Rob vs szülők

Sziasztok
Bocsánat, hogy nem válaszoltam a komikra, de nagyon nincs időm, amint tudom pótolom a dolgot. 
Nos, ez egy rekord mennyiségű rész lett, és ha szeretnétek még ilyeneket ilyet kapni akkor tudjátok mit kell tennetek:)
Szeretnék előre szólni, hogy nem mindig fogok tudni komikra válaszolni, vagy időben felrakni a friss részt, mert totál szét vagyok csúszva, de mindig szólni fogok ha késés van, elnézést érte.
Aki jár a másik oldalaimra az láthatja, hogy ott sokkal rosszabb a helyzet, mert ott úgy írom ki, hogy szünetet tartok, itt csak azért nem teszem meg, mert nem akarok Hanna ellen cselekedni.
Ez a blog közös, így nem tehetem meg, hogy csak úgy szünetet tartok, de lehetnek csúszások, bocsánat.
Na azt hiszem ennyi lenne, jó szórakozást kívánok a részhez.
Puszi nektek

Miután úgy ahogy sikerült felocsúdnom azonnal oda léptem a döbbent hármashoz, és magamhoz öleltem az anyukámat, majd az apukámat is.

-Sziasztok, ne haragudjatok amiért így fogadlak titeket, de sikeresen magunkra öntöttem a bort, egy perc, és felöltözünk, addig üljetek csak le a nappaliban.

Mielőtt még szólhattak volna kézen ragadtam a még mindig fagyott páromat, majd rohantam vele a fürdőbe ahol magunkra zártam az ajtót.

-Hát ez nagyon ciki volt.

Felnevettem ahogy eszembe jutott anyám arca amikor meglátott engem fehérneműben, azt hiszem soha az életben nem fogom tudni elfelejteni.

Velem ellentétben viszont Rob nem, hogy nem nevetett, de még mindig elég zavarban volt.

-Szerintem ez egyáltalán nem vicces, láttad anyád arcát?

-Megdöbbent.

-Igen, aztán pedig ha szemmel ölni lehetne simán föld alá juttatott volna.

-Ugyan már, csak meglepődött, de nem akart megölni.

Hozzá léptem, majd a derekát átkarolva hozzá bújtam, mire fel tört belőle egy sóhaj, hogy aztán ő is körém fonja a karjait.

Hirtelen láttam meg a tükörképünket oldalt, mire azonnal elváltam tőle, és pirongva kaptam magamhoz egy törölközőt.

Rob hangosan felnevetett, de aztán udvariasan elfordult.

-Öltözz fel te kis pirulós.

Tudod nem értelek, amikor anyádék rajta kaptak minket fehérneműben röhögtél, de most, hogy én látlak így már zavarban vagy?

-Anyámék láttak már egy párszor így, de te csak most először.

-És remélem nem utoljára.

Incselkedő hangjára nagyot kellett nyelnem.

Így is elég nehéz volt vissza fognom magam amikor tökéletes rá látásom nyílt a formás hátsójára, de a hangja még jobban fel tüzelt.

Vettem pár mély levegőt, aztán pedig elfordultam, hogy így öltözzem tovább.

-Én nem vagyok ám szégyenlős.

-Robert ne less.

-Nem lesek.

-Akkor honnan tudod, hogy elfordultam?

Erre persze nem tudott mit mondani, csak halkan kuncogott egyet.

-Ne haragudj, hogy nem tudom kimosni a cuccodat.

Már felöltözve álltunk a fürdőben egymással szemben, Rob épp most gombolta be az utolsó gombot is az ingén.

-Ugyan, semmi baj, inkább borosan vagyok anyukád előtt, mint egy szál gatyában.

-Pedig nem voltál rossz látvány.

-Nem voltam rossz?

Elém kezdett lépkedni, mire én azonnal hátráltam, de alig tettem meg néhány lépést máris az ajtónak ütköztem.

Fene egye ezt a kis fürdőt.

Úgy tűnt neki nagyon bejött ez a felállás, mert amint elém ért szorosan az ajtóhoz préselt, és vigyorogva nézett rám.

-Szóval, nem voltam rossz?

-Nem...ö...izé...én...khmm...jól néztél ki...

