Az idő csak telik

Sziasztok, hát ez is megszületett, nem mondom, hogy boldogok vagyunk amiért ilyen nehezen lett meg a 10 komi, de nem fogunk hisztizni.
Viszont lenne egy kérésünk!
Megkérünk minden egyes névtelen komizót, hogy legalább írja alá azt amit ír, hogy tudjuk kik vagytok:)
Köszönjük szépen:)
A rész reméljük tetszeni fog, és hamarabb is össze jön az a 10 komi:)
Puszi nektek

Ahogy az ajtó becsukódott mögötte úgy adtam ki magamból a dühömet.

Felkaptam az első kezem ügyébe kerülő tárgyat, és a falhoz vágtam.

Ezt nem hiszem el, ilyen nincs, miért történik ez velünk?

A rohadt életbe Kate, miért nem bízol meg bennem annyira, hogy el hidd, veled maradok még ha Camilla megszüli a gyereket akkor is?

Tudnod kéne, látnod kéne rajtam mennyire szeretlek, a fenébe is.

A düh, és a kétségbe esés egyfolytában dolgozott bennem, nem tudtam mi tévő legyek, mit higgyek.

Egy részem úgy gondolta Kate hazudik, persze nem rossz szándék vezérli, csak egyszerűen ki van borulva, és fél, de hazudik.

De a másik részem úgy érezte bárcsak igaza lenne, bárcsak az amit mondott valóban úgy lenne, és Camilla nem lenne tőlem terhes.

Istenem, mi van ha igazat mondott, ha tényleg hallotta azt a telefon beszélgetést?

A felismerés hideg zuhanyként ért.

Annyira abba voltam agyilag, hogy Camilla terhes, és, hogy ezt valahogy meg kell oldanom Kate-el, hogy még arra sem figyeltem hogyan viselkedik Kate a beszélgetés alatt.

Az egyik része amiért bele szerettem az volt, hogy az arca minden egyes érzelmet megmutatott nekem, akár hányszor rá néztem, a szemei mindig mindent elárultak.

Viszont ha ez igaz, és most is minden érzelme az volt amit láttam rajta, most követtem el életem legnagyobb hibáját.

Mennyire boldog volt amikor vissza jött, már amennyit láttam belőle, mert amint kinyitottam az ajtót azonnal a nyakamba vetette magát.

Hihetetlen érzés volt őt csókolni, de most ebben a csókban volt valami más.

Annyira megkönnyebbült, annyira feloldódva csókolt, eddig csak egyszer csókolt így, és az tegnap éjjel volt amikor nekem adta magát.

Akkor éreztem ezt a feltétlen bizalmat, és örömöt.

Olyan lelkes volt amikor elmondta azt a dolgot Camilláról,  de ahogy kifejtettem, hogy nem

hiszek neki úgy tört le a jó kedve.

Az egész beszélgetésünk alatt láttam rajta mit érez, mégis ami a legjobban megmaradt bennem, és ami miatt most ennyire kétségbe vagyok esve az, az utolsó pillantása volt.

A szemei könnyben úsztak, láttam rajta a fájdalmat, de a rémületet bennem a lemondása okozta ami tisztán kivehető volt a vonásain.

Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki azzal amit mondok, hiszen én is ugyan azt a kínt éreztem, és legszívesebben tökön rúgtam volna saját magam, mégsem bírtam befogni a szám.

Annyira azon kattogott az agyam akkor, hogy hazudik, hogy nem lehet igaz amit mondd, hogy nem lehet ilyen szerencsém, hogy nem érdekelt mit okozok azzal amit mondok neki.

És most mi van?

Itt rohangálok fel alá a szobámban, és sorra döntöm magamba a poharam tartalmát amiben nem éppen gyümölcslé van.

Érzem, hogy eléggé a fejembe szállt már, de mégsem tudtam abba hagyni, kellett nekem, mert úgy éreztem megőrülök.

Nem tudtam kinek, minek higgyek, hogy merjek e hinni Kate szavainak.

Szeretem őt, istenem ha tudná mennyire szeretem, de tudom, hogy fáj neki, hogy Camilla teherbe esett, és egy olyan nő aki szerelmes, fél, hogy elveszíti a szerelmét.

Nyilván ez hozta ki belőle, hogy ezt mondja nekem, de nem érdekel, nem számít semmi csak, hogy szeretem, és megbocsájtok neki bármit.

Ezzel a szándékkal nyúltam azonnal a telefonomért, igaz nem nagyon láttam a betűket rajta, de azért a kezembe fogtam, hogy felhívhassam.

Basszus, lehet nem kellett volna annyit innom az ideg miatt.

Csörgött, csörgött, és én egyre kétségbe esettebb lettem, hogy nem fogja felvenni.

A poharam tartalmát újra meghúztam, és majdnem kiköptem, amikor meghallottam a számomra oly imádott hangot.

- Tessék?

A hangja erőtlennek tűnt, és hallottam. ahogy szipog.

Jaj, édes kicsikém, én is úgy szenvedek mint te hidd el.

- Kate, kérlek ne tedd le.

- Rob, miért hívtál?

A hangja, ahhoz képest, hogy az előbb még szinte teljesen színtelen volt, most keményen csattant, amitől egy pillanatra ledöbbentem, de tudtam mit akarok.

- Mert te vagy a mindenem életem, szeretlek, kérlek gyere vissza, és beszéljünk jó?

- Nem lehet, dolgozom.

- Utána gyere ide, mindent meg…megbeszélünk, és baby…bebizonyítom, hogy nincs mitől félned.

Kétségbe esve hadartam, bár elég döcögősen ment, de reméltem, hogy megérti mit szeretnék.

Semmi mást nem akarok csak a karomban tartani, és látni ahogy szerelmesen rám mosolyog, vagy el pirul egy, egy bókomtól.

Muszáj ide jönnie, szükségem van rá, kell nekem, hogy erős legyek.

- Te részeg vagy?

Teljesen ledöbbent, de hallottam a hangjában a vádat is, amitől majdnem rá vágtam, hogy nem, de nyilván hallja a hangomon, úgyhogy ezzel csak még jobban magamra haragítottam volna.

