bízzon bennem.

Kérlelően, szinte már könyörgően fúrtam a szemeim az övébe, nem tudom mi ütött belém.

Talán attól féltem, hogy ő valamilyen módon el tud választani Katetől, és ennek még az esélyét is el akartam űzni.

Ha azzal, hogy könyörgöm neki megenyhül, vagy legalább nem fog annyira utálni, nem érdekel, hogy megalázom magam, én megteszem.

Olyan érzésem volt amíg farkasszemet néztünk mintha órák teltek volna el, és én épp a bíró ítéletét várnám.

A szívem hevesen vert, és esküszöm, hogy még izzadtam is.

Fogalmam sincs mitől féltem ennyire, hiszen nem rajta múlik a kapcsolatunk, de mégis valami megmagyarázhatatlan okból azt akartam, hogy ő rá bolintson a dologra.

-Egyetlen egy okból vagyok képes szemet hunyni a felett, hogy mi a véleményem általában a híres emberekről, az pedig az amit a lányom szemében láttam miután te elrohantál.

Mielőtt bármit is szólhattam volna, vagy megkérdezhettem volna, hogy mit látott, felemelte a kezét jelezve, hogy ne szóljak közbe, így csendben maradtam.

-Soha nem láttam még ennyi kétségbe esést, és félelmet rajta, miután te elmentél zokogva támadt nekem, hogy nincs jogom neki megszabni kivel lehet együtt.

Abban a pillanatban rájöttem, hogy tehetnék, mondhatnék amit csak akarok, őt nem tudnám meggyőzni az igazamról, ezért jöttem utánad, és most ezért kérlek téged, hogy vigyázz rá.

-Én nem tudom mit mondhatnék még, már ezer féle képpen esküdtem, ígértem, de mintha meg sem hallaná.

Mit vár tőlem, vessem magam térdre ön előtt?

Kezdtem kicsit kijönni a sodromból, főleg azután, hogy meghallottam Kate milyen állapotba került.

Nem akartam mást csak a karomban tartani, de amíg az anyjával viaskodom addig erre nincs esély.

Mondjuk ha simán elugranék mellette, és felrohannék, nem hiszem, hogy utol tudna érni, így legalább nyernénk pár percet.

Na jó, ne gondolj hülyeségekre Robert, muszáj őt végig hallgatnod, gondolj arra, hogyha vele jóban leszel nem akar majd mindenáron eltüntetni Kate közeléből.

-Csak azt akarom, hogy bizonyítsd be, igenis ugyan olyan fontos neked a lányom, mint fordítva.

-És ezt mégis hogyan kellene tennem?

Idegesen túrtam a hajam, miközben fél másodpercenként néztem el mellette, és legszívesebben felrohantam volna.

Miért kell neki ilyen csökönyösnek lennie, miért nem látja, hogy mennyire kész vagyok már idegileg, és, hogy ha hagyná már rég a lánya mellett lennék, hogy megnyugtassam?

A fenébe is, mégis mi van velem, miért érzem úgy, hogy megőrülök még a gondolattól is, hogy Kate szenved?

Ennyire fontos lenne a számomra, lehetséges, hogy tényleg beleszerettem?

-Nem tudom, egyenlőre elég, hogy látom rajtad, azt hiszem ennél többet igazán nem akarhatok.

-Rendben, akkor megengedné, hogy...

-Ja, persze, kérlek gyere vissza velem, különben a lányom biztos agyon csap engem.

Mosolyogva lépett a lifthez, majd intett, hogy kövessem, mire én egy hatalmas sóhajjal mentem utána.

Te jó ég, hát ezt is megszültük, azért nem semmi egy anyatigris, mondjuk halkan megjegyzem kissé értetlen is, de ezt betudom annak, hogy nem látott mást maga előtt csak a lánya boldogságát.

A liftben mind a ketten csendben voltunk, azt hiszem van mit neki is helyre tennie magában.

Ahogy az ajtó nyílt alig bírtam magammal, de muszáj voltam megmutatni az angol modoromat, így idegesen toporogva nyitottam tágra előtte az ajtót, majd hagytam, hogy ő lépjen ki rajta először.