Össze vissza dadogtam, mert az egyik keze közben vándor útra tévedt a testemen, és most épp a mellem alatti részt simogatta, direkt ingerelve engem.

-Akkor most, nem voltam rossz, vagy jól néztem ki?

Kihasználta, hogy mekkora hatalma van felettem, és még élvezte is a piszok, na de majd most adok én neki.

Ha fele annyira sikerül őt elcsábítanom mint ő engem, már akkor elégedett leszek.

A kezeimet felemeltem, hogy a mellkasára helyezzem, de most nem az ingén keresztül simítottam végig rajta, hanem a kezeimet becsúsztattam az inge alá.

Végig simítottam az egész mellkasát miközben végig a szemébe néztem, és elégedettem figyeltem, hogy már korántsem olyan magabiztos mint eddig.

A szemei hol a szememet, hol az ajkaimat figyelte, amin nagyon kellett erőlködnöm, hogy ne kezdjek el vigyorogni.

Már én is legszívesebben megcsókoltam volna, de látni akartam, hogy képes vagyok e én is kizökkenteni őt.

A kezemet levezettem egészen a hasa aljáig, majd a körmeimmel végig karcoltam, és a fülébe suttogtam.

-Nagyon szexi voltál egy szál alsónadrágban, na, és én hogy tetszettem?

-Egy szál alsógatyában?

Felnevetett, mire én azonnal elengedtem, és csalódottan néztem rá.

Ez szörnyű, egyáltalán nem vagyok rá olyan nagy hatással mint ő én rám, így mégis, hogy a fenébe fogom magam mellett tartani?

Értetlenül nézett a szemembe, de én elfordultam, majd el akartam lépni, de nem hagyta.

-Mi a baj?

-Semmi.

-Kate.

A hangja kicsit mérgesen csengett, mire én csak sóhajtottam, és ciki, vagy nem, de elmondtam neki mi bajom van.

Muszáj volt, mert tudni akartam a válaszokat.

-Bolond vagy, te a nappaliban úgy érezted, hogy nem vagy rám hatással?

-De igen, éreztem, de most...megpróbáltalak elcsábítani, vagy legalábbis valami hasonlót tenni, de te kiröhögtél.

-Ne haragudj azért amit tenni fogok.

-Miről beszélsz?

Alighogy feltettem a kérdést elkapta a csuklómat, majd a tenyerem a legnemesebb testrészéhez húzta ami elég érezhetően feltüzelt állapotban volt.

Férfiassága keményen feszült a kezemnek, mire megint sikerült teljesen zavarba hoznia.

Miután elengedte a kezem, én is azonnal elhúztam.

-Na most mondd, hogy nem vagy rám hatással.

-Sajnálom, én csak...azt hiszem bizonytalan vagyok.

Lehajtottam a fejem, de nem hagyta sokáig, mert az államnál fogva emelte vissza az arcomat.

-Miben, bennem?

-Nem, azt hiszem magamban.

Anginek talán igaza van, nem vagyok hozzád való, én nem vagyok olyan mint azok a lányok akikkel eddig együtt voltál, én nem...

A tenyerét a számra helyezte, és a mérges pillantását az enyémbe fúrta.

-Nem akarok több hülyeséget hallani, azért vagyok veled, mert te kellesz, és kész.

Leszarom ki mit mondd, vagy gondol, te vagy nekem a tökéletes, mert melletted nem kell megjátszanom magam, és végre boldog vagyok, oké?

Én csak bólogatni tudtam, mivel a kezét még mindig a számon tartotta.

-Nem fogsz többet ilyenekre gondolni?

Válaszul csak egy fejrázást kapott, hogy helyeseljek.

-Megígéred?

Bólintás.

-Még akkor is ha valaki beléd köt?

Újabb bólintás, mire végre elvette a kezét, csakhogy amint ez megtörtént a szája azonnal lecsapott az enyémre, de nem tartott sokáig, mert hirtelen elvált tőlem.

-Nem akarom, hogy magadban őrlődj, azt szeretném ha mindent elmondanál nekem, bármiről is legyen szó, rendben?

-Igen.

Újabb csókot akart adni, de akkor hirtelen kopogás szakított félbe minket.