Csendben vártam, hogy mit mondd, miközben meghúztam most már az üveget.

- Rob, még csak délelőtt tizenegy van.

- Itt hagytál, és nem túl szépen.

Úgy mondtam neki mint egy kisfiú aki épp árulkodni akar valakinek, de leszartam.

A lényeg az volt, hogy itt legyen már.

- Nem hittél nekem.

- Persze, hogy nem, te is láttad Camilla orvosi szarjait.

Felpattanva a fotelból járkálni kezdtem.

Ne akarjon már megint ezen a hülyeségen összeveszni.

A tény az tény, ezen nem tudunk változtatni, bele kell törődnünk, hogy gyerekem lesz Camillától, és pont.

- Hamisak, nem tudom, hogy csinálta őket, de nem valódiak.

Komoly hangon szólalt meg, minden más érzelmet kizárt a hangjából, amivel sikerült kellőképpen felidegelnie.

- Kate fejezd már be az istenért, mégis mi a francot akarsz ezzel elérni?

Azt mondtad szeretsz, hogy elfogadod, hogy gyerekem lesz, akkor most miért csinálod ezt velem, azt hiszed nekem ez olyan rohadt könnyű?

- Pontosan azért, mert világosan elmondtam neked, hogy veled maradok a gyerek ellenére is, pontosan ezért kellene hinned nekem.

Én neked adtam magam, és azt hittem miután meghallottam Camilla telefonbeszélgetését, hogy ez elég lesz a számodra, hogy te is higgy nekem.

Még mindig halálosan komolyan beszélt, túl komolyan, és túl hidegen.

Meg akartam győzni, hogy meg tudjuk beszélni, hogy jöjjön ide, és oldjuk meg a helyzetet, de hirtelen akadt meg valami a fejemben a mondatából.

- Szóval ezért tetted, mert azt hitted ezzel eléred, hogy higgyek neked?

Teljesen elképedtem.

Nem, ezt nem tette volna, Kate nem ilyen, ő nem lenne képes ilyesmire.

Ő egy tisztességes, és őszinte lány, soha nem folyamodna ilyen dologhoz.

Bassza meg, mondd, hogy nem csak ezért volt az egész.

- Mit tettem?

- Ezért feküdtél le velem tegnap, hogy így könnyebben beetethess.

Már inkább mondtam mint kérdeztem, és még én magam is meglepődtem, hogy mennyire nem vagyok magamnál.

Hogy mondhattam ezt, nem, ilyet ő nem csinálna, nem lenne rá képes.

Vissza akartam szívni, vagy legalább bocsánatot kérni, de már késő volt.

Ide hallottam ahogyan a levegő a tüdejében reked, és tudtam, hogy ez nekem semmi jót nem ígér.

- Ez volt az utolsó csepp Robert, még lenyeltem volna, hogy nem hiszel nekem, mert olyan vak vagy, de ez…ez, hogy szinte leribancozol, ez túlmegy a határon.

Én szeretlek, esküszöm neked, de ezzel vége, engem egy férfi sem fog megalázni.

Végeztünk Robert, ne hívj többet.

Leforrázva álltam a konyha közepén ahogy eljutott az agyamig, hogy Kate épp most hagyott el.

Vagy egy egész percig megdermedtem a fülemen a telefonnal, és hallgattam a sípoló hangot, de nem voltam képes megmozdulni.

Nem, nem, nem, ez lehetetlen, nem.

Az agyam villám gyorsan rakott össze minden egyes képet, és nekem elég volt ennyi ahhoz, hogy a telefont az ágyra hajítva elinduljak oda ahol választ kaphatok végre mindenre.

Út közben azon járt az eszem, hogyha Kate hazudott volna csak azért, hogy megtartson, akkor miért hagyott volna most el?  

Ez nem áll össze, akkor tovább kellett volna küzdenie az igazáért, vagy azt mondani, hogy jó sajnálja, hogy hazudott, de nem, ő elhagyott engem.

A rohadt életbe, elhagyott, elvesztettem őt.

Mint egy őrült vertem az ajtót amint leértem két emeletet, és vártam, hogy végre kinyíljon.

- Egy pillanat.

- Nyisd már ki, csak én vagyok, nem kell puccba vágnod magad.

Ismertem jól Camillát, tudtam, hogy most elrohan az első tükörig, hogy megnézze jól áll e a haja, a sminkje, meg persze a ruhái.

Ettől régen is az idegbaj kerülgetett, de most aztán főleg, ha sokáig szenved odabent esküszöm rá töröm az ajtót.

Szerencsére erre nem került sor, mert pár másodperc múlva nyílt az ajtó, és egy olyan mosollyal fogadott amitől elkapott a hányinger.

- Jaj micsoda meglepetés édesem.

Nem foglalkoztam vele, hogy most épp a nagyon bájos oldalát mutatja, simán besétáltam mellette, majd felé fordultam.

- Tudni akarom az igazat.

- Milyen igazat?

Kérdőn nézett rám, és látszólag tényleg fogalma sem volt róla, miről beszélek.

Ha hazudna az idegesség miatt, hogy lebukhatott valami jelet kellett volna adnia nem?

A fejem zsongott, legszívesebben visszafordultam volna a szobába, hogy lefeküdjek, és aludjak, de tudnom kellett az igazat.

Most először amióta megtudtam, hogy gyereket vár azóta remélem, hogy valóban igaz, mert ha nem, akkor olyan nagy szarban vagyok amiből fogalmam sincs, hogyan fogok kimászni.

Kate nem fogja megbocsájtani azt amiket mondtam, és én örökre elveszítem.

- Mi van a gyerekkel?

- Miről beszélsz?

Még mindig teljesen hideg volt az arca, semmit nem láttam rajta, és azonnal kezdtem megnyugodni, hogy Kate valóban csak félelemből hazudott nekem.

Azért biztosra akartam menni, és folytattam.

- Camilla, terhes vagy?

- Persze, hogy az vagyok, láttad a papírokat nem?