Az ajtóban már megint a torkomban dobogott a szívem, de ahogy kinyílt, a hirtelen döbbenettől még a szívem is megállt.

Épp, hogy beléptünk Kate teste máris nekem csapódott, hogy aztán sírva szorítson magához.

-Annyira sajnálom...kérlek ne haragudj...hidd el nem tudom miért csinálja ezt az anyám, de én nem ezen a véleményen vagyok...esküszöm, hogy senki más nem számít nekem csak te...

hidd el én...

Csak hallgattam, és hallgattam ahogy kétségbe esve hadart nekem, és közben könyörgően fúrta a szemeit az enyémekbe.

A szívem szakadt meg tőle ahogy láttam mennyire ki van borulva, mégsem tudtam megszólalni annyira leblokkolt a felismerés.

Hihetetlen, de igaz, tényleg megtörtént, tényleg bele szerettem.

Kate:

Muszáj volt megmagyaráznom, muszáj volt kérlelnem, sőt ha kellett volna még könyörögtem is volna neki, csak ne hagyjon el.

Nem teheti, túl fontos, túlságosan szerettem...

Istenem, szeretem őt, én szerelmes vagyok belé.

De hogyan, és mikor, és miért?

Most mit tegyek, ő biztosan nem szeret, jól érzi magát velem, de nem szerelmes, hogy is lehetne az ennyi idő után.

A fenébe is Kate, hát ezt jól megcsináltad, megint remek helyzetbe hoztad magad.

Hirtelen láttam megcsillanni valami furcsa fényt a szemébe, de nem tudtam ezzel foglalkozni, mert amint észre vettem a száját az enyémnek nyomta.

Még a levegő is a tüdőmben rekedt, ez a csók annyira más volt, mintha valamit meg akart volna mutatni, mintha bizonyítani akarna.

Nem foglalkoztam a mögöttünk álló szüleimmel, azonnal átfogtam a nyakánál, majd az egyik kezemmel a hajába túrtam.

Szinte görcsösen kapaszkodtunk a másikba, miközben a szánk szinkronban mozgott.

Valahonnan messziről hallottam egy ajtócsukódást, de nem érdekelt, csakis az számított, hogy Rob itt van, magához ölel, és mindent bele adva csókol.

Perceken keresztül nem tettünk mást csak csókolózva álltunk, éreztem, hogy már a könnyeim is az arcomra száradtak, levegőnk is alig volt, mégse csökkent a csókunk hevessége.

Végül persze mint mindennek ennek is vége szakadt, és pár apró puszi után csukott szemmel zihálva döntöttük a homlokunkat a másikénak.

-Azt hittem elhagytál.

-Anyád miatt?

Mégis miféle beszari pöcsnek gondolsz?

Suttogva beszélt, mégis hallani lehetett a hangjában a sértettséget amit nem bírtam ki kuncogás nélkül.

-Sajnálom, én csak megijedtem.

-Hát azt látom, még mindig remegsz.

Éreztem, hogy engem néz, így én is felnyitottam a szemem.

Az igéző szemei azonnal magukba szippantottak, és újra teljesen elvonták minden másról a figyelmemet.

Nem tehettem róla, de túl erős volt a kényszer, hogy újra megcsókoljam, így a szájára hajoltam, de épp egy apró puszit engedett máris elhúzódott, és komolyan nézett rám.

-Kate, miért ijedtél meg ennyire?

A szemei tele voltak kérdésekkel, de volt még bennük más is, fájdalom, amit nem értettem.

Kissé zavarba jöttem, nem tudtam hogyan mondjam el neki mitől ijedtem meg, nem tudtam, hogyan mondjam úgy, hogy ne sértsem meg vele.

-Emlékszel még, hogyan néztél rám a kapcsolatunk előtt?

Egy pillanatig elgondolkozott, de aztán láttam rajta, hogy tudja miről beszélek, és azt is, hogy mit akarok kihozni belőle, mégse szólalt meg, vagy állított le, csak bólintott.

-Amikor felkeltél a székről nem néztél rám, de én láttam az arcodat, ugyan olyan voltál mint akkor, ugyan olyan hideg, semmit mondó...megijedtem, mert azt hittem megint...