-Kislányom örülnék ha végre kijönnétek onnan, nem igaz, hogy eddig tart felöltözni.

-Megyünk már anya.

Sóhajtva akartam megfordulni, és kimenni, de amint megláttam Rob kétségbe esett arcát úgy döntöttem még egy biztató csók igazán belefér.

A tarkójánál fogva húztam magamhoz, majd a számat az övére nyomtam.

Nem akartam egy vad, szenvedélyes csókot, de úgy tűnt ő sem, mert pár apró pici puszi után mosolyogva döntötte a homlokát az enyémnek.

-Na essünk túl rajta.

-Ne félj, nem fognak megenni.

-Remélem.

Kaptam még egy puszit, majd kinyitotta az ajtót, és előre engedett.

Ahogy kilépett ő is az ajtón az ujjainkat egymásba fűztem amit ő csak egy hálás mosollyal jutalmazott.

A szüleimet a kanapén találtuk, míg apa tök nyugodtan ült, anyáról ez nem volt elmondható.

Már messziről láttam rajta, hogy mennyire ideges, de az okát nem tudtam, remélem nem az otthoniakkal van valami.

-Anya, apa, engedjétek meg, hogy bemutassam...

-Tudjuk jól ki ő kislányom, mi is olvasunk újságot.

Amint be akart mutatni Robot, ő azonnal felpattant, és szúrósan nézte a párosunkat.

Automatikusan szorítottam meg egy kicsit jobban Rob kezét, mire ő kihúzta azt, majd inkább magához ölelt a derekamnál fogva aminek nagyon örültem.

Anya soha nem az az ideges típus, furcsa volt őt így látni, ráadásul nagyon ritka, hogy haragszik rám, vagy a testvéreimre, ezért is lepett meg az ahogyan rám nézett.

-Gondoltam, hogy tudjátok, de azt akartam mondani, hogy ő az én...

-Hol van a barátnője Robert, az a modell, ha jól tudom.

-A barátnőm mellettem van asszonyom.

Rob dacosan szegte fel a fejét, és birtoklóan húzott magához még közelebb, mire én mosolyogva néztem rá.

Örültem, hogy ennyire biztos a dolgunkban, és a láthatóan harapós anyám ellen is képes fellépni a kapcsolatunkért.

-Pár napja még amellett a lány mellett pózolt.

-Így van, de azóta már szakítottunk, és most a lányával vagyok.

-Szóval most éppen, de ki tudja meddig nem igaz?

-Anya.

Rosszallóan szóltam rá, de ő nem nagyon foglalkozott velem, Robbal nézett egyfolytában farkasszemet, mire apára kaptam a szemem.

-Kedvesem ne piszkáld őket, látszik rajtuk, hogy boldogok együtt.

Hálásan pillantottam apámra, aki csak mosolyogva bólintott egyet.

Ezért imádtam őt annyira, mindig csak a mi boldogságunkat nézte, de soha nem szólt bele egy döntésünkbe sem.

Ő úgy van vele, hogy nekünk kell döntenünk a saját életünkről, és magunknak kell megtapasztalnunk a döntéseink súlyát, de persze ő ott lesz hogyha kell.

-A lánya egy csodálatos nő asszonyom, és boldog vagyok, hogy magam mellett tudhatom, nem leszek bolond elengedni őt.

-És mi ennek nagyon örülünk, nem igaz szívem?

Apa felhúzott szemöldökkel nézett anyára, aki csak egy grimasszal nézett vissza, majd újra felénk fordult.

-Hát persze.

Kate megtennéd, hogy megmutatod a szobánkat, már nagyon fáradtak vagyunk, szeretnénk pihenni.

Még soha nem viselkedett így anya senkivel, de most szinte kidobta Robot a lakásból amit nem hagyhattam szó nélkül.

-A szokásos szoba a tietek, nyugodtan lepihenhettek, de Rob még marad.

-Mégis, hogy gondolod, úgy fog itt járkálni miközben én alszom?

-Nem fog rád törni a szobában.

-Akkor sem maradhat, Kate, nincs vita.

-Akkor ne veszekedj, Rob még marad, és kész.

-Semmi baj kicsim, majd legközelebb bepótoljuk.