Teljesen összezavarodottnak tűnt, amitől a világ legnagyobb baromjának hittem magam.

Szóval Kate tényleg hazudott.

Édes istenem, mennyire félhet, hogy elveszít, ha már ilyen dologra is képes.

- Sajnálom, én…csak hallottam ezt azt, és azt hittem… mindegy, jobb ha megyek.

A hajamba túrtam, és már indultam is az ajtó felé.

Beszélnem kell Kate-el, el kell mondanom, hogy hülyeségeket vágtam a fejéhez, és nem gondoltam komolyan, csak mérges lettem.

Biztosan meg fog érteni, főleg azután, hogy megígérem, nem veszít el Camilla miatt.

Márt a kilincsen volt a kezem amikor Camilla hangja megállított.

- Legközelebb ne higgy el mindent annak, aki azt állítja hallott egy hülye telefonbeszélgetést.

Hallottam a hangján, hogy vigyorog, de én képtelen voltam.

Az agyamat elöntötte a vörös köd, lecsúsztattam a kezem a kilincsről, majd ökölbe szorítottam, és úgy fordultam felé.

Elővette az értetlen arcát amikor meglátta az enyémet, de megmozdulni, vagy megszólalni nem mert.

- Egy szóval sem mondtam, hogy telefonbeszélgetést hallottak.

Egy pillanat alatt változtak meg a vonásai, és egyre kétségbe esettebbnek tűnt.

Ahogy léptem felé egyet, úgy kezdett el hátrálni.

- Én…én csak gondoltam…tippeltem…de…

- Az igazat akarom, most.

Fenyegetően sétáltam felé, és meglepetést okozva nekem hirtelen megállt, hogy megvárja amíg elé nem érek.

- Terhes vagyok, a mi gyerekünket várom, hinned kell nekem.

Már majdnem elhittem, annyira jól játszotta az áldozatot, annyira hitelesnek tűnt, de akkor beugrott Kate fájdalmas arca.

Egyre inkább biztos voltam az ő igazában, ami csak egyet jelentett, hogy az itt álló nő miatt elvesztettem őt.

- Hazudsz.

Nem tudhattam biztosra, csak próbáltam belőle kisajtolni az igazat.

Ismerem, fél tőlem, persze soha nem bántottam, de tudok vele olyan lenni amitől nem mer hazudni, vagy átverni.

A szemei megvillantak, mintha valamit mondani akarna, de aztán meggondolta magát.

Ellépett tőlem, majd az asztalhoz sétált.

- Terhes vagyok, mondtam már.

A keze remegett, és akkor jöttem rá mindenre amikor idegesen a cigije után kapott.

Ismertem őt, nem olyan nő aki anyának való, vagy feleségnek még, de ha egyszer teherbe esne az lenne az első dolga, hogy a cigit eldobja.

Az egyetlen jó tulajdonság benne amit ismerek, hogy a gyerekeket imádja.

- Camilla ne szórakozz velem.

- A rohadt életbe, mind amiatt a kis ribanc miatt van, ha ő nem lenne, már rég itt lennél velem, és nem kéne ezt csinálnunk.

Hatalmas léptekkel sétáltam hozzá, majd elkapva a karját magam felé fordítottam.

- Ne merj így beszélni róla, valld be, hogy nem mondtál igazat.

A szavak sziszegve hagyták el a számat, a szemeim valószínűleg dühösen villogtak felé.

Nyelt egy nagyot, de még mindig láttam rajta védekezést.

- Terhes vagyok.

Tudtam az igazat, tudtam, hogy nincs semmilyen gyerek, a gesztusai, az arca, az elszólása, a cigi, mind egybe vágott, mind azt mutatta, hogy Kate mondott igazat.

Annyira felidegesített, annyira kétségbe estem a tudattól, hogy Kate valószínűleg az életben nem akar majd látni, hogy azt sem tudtam mit teszek.

A kezem önkéntelenül indult meg, majd átfogtam a torkát, és enyhén megszorítottam.

Annyi eszem még volt, hogy ne túlságosan, de már nem bírtam.

Hallani akartam, hallani az ő szájából, hogy hazudott, aztán pedig rohanni Kate-hez, hogy ha kell térden csúszva könyörögjek neki.

- Az igazat.

Az arcom körülbelül két centire volt az övéitől, és fenyegetően mordultam rá.

A szemeit ellepték a könnyek, majd a kezemért kapott.

- Kérlek, engedj el, ez fáj.

- Mondd ki.

- Rob könyörgöm, eressz el.

- Camilla, a rohadt életbe, mondd már meg az igazat.

 Dühödten kiáltottam rá amitől össze rezzent, és úgy kezdte kapkodni a levegőt mintha tényleg fojtogatnám, pedig szinte alig szorítottam rá.

Nem vagyok egy szadista állat, nem fogok ténylegesen bántalmazni egy nőt.

- Jól van, jól van, hazudtam oké, de csak azért tettem, hogy vissza gyere hozzám, szeretlek érted?

Sokkoltan engedtem el a nyakát, majd léptem tőle távolabb.

Undorodtam még a látványától is, de saját magamtól is.

Úr isten, miket mondtam Kate-nek, pedig ő csak örült annak, hogy végre teljesen boldogan együtt lehetünk.

Hogy lehettem ennyire vak, ennyire hülye?

A rohadt életbe, elvesztettem őt, elhagyott.

- Rob érts meg kérlek én…

- Nem merj a közelembe jönni többet hallod, különben esküszöm neked, bár soha nem bántanék egy nőt sem, téged megöllek.

Láttam rajta mennyire megdöbbent a szavaimon, de nem érdekelt, csak egyet akartam, minél előbb Kate-nél lenni.

Gyors léptekkel indultam el kifelé, és feltépve az ajtót végig rohantam az egész folyosón, egészen a szobámig.

Most mi az istent csináljak, a picsába, most mihez kezdjek?

Fel kell hívnom, muszáj beszélnem vele, legalább telefonon, én nem bírok addig várni amíg a forgatásra érek.

Azonnal a telefonomért kaptam, majd amilyen gyorsan csak tudtam tárcsáztam, és idegesen doboltam a pulton miközben arra vártam, hogy felvegye.