-Elég...fejezd be, a fenébe is Kate, nem borulhatsz ki akár hányszor olyat látsz az arcomon amit nem akarsz.

Az ahogyan néha dühömben nézek az nem jelenti azt, hogy el akarlak hagyni, fontos vagy nekem, ezt jó ha a fejedbe vésed Kate Middleton.

-Te is fontos vagy nekem Robert, és sajnálom, nem akarok egy hisztis libának tűnni, ez csak amiatt van, hogy hamarosan...

Basszus, basszus majdnem kimondtam, de ciki.

Éreztem, hogy az arcom azonnal lángba borul, így jobb ötlet híján csak vissza bújtam Rob karjaiba, de persze miért hagyta volna annyiban.

Eltolt magától, és felhúzott szemöldökkel nézett rám.

-Mi miatt van?

-Jaj Rob, ne már, nem számít csak az, hogy el fog múlni ez az állapot.

-Milyen állapot?

Szigorú tekintettel nézett rám, ami miatt tudtam, hogy nem úszom meg a válasz adást.

A fenéért kell ennyire kíváncsinak lennie.

-Női gondok előtt állok, ilyenkor mindig érzékenyebb vagyok mindenre.

Gyorsan elhadartam, majd hátat fordítottam neki, és el akartam sétálni, de nem hagyta.

Hátulról átkarolt, és a kezét a hasam aljára fektette.

-És ilyenkor neked is vannak különleges kívánságaid, mert a nővéreim például ilyenkor temérdek sok csokit pusztítanak el.

Halkan felnevetett, én pedig úgy éreztem menten elolvadok a karjaiban ahogy a hasam alját simogatta, mintha már azokon a napokon lennénk, és így akarna kényeztetni.

-Hát nálam ilyenkor inkább a gyümölcsök a favoritok, bármiből, bármennyi.

-Ezt jó ha az eszembe vésem.

Nem tudom mennyi idő telhetett el szótlanul, csak az ablakon bámultunk ki, és kémleltük a sötét utcát.

Nem volt terhes a csend, sokkal inkább megnyugtató, de anyám bátortalan hangja megtörte ezt az idillikus percet.

-Beszélhetnék veletek?

Mind a ketten megfordultunk, majd felé léptünk, de Rob birtoklóan maga mellett tartott, és a tekintetét az anyáméba fúrta akin nem láttam már a dacosságot, sokkal inkább volt bűnbánó.

-Robertnek már elmondtam, de szeretném úgy is, hogy együtt vagytok.

Nagyon sajnálom amiket mondtam, én csak téged akartalak védeni, de belátom, hogy nincs semmi jogom beleszólni az életbe.

Nekem beszélt miközben kérlelően nézett rám, mire nekem azonnal meglágyult a szívem, és kiszakítva magam Rob karjaiból azonnal átöleltem őt.

-Semmi baj anya, de bízz bennem, tudom mit csinálok.

-Remélem is kincsem, remélem, de ha bármi baj lenne...

-Ami ugye nem lesz.

Apám jelent meg mellettünk, de nem állt meg nálunk hanem Rob mellé lépett, és megpaskolta a vállát, mintha a fia lenne.

-Csak tudd, hogy ránk számíthatsz, és mostantól természetesen te is Robert, ha bármiben tudunk segíteni, akkor hívjatok.

-Így lesz Mrs. Middleton.

-Szólíts csak Carolenak Robert.

-Rendben, Carole.

Az este további része rendkívül jó hangulatban telt, befejeztük még a desszertet, majd át költöztünk a nappaliba ahol borozgatni kezdtünk.

Mindenki mesélt mindenféléről, Rob a munkájáról, arról hogy melyik szerepet milyen volt eljátszani, hogy milyen bakikat követnek el, megjegyzem itt anya úgy nevetett ahogy még sosem láttam.

Úgy tűnt tényleg képes elfogadni Robot, sőt, még kedveli is.

Apa mesélt a pilóta múltjáról, és a mostani saját külön bejáratú gépéről, amit megígért Robnak, hogy egyszer megtanítja vezetni.