Elérzékenyülve fordultam Robhoz, de nem csak azért mert hajlandó elmenni, és nem vitázni, de most először becézett engem ami nagyon jól esett.

Nem bírtam megállni, és egy csókot nyomtam a szájára.

-Legalább ne előttünk búcsúzkodjatok, nem vagyunk rá kíváncsiak.

Anyám miután mindkettőnket megjutalmazott egy egy szúrós pillantással köszönés nélkül be viharzott a szobába, ahová apám is követte egy bocsánatkérő nézéssel, de előtte még mellénk lépett.

-Elnézést a feleségem kitöréséért, hidd el még én sem értem.

-Semmi baj Mr. Middleton.

-Örülök, hogy megismertem Robert, kincsem.

Biccentettünk neki, majd miután ő is eltűnt az ajtó mögött mindkettőnkből egyszerre tört fel egy sóhaj.

-Ne haragudj anyámra, nem tudom mi ütött belé.

-Utál engem.

Megvonta a vállát mintha semmiségről beszélne, de én láttam a szemeiben, hogy mennyire nem esik jól neki.

-Nem utál, ő csak...

Még én magam sem tudtam mit mondhatnék hiszen tisztán látszott anyám szemében az utálat felé, bár fogalmam sincs miért van ez.

Ő csak egy megértő mosollyal dobott meg, majd magához húzott a derekamnál fogva.

-Semmi baj, majd meghódítom ahogy minden nőt.

-Jaj de beképzelt itt valaki.

-Ugyan, elég bedobnom a szexi féloldalas mosolyom, és mindenki a lábam előtt hever.

Ha ezt a mondatot két héttel ezelőtt hallom tőle, rögtön rávágom, hogy egy egoista barom, de most nem tettem mást csak mosolyogtam rajta.

Eleget beszélgettünk már ahhoz, hogy tudjam egyáltalán nem beszél komolyan, sőt kimondottan úgy véli, hogy olykor olykor elég csöves, az ő megfogalmazása szerint, mint szexi.

Mondjuk nekem mindenképpen tetszik, akár egy elegáns öltönyben, akár egy szakadt farmerben jelenik meg.

-Gondolod, hogy anyámat le tudod venni a lábáról egy félmosollyal?

Felhúztam a szemöldököm, mire színpadiasan felsóhajtott, majd a kezével dörzsölni kezdi az állát mint aki nagyon gondolkozik.

-Na jó, talán bedobom az aduászt, és megharapom, azt a nők imádják.

Most már nem csak mosolyogtam rajta, de hangosan felnevettem.

Tiszta lökött ez a pasi.

-Kate, megtennéd, hogy segítesz végre?

-Megyek már anya.

Bocsánatkérően néztem Robra, aki csak mosolygott rajtam.

-Menj csak míg anyád ki nem jön egy baltával, és levágja a fejem.

-Holnap találkozunk?

-Persze, hiszen együtt dolgozunk rémlik?

-Igen, igaz, akkor holnap.

-Kate.

Már az ajtóban álltunk, és épp búcsú csókot akartunk váltani amikor anyám kiabálása újra elért minket.

Mérgesen szusszantottam fel, de csak azért is Rob felé hajoltam.

-Kate, kislányom a füleden ülsz?

Anyám mérges hangja mögöttem csattant, mire ijedten fordultam meg.

-Jövök már.

-Semmi baj, holnap beszélünk, aludj jól.

Rob a fülembe suttogott, majd egy puszit nyomott az arcomra, aztán távozott, én pedig dühösen meredtem a látszólag már jobb kedvű anyámra.

-Gyere kincsem, hoztunk neked egy csomó meglepit.

Anya mintha semmi nem történt volna az előbb jókedvűen lépkedett a szobájuk felé, de rólam a jó kedv egy cseppet sem volt elmondható.

Nem fér a fejembe miért viselkedett így Robbal, de ezt most azonnal kiderítem.

-Anya mégis mi ütött beléd?

-Miről beszélsz?

Én az ajtóban álltam, ő pedig a csomagjai között turkált, és nem nagyon tűnt úgy mint akit nagyon érdekel ez a beszélgetés.

Ellenben velem, ezért nem is hagytam magam.