Egyre kétségbeesettebb lettem, majd jött a sípoló hang, én pedig az őrület határáig sodródtam.

Még hatszor eljátszottam ezt, aztán át tértem az üzenetküldésre.

Nem mehetek be így piásan a forgatásra, nem tehetem, de muszáj beszélnem vele, látnom kell, meg kell bocsájtania.

Vártam egy órát, közben sorra döntöttem magamba a kávét, és el is mentem zuhanyozni, hogy némileg helyre rázzam magam.

Ahogy kiléptem a zuhany alól hallottam, hogy csörög a telefonom, mire mint egy szélvész száguldottam át a nappaliba.

Mi a francért nem hoztam magammal a fürdőbe basszus?

Meg se nézve ki az hevesen verő szívvel vettem fel a telefont.

- Kicsim?

- Nem, nem Kate vagyok, de elárulnád mi a franc történt már megint?

Josh hangja dühösnek tűnt, amitől megint kellőképpen beparáztam.

Ezek szerint Kate nincs a legjobb állapotban miattam.

- Hogy van, mondd, hogy nem sír.

Gyűlöltem már azért is magam, ha csak szomorúságot láttam az arcán miattam, de ha egy könnycsepp is volt a szemében ott már aztán végem volt.

Vártam, hogy Josh beszélni kezdjen, és közben elsétáltam a konyhába egy újabb adag kávéért.

- Nem, éppen ez az.

Még sosem láttam ilyennek, teljesen hideg, át néz mindenkin, csinálja dolgát, és ennyi.

- Hogy érted, hogy ennyi?

A könyököm a pultra támasztottam, majd a kezembe temettem a homlokom.

- Nem mosolyog, ha hozzá szóltam válaszolt, de nem akart velem beszélgetni.

Kérdeztem, hogy mi van vele, de csak annyit mondott, hogy elege van mindenből, és semmi kedve semmihez, majd otthagyott.

Még egyszer megkérdezem, mégis mi a franc történt már megint?

Gyorsan ledaráltam neki, de már öltözködtem is fel közben.

Egy percet sem fogok tovább vesztegetni.  

Kit érdekel ha valaki meglátja, hogy egy kicsit ittam, volt már ilyen eset.

Nem vagyok már részeg, csak enyhén spicces.

- Hát haver gratulálok, megint hoztad a formádat.

- Ne baszogass te is jó, eléggé szarul érzem magam már így is.

- Hát meg ne sértődj, de nem is csodálom, egy barom voltál, hogy mondhattad neki azt, hogy csak azért feküdt le veled, hogy elhitessen veled valamit?

- Egy barom vagyok tudom, de nem tudtam gondolkozni, nem mertem hinni neki, mert túl szép lett volna.

- Tudod, remélem, hogy sikerül ezt megbeszélnetek, mert nincs sok kedvem kikaparni téged a szarból.

Próbálta elviccelni a dolgot, de én hallottam a hangján, hogy komolyan gondolja.

Tudja jól, hogy ha most tényleg elveszítem Kate-et akkor a padlón leszek, és elég nehéz lesz összekaparnia, már ha egyáltalán sikerül neki.

- Kérhetnék tőled egy szívességet?

- Beszélek Alivel, hogy próbáljon beszélni Kate-el.

- Kösz, hálás vagyok.

Ő egy igazi barátom, anélkül tudja, hogy mit akarok, hogy azt kimondanám.

Tényleg hálás voltam neki, mert Ali az aki rengeteget tudna nekem segíteni Kate-el kapcsolatban, sőt talán ő az egyetlen aki tudna nekem segíteni.

Bár valószínű, hogy elég nehéz lesz meggyőzni, hogy egyáltalán meghallgasson, nem, hogy még segítsen is, de remélem Josh rá tudja venni.

Miután letettük a telefont, gyorsan összekaptam magam, és el is indultam.

A testőreim a kocsiban vártak, így mehettünk is azonnal.

Az utat végig a lábamon dobolva tettem meg, és egyikük sem szólt hozzám, gondolom látták, hogy nem vagyok rá túlvevő.

Ahogy a kocsi megállt, mint a rakéta lőttem ki, és rohantam be az épületbe.

A testőreim igyekeztek tartani velem a lépést, így nem kevesen bámultak meg amikor végig szaladtunk a helyszínen.

Első utam Kate helyéhez vezetett, de nem találtam ott, viszont ahogy megfordultam Josh-al találtam szembe magam.

- Elkéstél, elment amint megjött Meredith.

Bólintottam neki, de az idegtől többre nem futotta, és nem is várt választ. 

Elrohanva mellette, ugyan úgy végig szaladtam kifelé is, majd kocsiba vágtam magam, és már mentem is Kate lakására, hogy beszélhessek vele.

Út közben újra, és újra megpróbáltam hívni, de nem is tudom mire számítottam, éreztem, hogy úgy sem kapok tőle választ, így nem maradt más csak a félelem, hogy örökre elszúrtam.

Kate:

Egész nap szörnyű hangulatom volt, az igazat mondtam Joshnak, senkihez, és semmihez nem volt kedvem, egyszerűen haza akartam menni, és csak feküdni.

Utáltam ezt a napot, utáltam Camillát, utáltam Robot, és magamat is.

Gyűlöltem az egész világot, és azt kívántam bár elnyelne a föld, hogy ne kelljen senkit sem látnom.

Ahogy Meredith megérkezett úgy lőttem ki haza, mint aki se lát, se hall.

Bárki szólt hozzám csak intettem neki, és már mentem is tovább.

Leintettem az első taxit, és bediktáltam a címet ahova menni akartam, remélve, hogy mára mindenki békén hagy.

A telefonom vad csörgésbe kezdett, mire fogtam, és kinyomtam, majd ki is kapcsoltam.

 Egész nap ezt csinálta, egyfolytában hívott, és a hülye szerelmes sajnálkozó üzeneteit küldte nekem, de engem nem fog megpuhítani.

Túlságosan megbántott, és nem is csak azzal, hogy nem hitt nekem, de ráadásul, még ha azt veszem le is ribancozott.