Anya mesélt arról hogyan ismerte meg apát a légitársaságnál, és persze kihagyhatatlan volt a gyerekkorom cikis részletei is.

Irultam pirultam Rob mellett, mégis jó érzés volt így ülni, és röhögni közöttük, még ha a vicc témája én is vagyok.

-Hát nem volt semmi este.

-Ne haragudj én...

Újra bocsánatot akartam kérni anya viselkedése miatt, de mielőtt folytathattam volna, az ujját a számra tette.

-Nem volt semmi, mert egy csomó mindent megtudhattam rólad, a múltadról.

Mosolyogva nézett rám, amit én is viszonoztam, majd váltottunk még egy, na jó pár búcsú csókot, aztán elindult haza, azzal búcsúzva, hogy holnap találkozunk a közös ebédnél.

Közös ebéd, na igen, anyáék őt is meghívták a búcsú ebédre, mert utána ők utaznak haza, és még vele is akarnak találkozni.

Nem kicsit döbbentünk meg Robbal, de mégis boldogan mondott igent a meghívásra, így a holnapi napot is együtt tölthetjük.

Éjjel úgy aludtam el, hogy ő volt az utolsó gondolatom, így biztos voltam benne, hogy az amire rájöttem az este az valódi.

Szerelmes vagyok Robert Pattinsonba.

Reggel mint akit kilőttek pattantam ki az ágyból, majd a szokásos teendőim után már robogtam is be a munkába.

Egész úton levakarhatatlan mosoly volt az arcomon, végre rá jöttem mit is érzek Rob iránt, és attól, hogy ezt még nem akarom neki elmondani attól még örülök, hogy én magam tisztában vagyok az érzelmeimmel.

Furcsa, hogy a viharos kapcsolatunk ellenére, szinte semmi félelem nincs bennem, szinte azt tudnám mondani, hogy érzem nekem mellette a helyem.

Talán éppen ezért adtam neki mindig újabb, és újabb esélyt, mert tudtam, hogy érdemes rá, hogy nekem szükségem van rá.

Sajnos a munkám első két órájában biztosan nem láthatom Robot, mert valami megbeszélése van, de utána biztos vagyok benne, hogy az első utja hozzám fog vezetni.

Legalábbis nagyon ajánlom neki.

Épp egy dalt dúdoltam miközben az ingeket akasztgattam a fogasra amikor két kar kulcsolódott a derekamra, és húzott magához.

Nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam ki az, az illata mint mindig most is teljesen le vett a lábamról.

A nyakamba csókolt, mire engem kirázott a hideg.

A kis piszok tudja mit vált ki belőlem egy egy érintése, és ezt ki is használja.

Éreztem, hogy elmosolyodott amin csak a szemeimet forgattam, valaki sosem változik.

-Hiányoztál.

-Alig voltunk külön pár órát, és akkor is a legtöbbet aludtál.

-Muszáj neked folyton kötözködnöd?

-Én nem kötözködöm, csak elmondtam a...

Befejezni nem tudtam a mondatot, mert hirtelen megfordított, majd olyan hevesen vetette magát a számra, hogy neki kellett megtartani nehogy össze essek.

Erősen húzott magához miközben a nyelve máris utat tört a számba, hogy ott táncra perdüljön az enyémmel.

Egyszerűen hihetetlen módon tudott levenni a lábamról a csókjaival, annyi érzéki mégis vad, és szenvedélyes volt.

Imádtam a csókját, az ajkai ízét, oda voltam érte teljesen.

Végül ő volt aki megszakította a csókot, majd a homlokát az enyémnek támasztotta.

-Szóval, azt mondtam éppen, hogy hiányoztál.

Hallottam a hangjában a játékos élt amiből azonnal tudtam mi akar, így mosolyogva adtam választ az előző mondatára.

-Te is hiányoztál.

-Na azért.

Kaptam még egy csókot a számra, majd még egyet, és még egyet, aztán még egyet, de aztán kénytelen voltam eltolni magamtól, mire kaptam egy rettentően csúnya nézést.

-Sajnálom, de muszáj dolgozom.