-Arról ahogy Robbal bántál, és beszéltél, ne játszd az értetlent, te is tudod miről beszélek.

-Az a férfi nem hozzád való, de ne beszéljünk most erről, mesélj mi újság veled, olyan ritkán hívsz minket.

-Nem anya, nem beszélünk másról, Rob a párom, és ezt neked el kell fogadnod.

-Semmit sem kell elfogadnom lányom, de fölöslegesen veszel velem össze, majd pár nap, legfeljebb hét, és te is belátod, hogy igazam van.

-Nem fogok semmit sem meglátni, Robbal kedveljük egymást, jól megvagyunk.

-És azt hiszed ez elég, azt hiszed egy olyan férfinak mint Robert elég, hogy kedvel? Ugyan már ne röhögtess gyerekem, az ilyen férfiaknak mint ő, egy nő csak a szexre kell, és miután megun eldob akár egy rongyot.

-Ez nem igaz, Robert nem ilyen.

-Á nem, akkor mondd csak, rosszul vettem ki a szavaiból, vagy tényleg hirtelen ötlettől vezérelve szakított a volt kedvesével miattad?

-Igen, de...

-Nincs de, honnan tudod, hogy nem jön e egy újabb, és újabb?

Ezen akaratlanul is elgondolkoztam.

Abban igaza volt anyámnak, hogy Camillával is hirtelen felindulásból szakított, mert köztünk történt valami.

Előtte viszont hetekig nem jött a közelembe, sőt azelőtt pedig még utált is.

Rob nagyon a hangulatainak él, ki tudhatná, hogy nem e vagyok egy újabb amolyan hangulat változása?

Nem, nem Kate, nem szabad ilyenekre gondolnod, meg kell bíznod benne.

Az alatt a pár másodperc alatt amíg ezt átgondoltam anyám arca is megváltozott.

Már nem volt haragos a veszekedés miatt, sokkal inkább megértő amitől a hideg futkosott a hátamon, és rossz érzésem támadt.

Anyám nagyon biztos a dolgában, mi van ha igaza van?

-Nincs semmi baj kicsim, majd túl leszel rajta.

Mi?

Min kell túl lennem?

Álljunk csak meg, én egy szóval sem mondtam, hogy szakítok Robbal.

Oké félek tőle, hogy anyának igaza van, de ha így is lesz, meg fogom várni amíg Robon meg nem látom a jeleket, addig viszont bízom benne, bíznom kell benne.

Mielőtt kinyithattam volna a számat anya másik témába kezdett, és akár hányszor próbáltam közbe szólni soha nem hagyta.

Végül bele törődve hallgattam anyám otthoni sztorijait, és azon kaptam magam, hogy már én is vígan nevetgélek velük, nem gondolva Robra.

Az este hamar el ment, reggel pedig hangos sikoltozásra ébredtem.

-Michael.

Ali hangosan sikoltozta apám nevét, majd apám dörmögős nevetése hangzott fel, mire vigyorogva pattantam ki az ágyból, hogy megnézzem mit művel a drága barátnőm az én jó apámmal.

Ahogy kiértem engem is elkapott a nevető görcs.

Apám egy szál törölközőbe csavarva állt a nappali közepén, Ali pedig a szemeit eltakarva pirulva állt vele szemben.

Gondolom az én kis barátnőm most ért haza, és rögtön a fürdőből kisétáló apámba botlott.

-Nyugodj meg drágám, már itt sem vagyok.

Apa nevetve kacsintott nekem, majd adott egy puszit, és be ment mellettem a szobájukba, én pedig Alihez léptem.

-Most már leveheted a kezed.

-Basszus, szólhattál volna, hogy itt van apukád, akkor felkészülök.

-Most úgy csinálsz mintha apám lenne az első törölközős férfi akit látsz.

-Nem az első, de ő mégis csak az apukád, amúgy, hogy hogy itt van?

-Itt vannak, ugyanis anyu is eljött, amúgy csak látogatóban vannak, holnap már mennek is haza.

-Hogy, hogy?

-Csak kíváncsiak voltak mi van velem, mert ritkán hívom őket.

-Ennyi?

-Jaj, ne is mondd.