Ezt nem fogom neki elfelejteni, főleg azután ami tegnap este történt köztünk.

Olyan boldog voltam, annyira szerelmes, annyira akartam, hogy végre rendesen együtt legyünk.

Miért kell ennyire forrófejűnek, és bizalmatlannak lennie?

Ő miért nem érzi azt amit én?

Miért nem szeret úgy ahogyan én?

Éreztem, hogy a könnyeim folyni kezdenek az arcomon, de se erőm, se kedvem nem volt letörölni őket.

Egész nap nem sírtam, csak akkor amikor eljöttem tőle, még azután sem borultam ki, hogy hülyeségeket vágott a fejemben részegen a telefonba.

Inkább dühös voltam, és csalódott, nem gondoltam volna rá, hogy ilyet tesz velem.

Minden porcikám azt mondta, hogy nem azért feküdt le velem, hogy egy újabb trófeája legyek, hanem mert szeret, de az eszem nem hagyta, hogy ebben bízzak.

Az eszem azt súgta ne bízzak benne többé, hogy ne higgyek neki, hogy hagyjam az egész kapcsolatunkat a fenébe.

Persze itt megint jött a szívem ami az ellenkezőjét súgta.

Két énem viaskodott egymással, de tudtam ki fog győzni, mindig ugyan úgy döntök.

Az eszem mindig erősebb volt eddig mint a szívem, és bár biztos vagyok benne, hogy a szívem össze fog roppanni, ha az eszem valamit eldönt onnantól kezdve nincs vissza út.

Már sötétedni kezdett, egyre inkább éreztem, hogy fázom, de akkor sem akartam elmozdulni innen, most jól éreztem magam.

Egyszer csak megéreztem a vállaimon egy kabátot mire ijedten pördültem meg.

- Tudtam, hogy itt leszel.

Mögöttem Ali állt, és megértően elmosolyodott, majd mellém ült.

Azonnal a vállára hajtottam a fejem, és mélyeket lélegeztem.

Ő volt az egyetlen támaszom itt, és mára jelenlététől úgy éreztem könnyebb a lelkem.

Nem hiába volt ő a legjobb barátnőm , és nem hiába tudta, hogy hol is kell keresnie.

Nem tudom miért pont ez a park nyerte el annyira a tetszésemet, de már az első nap, amikor ide érkeztem bele szerettem ebbe a helybe.

Hihetetlenül nyugtatólag hatott rám, és tudtam, hogyha ide jövök nem fogok kiborulni.

- Nagyon ideges.

- Nem érdekel.

- Te is tudod, hogy ez nem igaz, de megértem, hogy ezt mondod, azt hiszem én is így viselkednék ha Josh ekkora barom lett volna.

- De?

Mosolyogva emeltem fel a fejem, és néztem rá.

Ismertem, tudtam, hogy van egy de, mindig van egy de.

Bár semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez, mégis figyelmesen vártam amíg elmondja mit gondol.

- Tudja, hogy hülye volt, és nagyon bánja, totálisan ki van borulva.

Amióta nem tud elérni egyfolytában a haját szántja, és nem hajlandó leülni a seggére.

- Miért kellene, hogy ez nekem jelentsen valamit?

- Mert szereted?

Mosolygott, és a kezét az arcomra csúsztatta.

Igaza van, szeretem Robertet, de nem tudok elnézni afelett amit tett, képtelen vagyok.

Bármit lenyeltem volna tőle, de, azt ahogyan beszélt vele azt nem.

- Nem fogsz neki megbocsájtani igaz?

Bólintottam neki, mire sóhajtott egyet, és magához ölelt.

Úgy bújtam a karjaiba mintha egy kislány lennék aki védelemre szorul, de nem zavart, szükségem volt rá, a legjobb barátnőmre.

- Felhívom jó?

- Minek?

Értetlenül néztem rá, mire felkacagott.

- Édesem, aranyos, hogy ilyen hűvösnek mutatod magad, de ő épp az ellenkezőjét produkálja.

Megvontam a vállamat, mint akit nem érdekel a dolog, de azért egyfolytában azt figyeltem mit beszélnek.

 

Rob:

Egy merő ideggörcs voltam, nem tudtam leülni, nem tudtam enni, nem tudtam inni.

Semmit nem tudtam kezdeni magammal, egyedül az járt a fejemben, hogy Kate merre lehet.

Amikor oda értem hozzá, és Ali nyitott értetlenül ajtót, és elmondta, hogy Kate nem is ment haza tegnap óta azt hittem ott ájulok el.

Mégis hova a fenébe tűnhetett el?

Hívtam vagy egy milliószor, de egyszer csak kinyomta, majd ki is kapcsolta.

Ali nem tűnt túl idegesnek, tudta, hogy hol van Kate, de nem mondta el bárhogy is könyörögtem neki.

Még csak utána se ment, higgadtan közölte, hogy Kate-nek most időre van szüksége, és egyedül.

Nem akartam én ezt, minden egyes sejtem tiltakozott ez ellen.

Amennyire ki ismertem Kate-et tudom róla, hogy a csalódás elkerülése miatt nem hallgatna a szívére velem kapcsolatban.

Bármennyire is tudom, hogy szeret ha sokáig egyedül hagyom, és nem tudunk beszélni akkor el fog távolodni, majd meggyőzi magát, hogy így a legjobb.

Most itt ülök újra a szobámban, és arra várok, hogy végre valaki felhívjon, hogy hol van, vagy legalább annyi, hogy jól van.

Nem élném túl ha valami történne vele, abba biztos bele őrülnék.

A telefont a kezemben szorongattam, és azt bűvöltem, mégis amikor csörögni kezdett majdnem eldobtam ijedtemben.

A kijelzőn Ali neve villogott, és amint felvettem mint egy őrült kezdtem faggatni.

- Jól van, nem esett baja, ott volt ahol mondtad, nagyon kivan borulva, gyűlöl, nem akar látni igaz, de ugye…

- Rob higgadj le, ennyi kérdést megjegyezni sem tudok egyszerre, nem még válaszoljak is.