-Nem, neked most muszáj a barátod igényeit kielégítened különben szörnyen ideges lesz, és akkor nem fog tudni dolgozni.

Ugye nem akarjuk, hogy miattad álljon a forgatás.

-Hé, ne varrd a nyakamba, hogy nem tudsz figyelni.

-Miért ne tenném, hiszen te miattad nem tudok figyelni.

Vállat vont, és olyan arccal nézett rám mint aki teljesen komolyan beszél.

Annyira idegesítő volt, hogy amikor előveszi a színészi tehetségét semmit nem látok rajta.

Tényleg semmit, bármit elő tudott nekem adni, vagyis bármit elő tudna adni, ahogy most is, vagy most nem?

Ahh, a francba.

-Szóval ha kapsz egy csókot akkor onnantól kezdve le van véve rólam a teher?

-Egyértelműen, onnantól kezdve már csak az én felelősségem a színészet.

Egy ideig felhúzott szemöldökkel vizslattam, de amikor továbbra sem csinált semmit csak teljes nyugalommal nézett rám úgy döntöttem megkapja amit akar, persze nem úgy ahogy akarja.

Legalábbis nem teljesen úgy.

Oda léptem elé, és az egyik kezemmel a hajába szántottam, míg a másikat a mellkasára tettem.

Láttam a szemében, hogy tetszik neki a megadásom, és nagyon elégedett magával, így, hogy még gonoszabb legyek vele tovább kínoztam.

Megnyaltam az alsó ajkam, mire a szeme azonnal oda koncentrálódott, és nyelt egy nagyot.

Ő nem karolt át, nem csinált semmit, de éreztem rajta, hogy már alig bírja vissza fogni magát.

A teste görcsös volt, és a szemei is kínokat tükröztek.

Egyre közelebb hajoltam hozzá miközben halk kis sóhajokat adtam ki magamból, majd a számat az övének nyomtam.

Nem csináltam semmi mást csak ott tartottam a számat amit már nagyon nem bírhatott tovább, mert egy gyors mozdulattal elkapta a derekamat, és magához rántott.

Mielőtt azonban elnyilhatott volna a szája, én hírtelen elszakadtam tőle, és ezer wattos vigyorral léptem el tőle pár lépést.

-Mi...mit csinálsz?

Kissé értetlenül, és enyhén zihálva nézett rám, amitől még szélesebb lett a mosolyom.

-Megyek dolgozni, azt mondtad egy csók kell, hát én adtam, nem tehetek róla, hogy nem akartál csinálni semmit.

Megvontam a vállamat, mire az ő szemei kikerekedtek, aztán felém vetette magát, de én még időben elugrottam előle, és itt kezdődött el a mi kis fogyócskánk.

Úgy viselkedtünk mint két hülye gyerek a játszótéren, képesek voltunk végig szaladni az egész helyszínen miközben ő egyfoytában azt kiabálta, hogy álljak meg, vagy ezt még nagyon megbánom, én pedig csak nevettem.

Szerencsére még senki nem volt nagyon benne a munkában így csak mosolyogva figyelték mit művelünk.

-Kate...ha nem...állsz meg...esküszöm...szörnyű lesz...a bosszúm.

Rob zihálva loholt utánam, és már én is eléggé ki voltam fulladva, így készültem a megadásra, majd a hízelgésre, de egyszer csak egy testbe csapódtam ami megállított.

Josh fülig érő szájjal tartott engem amíg Rob be nem ért, majd meg nem állt előttünk a térdeire támaszkodva.

-Kösz haver.

-Nem, ne Josh, kérlek végy meg.

Próbáltam Josh mögé bújni, de nem hagyta, mert a karjaimnál fogva Rob felé tartott.

-Sajnálom Kate, de ez pasi dolog, most mellé kell állnom.

-És mi van azzal, hogy te vagy az én hősöm?

Kérdőn néztem rá, félig meddig mivel még mindig háttal álltam neki, de ő csak megvonta a vállát.

Rob szemei elégedetten villogtak, majd kitárta a karját, hogy Josh át adjon.

Amint Josh elengedett ideje volt elővennem a hízelgés dolgot, így nem vártam meg amíg Josh át tol hanem én magam léptem gyorsan hozzá, majd a mellkasához bújtam.

-Aha, szóval hízelegsz, nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod, életemben nem futottam ennyit egy nő után.

-Ugyan édesem, én csak edzésben tartalak.

-Mit mondtál?

Kissé eltolt magától, majd rám emelte a kérdő szemeit.

-Hogy edzésben tartalak?

Direkt kérdőn szólaltam meg, mert fogalmam sem volt mit nem ért.

-Nem, te azt mondtad édesem, még nem becézgettél engem.

-Ó...én sajnálom, ha zavar nem teszem, csak ez jött hirtelen a számra.

Kissé ugyan rosszul esett, hogy nem akarja, hogy így szólítsam, de nem mutattam, legalábbis igyekeztem nagyon lazának tűnni.

-Nekem tetszik, eddig nem voltam az a becézgetős típus, de ez most bejött.

Most már nem tudtam, és nem is akartam elrejteni az örömömet.

Hatalmas mosollyal néztem rá, majd adtam neki egy csókot, de mielőtt belelendülhettünk volna meghallottuk a rendező hangját.

-Srácok igazán örülök, hogy ennyo az energiátok, ideje lenne ha ezt a munkátokban is megmutatnátok, mit szóltok?

-Máris megyünk Ryan.

-Igazán köszönöm.

Szimpadiasan meghajolt előttünk, de az arcán ott volt a mosoly amitől mi is megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt.

-Na jó, tényleg ideje vissza mennünk.

Elszakadtam Robtól, de mielőtt elléphettem volna máris vissza rántott magához.

-Előtte ki kéne hízelegned, hogy ne akarjak bosszút állni nem gondolod?

-Hmm, és mire gondolsz?

-Nincs ötleted?

A hüvelykujját végig húzta az alsó ajkamon, mire nekem azonnal megnyiltak az ajkaim, hogy kieresszek egy reszketeg sóhajt.

-Azt hiszem kapizsgálom.

Épp, hogy ki tudtam mondani máris a számra vetette magát, és egy sietős mégis szenvedélyes csókban részesített.

Egész nap szinte csak szédelegtem a munkában, nem láttam magam körül mást csak rózsaszín kis lufikat.

Mondjuk talán félnem kellene, hogy egyszer csak ezt a lufit valaki kipukkasztja, de most nem tudtam másra figyelni, és nem is akartam.

A nap újra hihetetlen gyorsan elrepült, és máris a szüleimmel szemben ültem az étteremben Rob pedig mellettem miközben az ujjainkat összekulcsolta.

-Nagyon hangulatos kis hely ez.

-Igen valóban az.

Boldog mosollyal néztem Robra, ugyanis az ő ötlete volt, hogy ide hozzuk a szüleimet, oda ahol kimondtuk, hogy hiatalosan is együtt vagyunk.

Azt hiszem mostantól ez lesz a törzs helyünk, elég meghitt volt hozzá, és nem volt túl giccses sem, azt mondhatnám pont engem tükrözött.

-Jaj ne mondd már, és mi volt amikor anyádék átjöttek karácsonyra, amíg fiatalok voltunk minden évben megkaptam, hogy ideje lenne jobban háziasodnom.

Anyámék épp valami családi hülyeség miatt piszkálták egymást, mi pedig csak röhögtünk rajtuk.

Annyira idilliek voltak ezek a percek, hogy szinte úgy éreztem mintha Rob is a családom része lenne.

Nem is figyeltem mit teszek, egyszerűen követtem azt amit a szívem diktált.

Robra néztem pont akkor amikor ő is, és a számat az övének nyomtam, majd ahogy az ajkaink eltávolodtak olyasmit mondtam amit egyáltalán nem kellett volna.

-Szeretlek.

A hangom halk volt, mégis még számomra is kitűnt belőle a komolyság.

Ijedten, és kétségbe esve néztem Robra.

Nem akartam, hogy megijedjen most ettől, vagy azt higgye most majd rátapadok, eszemben sincs, ez csak úgy ösztönös volt.