- Jól van?

Ez volt a legfontosabb kérdés amire tudni akartam a választ, hogy jól van e.

Minden más a háttérbe szorult e mögött.

- Igen jól van, kissé fagyott angyalt játszott, de minden rendben vele.

- Megint nem öltözött fel rendesen igaz?

- Nahát, csak nem ismered?

Önkéntelenül mosolyodtam el, pedig vidámságra egyáltalán nem volt okom.

Kate-re vall, hogy nem öltözik fel normálisan, nem azért mert így többet tud magából mutatni, egyszerűen csak nem szereti magán a sok cuccot.

Ha arra gondolok, hogy tegnap milyen lengén is öltözött fel a szobámban, hogy meglepjen, máris érzem, hogy a szívem hevesebben ver, és a gyomrom bele rándul a vágyódásba.

Istenem az, az éjszaka, tökéletes volt, leírhatatlan, csodálatos.

Olyat éreztem mint eddig még senkivel eddig.

Ez egy férfi szájából talán nyálasnak hangzik, de én mégis így érzem, és ha kell, ha azt akarja akkor az egész világnak elmondom.

- Itt vagy még?

Az álmodozásból Ali hangja rángatott vissza, amitől újra egy pillanat alatt költözött belém a félelem, és az idegesség.

- Utál igaz?

- Nem.

- Tényleg?

A remény úgy járta át minden belső szervemet mint egy vírus, de ez most a legédesebb vírus volt amit valaha éreztem.

- Azért ne reménykedj, látni se akar.

Nézd, nem fogok hazudni neked, még akkor se ha itt ül mellettem, és az egészet végig hallgatja.

Görccsel a gyomromban ültem le a fotelba, és előre dőlve vártam mit is fog mondani.

Rossz érzés fogott el rögtön, és azt kívántam bár letehetném a telefont, hogy ne halljam azt amit mondani akar nekem.

- Szeret téged, de nem fog megbocsájtani, olyasmit mondtál neki amit egy olyan nő mint ő nem fog lenyelni.

Ráadásul ott van az is, hogy nem hittél neki, inkább hittél annak a nőnek mint neki.

- De hát mondtam, hogy miért, elmondtam, hogy nem mertem…

- Tudom Rob, oké, tudom, hogy azért tetted mert nem mertél bízni benne, hogy valóban boldogok lehettek minden féle probléma nélkül, de ez akkor sem volt túl jó húzás.

És ekkor rá jöttem.

Ali úgy akar nekem segíteni, hogy Kate-nek ez ne tűnjön fel, de azért szépen be adagolja neki azt amit én elmondtam a védelmemben.

Nyilván Kate hallani sem akar rólam, de így nem tudja megakadályozni azt, hogy megmagyarázzam az érveimet.

- Nagyon szeretem őt.

- Értem, tudom, hogy teljesen oda vagy érte, szereted őt, de én most mégis mit tehetnék, nem fogok neki ellent mondani.

Pokoli jó színésznő lenne ebből a lányból az egyszer már biztos.

Halkan felkuncogtam a kis játékán, de aztán komolyan folytattam.

- Szeretném ha megmondanád, hogy nagyon sajnálom, és bármit megteszek amit csak akar, még a csillagokat is lehozom neki az égről.

- Itt nem lesz elég, hogy lehozod neki a csillagokat is ha azt kéri, vagy bármit megteszel, és, hogy őszintén nagyon sajnálod, valami okosabbat kell kitalálnod ennél.

Hallottam hátulról valami susmorgást, majd Ali nevetését, amitől újra a fülemig ért a szám.

Tehát mégsem hagyom annyira hidegen mint ahogy mutatni akarja.

- Le kell raknom Rob, majd még beszélünk.

- Ali, hálás vagyok.

- Tudom.

Miután kinyomta a telefont valamiért jobb kedvem lett, pedig ha azt veszem Kate nem is akar hallani rólam, mégis éreztem, hogy nincs veszve minden.

Ali kis játéka jó hatással volt rám, mert ezzel megmutatta, hogy Kate-nek még mindig fontos vagyok.

Haragszik, és megbántottnak érzi magát, ami teljesen jogos, de szeret engem, tudom.

Ha nem így lenne, nem tetette volna le a telefont Alivel, és Ali nem nevetett volna rajta valamiért, biztos rólam mondott valamit.

Istenem, de szeretem ezt a nőt.

Egyértelműen bennem volt a félelem, de most már újult erővel indulhattam neki annak amit eddig is akartam csak nem volt hozzá bátorságom.

Vissza fogom hódítani őt, megmutatom, hogy igenis megérdemlem a szerelmét, még akkor is ha néha egy barom vagyok.

Kate:

Két hét telt el azóta, hogy Robbal szakítottam.

Két hete nem beszélünk egymással, legalábbis személyesen nem.

Azóta minden nap egy csokor virág, pontban este kilenckor mindig az ajtóm előtt vár.

Először azt hittem ő az aki mindig ide hozza, de volt olyan alkalom, hogy ő késő éjjel is forgatott, viszont a virág mindig megérkezett.

Próbáltam rá jönni, hogy mégis ki lehet az aki hordja, ki osontam kilenc előtt, hogy elkapjam azt aki hozza, és el küldjem melegebb éghajlatra, de döbbenten álltam a virág hordó előtt.

A szomszéd kisfiú volt aki ide hozta, és elmondta, hogy egy virág üzlet hordja nekik minden nap, és hogy Rob megkérte, persze némi jutalom ellenében, hogy hozza nekem ide mindig lefekvés előtt.

Hiába próbáltam üzenni Josh-al, hogy ne hordassa a gyerekkel a virágot, az csak nem maradt abba, így drasztikusabb dologhoz kellett folyamodnom.

Megkértem Alit, hogy segítsen, és az összes eddigi virágot bevittem a forgatásra, majd betettem a lakókocsijába amíg forgatott.

Josh szerint annyira ledöbbent a virágoktól, hogy szóhoz sem jutott, persze nem annyira, hogy feladja a dolgot.