Akkor hirtelen úgy éreztem ki kell mondanom, de persze megint előbb járt a szám, és a szívem mint az eszem.

-Ne haragudj, én nem...mármint igen...csak...érted...én tudom, hogy ez még korai...nem várok tőled semmit...én csak...

Megunva a fecsegésem az ujját az ajkaimra helyezte, majd a csillogó szemeit az enyémekbe fúrta, és mosolyogva csak egy szót mondott.

-Szeretlek.

Ha eddig úgy éreztem a föld felett lebegek akkor most már biztosan a felhők fölé kerültem.

Hihetetlen, hogy kimondta, sőt, az, hogy egyáltalán tényleg így érzi.

Annyira boldog voltam, madarat lehetett volna velem fogatni, de ahogy rá néztem úgy tűnt vele is.

Anyámék még mindig vitáztak, de anyám fél szemmel rám sandított, és tudtam, hogy hallotta az előbbi vallomást.

Örültem neki, mert így legalább ő is tisztában van a kapcsolatunk komolyságával.

Az ebéd további része nagyon jó hangulatban telt, még beszélgettünk egy ideig, de aztán muszáj volt indulnunk, mert anyuékat ki kellett vinni a reptérre aztán még minket is várt

vissza a munka.

A reptéri búcsúnk szörnyű volt mindig pityergek akár egy gyerek ha a családomtól kell el köszönnöm, és most még Rob sem volt mellettem.

Szegénykém ő is jönni akart, de se én, se a testőrei nem akarták, hogy egy esetleges támadás érje a rajongók álltal, így ő már a kocsiban elköszönt a szüleimtől.

-Nagyon vigyázz magadra kincsem, és ha bármire szükséged van hívj minket.

-Rendben apa.

-Szeretlek kicsikém.

-Én is szeretlek anya.

Miután elbúcsúztunk sietős léptekkel indultam a kocsi felé, hogy senki ne lássa a könnyes szemeimet.

A kocsinál meg sem vártam, hogy kiszálljanak, és kinyissák nekem az ajtót azonnal bepattantam, majd mély levegőket vettem, hogy a könnyeimet némileg vissza fojtsam.

-Hé hé kicsim, mi a baj?

-Semmi, én csak...szóval érted...az érzékenység...

Elhúztam a számat, mire ő egy semmi baj mosollyal magához húzott, és az ölébe ültetett.

-Ne pityeregj kicsim, nem szeretem amikor szomorú vagy.

-Igyekszem.

A nyakába fúrtam az arcom, és így mentünk egész végig a kocsiban.

Ő nyugtatólag simogatta a hátamat, combomat, és közben apró puszikat adott a fejemre.

Határozottan imádtam ezt a férfit, és eldöntöttem, lesz ami lesz, senki, és semmi nem fog tudni elválasztani tőle.

-Rob, terhes vagyok.

Az elhatározásomat abban a pillanatban kellett átgondolnom amikor Camilla zokogva támadott le minket Rob lakókocsijánál.

Az állam a padlón kötött ki, és úgy éreztem megfulladok.

Nem, ez nem lehet, ilyen nincs.

Robon láttam, hogy ugyan olyan döbbenten áll mint én, majd hirtelen kapta felém a fejét kétségbe esve, de én azonnal elrántottam a fejem.

Nem, nem akartam rá nézni, nem akartam látni a szemeit, mert akkor nem tudtam volna döntést hozni.

Minden ami történt az utóbbi időben velünk egy pillanat alatt pergett le a fejemben, és már tudtam, hogy mit kell tennem.

Robra nézve azt is rögtön tudtam, hogy ő mit akar. 

El akarja küldeni Camillát miattam, tudom, ismerem, ennyi idő elég volt ahhoz, hogy kiismerjem.

Tudom, hogy ő nem mondja ki senkinek, hogy szereti ha azt tényleg nem gondolja száz százalékosan úgy, éppen emiatt voltam olyan boldog amikor kimondta, de most...

Ez a gyerek nem nőhet fel apa nélkül, nem, ezt nem hagyhatom, és ha nekem kell ezért lépéseket tennem akkor megteszem.

BetsyHanna