Mivel úgy gondolta, hogy a virágok nem jönnek be, jöttek a kis kártyák otthon, és a munkahelyünkön is.

Mindig várt egy, egy az asztalomon, vagy az ajtóm előtt egy idézettel, vagy szerelmi vallomással, bocsánatkérő szavakkal.

„ A jót, mit néha tettem,

Azt régen elfeledtem.

De azt a pár hibát

Megérzem életemen át”

Bocsáss meg könyörgöm, nagyon szeretlek!

Nem bírom tovább nélküled! 

Ez volt az ami úgy igazán megfogott, és ezalatt a két hét alatt ez volt az egyetlen aminél elsírtam magam.

Fájt ahogy arra gondoltam tényleg szenved, és majdnem sikerült rá vennie ezzel, hogy felhívjam, és elmondjam mennyire szeretem, de nem ment.

Mindig ugyan arra gondoltam.

Az arca ahogyan beszélt hozzám, a szavai amikkel megsértett.

Akár, hogy akartam nem ment, nem tudtam tovább lépni.

Hallottam róla, hogy Camilla még aznap kijelentkezett a szállodából amikor mi szakítottunk, és volt egy olyan érzésem, hogy ebben Rob keze igencsak benne van.

Ahhoz képest, hogy minden egyes napelhalmozott valamivel, újabban plüss figurákkal, ahhoz képest amikor szembe találkoztunk egyszer sem könyörgött, vagy kért bocsánatot.

Persze nyilván azért nem teszi, mert mások előtt cikinek tartja, és annyira nem vagyok fontos, hogy ezt mások előtt is kimondja.

Rosszul éreztem magam ezektől a gondolatoktól, és pont Josh volt a közelemben így neki mondtam el mi bánt, ami nem volt túl jó ötlet.

- Kate Middleton, szerelmes vagyok beléd, hülye voltam tudom, és sajnálom, de bármit megteszek azért, hogy megbocsáss nekem, és újra együtt legyünk.

Körülbelül öt perccel Josh távozása után hallottam meg Rob hangját a hangos bemondón, és teljes sokkban dobtam el mindent ami a kezem ügyébe került.

Hát ezt nem hiszem el.

Így lehet megbízni egy barátnak.

Jól van Josh Duhamel, ezért még nagyon csúnyán fizetni fogsz.

Már épp készültem volna haza menni amikor éreztem, hogy valaki néz, és automatikusan fordultam abba az irányba.

Rob szenvedő, és könyörgő szemeivel találtam szembe magam, és ha éreztem már a szívemben fájdalmat akkor az semmi nem volt ahhoz képest.

Rob:

Amint Josh közölte, hogy Kate-nek mi a baja, azonnal tudtam, hogy mit kell tennem.

Megkértem a rendezőt, hogy had üzenjek Kate-nek a bemondón keresztül.

Először furcsállta, de végül rá bólintott, és amint befejeztem a vallomást, csak megértően mosolyogva hátba veregetett.

Reméltem, hogy ezzel egy kicsit meg tudom puhítani Kate-et, mert már szörnyű volt a hiánya.

Már ott tartottam, hogy alig bírtam aludni.

Éjszakánként felébredtem, és nem tudtam vissza aludni, mert csak rá gondoltam, és arra mennyire hiányzik.

A forgatásokon csakis egy dolog miatt sikerült mindig a jó oldalamat mutatnom, és az, az volt, hogy minden nap láthattam őt.

Ali megmondta világosan, hogyha a közelébe akarok menni azzal csak rontok a helyzeten, ezt most magában kell letisztáznia.

Persze nem szabad hagynom, hogy eltávolodjon, de nem mehet túlságosan a közelébe sem.

Amikor nem figyelt folyton őt néztem, minden egyes mozdulatát elemeztem, de mindig ugyan ott lyukadtam ki, hogy utálom magam.

Egy idióta voltam, és ahogy minden nap láttam Kate fájdalmas szemeit egyre inkább süllyedtem bele az önvádba.

Josh próbált velem beszélni, hogy ne hagyjam el magam, hogy mozduljak ki, de nekem Kate nélkül még élni sem volt kedvem.

Az egyetlen dolog ami hajtott, és tartotta bennem a lelket, az volt, hogy mindenáron vissza akartam őt hódítani.

Nem foglalkoztam semmi mással, csakis ezzel, más nem érdekelt.

Egyetlen egyszer lettem volna hajlandó kimozdulni a lakásból, de akkor sem azért, mert Josh kérte, sőt, ő volt az aki minden áron vissza fogott, és a szobában tartott.

Amikor megtudtam, hogy Ali, és Kate újra találkozik azzal a modell sráccal azt hittem megőrülök.

Joshnak könnyen ment, hogy ne aggódjon, hiszen Alivel a kapcsolata tökéletes, oda vannak egymásért, de Kate most haragszik rám, és én rettegtem, hogy az a pöcs kihasználja ezt.

Itt jött el a pillanat, hogy Josh olyat mondott amire egyáltalán nem számítottam.

- Igaza van, hogy nem bocsájt meg neked, egy barom vagy, mégis, hogy gondolhatod róla azt, hogy ilyen könnyen adja magát, mondd, te normális vagy?

Döbbenten álltam a barátom előtt, de igazat adtam neki.

Tényleg nem vagyok normális, és bár rohadtul féltékeny voltam, hogy az a barom ott lehet vele, megfogadtam Josh tanácsát, nem mentem utánuk.

Egész este tűkön ültem, hogy megtudjam milyen volt az este, vártam Ali hívását, mivel megígértettem vele, hogy amint haza érnek azonnal hív.

Alivel elég közel kerültünk egymáshoz, ha Josh épp forgatott, ő volt az egyetlen akivel beszélhettem Kate-ről.

Elmondta, hogy mindenben támogat engem, mert tudja, hogy Kate-el szeretjük egymást, és elnézést kért, de ezt a barátnője előtt nem mutathatja.

Kate olyan, hogy őt hátulról kell megkerülni, és úgy puhítani, különben begubózik a saját kis csigavárába, és nem enged magához közel senkit, ezt pedig nem hagyhattuk.

Megértettem őt, és hihetetlenül hálás voltam amiért mindennek ellenére, mégis segíteni próbál, sőt még beszélget is velem.

A hangosbemondós bocsánatkérő üzenetem után azonnal rohantam, hogy lássam mit váltott ki belőle, de folyton megállított valaki.

Mire oda értem volna hozzá, pont azt láttam, hogy kifelé igyekszik.

Egy hülye film jutott eszembe amit még a nővéreim láttak fiatal korunkban.

Jól van Kate, ha most vissza fordulsz akkor van még remény.

Gyerünk kicsim, fordulj meg.

Azon kaptam magam, hogy úgy izgulok akár a főhős a filmben, de amint megláttam, hogy Kate felém fordult már ez sem érdekelt.

Örültem mint majom a farkának egészen addig amíg meg nem láttam a szemeit.

Szörnyen fáradtnak, és szomorúnak tűnt amitől össze szorult a szívem.

Adj egy jelet szerelemem, kérlek adj egy jelet, hogy oda mehetek, és bármit megteszek, hogy jobb kedved legyen.

Magamban szuggeráltam, és könyörögtem neki egyfolytában.

Láttam, hogy az arcizma megfeszül, majd hírtelen olyat vettem észre amit már hetek óta nem.

Szerelmesen pillantott rám, újra tele volt érzelemmel a szeme, én pedig nem haboztam tovább.

Megkaptam a jelet, megkaptam a mit akartam, és nem fogom hagyni elúszni a lehetőséget, most kell oda mennem, ha kell térden csúszva.

Léptem egyet felé, de abban a pillanatban, hogy előre raktam a lábam, valakik nekem ütköztek.

- Kérlek Rob, csak egy fotót.

- Kérlek egy aláírást.

- Rob szeretünk.

Ilyen, és ehhez hasonló dolgokat kiabáltak nekem a lányok akik fogalmam sincs, hogy, de bejutottak, én pedig csak egy pillanatra fordultam feléjük, de mire újra Kate-re néztem volna ő eltűnt.   

Az idegbaj rögtön rám jött, de mielőtt még ezeken a kis hülyéken tölthettem volna ki minden dühöm hírtelen megjelentek a biztonságiak, és a testőreim.

- Főnök minden rendben?

- Jól van uram?

- Hol a fenében voltatok a rohadt életbe?

- Sajnáljuk, nem láttuk, hogy beosonnak, elnézést a kellemetlenségért.

- Ja, persze.

Mindent ami körülöttem volt össze vissza borogattam  a lakókocsimban.

Nem hiszem el, hogy egy ilyen esélyt elbasztak nekem, pont amikor már láttam rajta, hogy sikerülhetne meggyőznöm.

- Nyugodj meg, azzal nem oldasz meg semmit ha ideg beteg vagy.

- Hogy nyugodhatnék meg Ali, hiszen láttam érted, láttam, hogy szeret.

- Ezt eddig is tudtuk.

Kedvesen szólalt meg, amitől egy pillanatra megálltam mozdulat közben, de aztán újra sétálgatni kezdtem.

- Te is tudod, hogy az nem ugyan az.

- Tudom, de nyugodj meg, várj még egy kicsit.

- Nem tudok, nem megy, nem bírom már nem érted, muszáj beszélnem vele, muszáj őt vissza kapnom, megőrülök nélküle.

- Hidd el elhiszem, hogy rossz, és hiányzik, de nem rohanhatod le.

- Lerohanni?

Két hete csak kerülgetem, és minden félével bombázom, hogy puhítsam, ennyi volt, nem megy tovább, most már őt akarom.

- Rob olyan vagy mint egy hisztis gyerek aki nem kapja meg a hőn áhított játékát, és most hisztizik érte.

Jót nevetett rajtam, de én egyáltalán nem tartottam ennyire viccesnek.

Miért nem érti meg senki, hogy már nem bírom nélküle, hogy már fizikai fájdalmat okoz, hogy nincs mellettem, hogy nem ölelhetem át, nem csókolhatom meg?

A picsába, miért nem értik meg, hogy szerelmes vagyok?

- Kösz az együtt érzést Ali, majd beszélünk miután meglátogattam Kate-et.

Mielőtt bármit is mondhatott volna kinyomtam a telefont, és el is indultam Kate-hez.

Örültem, hogy most nincs otthon Ali, mert hírtelen be kellett valami fotózásra ugrania, így legalább nyugodtan beszélhetek majd vele.

Alig vártam, hogy oda érjek, és végre elmondhassak mindent személyesen.

Ez a két hét eléggé kikészített, de most talán sikerülhet mindent tisztáznunk.

Az ajtaja előtt még vettem egy mély levegőt.

Gyerünk Rob, csak mondd el amit érzel, menni fog, gondolj arra, hogy vissza kell őt kapnod.

Vettem egy újabb mély levegőt, és kopogásra emeltem a kezem, de hírtelen lefagytam ahogy bentről hangos nevetés szűrődött ki.

Kate nevetését azonnal felismertem, de az alakét aki bent volt vele a lakásban nem.

Mégis ki a franc ez, mit keres itt, és Kate miért nevet vele ennyire?

Két hete egy mosolyt nem láttam tőle, most mégis úgy kacag mintha semmi baja nem lenne.

A kezem ökölbe szorult, de ismét kopogásra emeltem a kezem, viszont újra megálltam a mozdulatban, mert hallottam ahogy kattan a zár, majd az ajtó kinyílt előttem.

- Liam te nem vagy normális az biztos.

A srác aki vele volt, nem más mint az a modell gyerek akivel együtt is vacsoráztak.

- Mi folyik itt?

Kate megdöbbenve kapta rám a szemeit, majd a vonásait át vette a kétségbe esés, amitől a gyomrom apróra rándult össze, mégsem tudtam vele foglalkozni.

Minden figyelmemet lekötötte az alak akire olyan féltékeny voltam mint eddig soha senkire, és azon gondolkoztam, hogy vajon az ablakon hajítsam ki, vagy a lépcsőn rugdossam le.

HannaBetsy