Fáradt sóhajjal léptem a konyhába, ahova Ali is követett, majd el kezdtem a szokásos reggeli teendőket.

Kávé lefőzése, és egy kis reggeli csinálása, nem tudok úgy neki indulni a napnak ha nem eszem előtte valamit, akkor mindig rosszul vagyok.

-Na mesélj.

Gyorsan ledaráltam neki mindent ami az este történt, amit ő döbbenten hallgatott végig.

-Szóval anyád nem bízik meg Robban?

-Valahogy úgy, de szerintem nem konkrétan Robbal van baja, hanem a híres emberekkel általában.

-Hát ettől még nem könnyebb a helyzeted.

-Ne is mondd, félek, hogy ennek még nem itt van vége.

Miután mindent letisztáztam Alivel szabadnap révén elindultunk anyáékkal egy kis város nézésre.

Egész nap jól szórakoztunk, bohóckodtunk, régen volt már ennyire nyugodt percekben részem, csak egy valami, vagyis inkább valaki hiányzott, Rob.

Nem tudtam mit csinálhat, nem hívott, még csak üzenetet sem hagyott semmi, és emiatt kezdtem egy kicsit aggódni.

-Anya gyere ezt nézd.

Hangosan kiáltottam anyámra, hogy nézze meg a szobor kiállítást, tudtam mennyire oda van érte.

Anya mosolyogva nézett rám, és ahogy meglátta mit mutatok felcsillanó szemekkel ragadta meg a karomat, hogy magával húzhasson.

Apával csak nevettünk a lelkesedésén, ilyenkor olyan mint egy gyerek.

Annyira bele merültem én is a nézelődésbe, hogy megugrottam egy kicsit amikor a telefonom vad csörgésbe kezdett.

a szívem azonnal vágtázni kezdett, de ahogy megláttam ki hív azonnal lelohadt az izgatottságom.

-Szia Meredith.

-Szia Kate, ne haragudj, hogy a szüneteden zaklatlak, de kellenél.

-Miért, valami baj van?

-A pasid megőrjít, nem hajlandó egy lánnyal sem dolgozni, csak téged akar, persze tudom, hogy rá tudnám venni a munkára, de annyira kis szomorú, hogy megsajnáltam.

Azonnal ezer wattosra szaladt a mosolyom, mire anyám is közelebb lépett hozzám, hogy meg tudja mitől lett ilyen jó kedvem hirtelen.

-Máris indulok, vagyis indulunk, nem baj, ha beviszem a s is?

-Nem dehogy, úgy is csak Robbal kell foglalkoznod, aztán mehetsz.

-Rendben, akkor sietek.

Ahogy leraktuk a telefont most én ragadtam kézen anyámat, majd apámat is, és azonnal egy taxihoz húztam őket.

-Hova megyünk kincsem?

-Beviszlek titeket a munkahelyemre, hívtak, hogy kellek.

-És te ennyire örülsz ennek?

-Persze, hogy örülök, hiszen végre láttok munka közben.

És, végre láthatom Robot, de ezt csak magamban mondtam ki, nem kellett, hogy anyám megint hisztizzen miatta.

Reméltem ha most meglátja milyen Rob munka közben változik róla a véleménye, mert aki látja mennyire oda adóan, és átéléssel játssza a szerepeit azt azonnal megfogja.

Út közben nem nagyon beszélgettünk, de anyámon láttam, hogy át lát rajtam.

Idegesen fészkelődött a helyén miközben szúrós pillantásokkal jutalmazott, de igyekeztem nem foglalkozni vele, kitartóan bámultam magam elé.

Ahogy az épület elé értünk, én már szinte lökdöstem ki apámat a kocsiból, hogy végre láthassam Robertet, amit persze apám meg is jegyzett.

-Nyugi van kincsem, azért ne lökj a kocsik elé jó?

-Bocsi apa.

Persze apám erre csak felnevetett, majd egy puszit nyomott az arcomra, hogy aztán látványosan kiugorjon a kocsiból, amin én nevettem el magam.

Imádtam apámban, hogy ennyire bohóc tud lenni, természetesen egy komoly ember, de képes arra, hogy viccelődjön.

Anyám unottan szállt ki a kocsiból amit apával csak egy szemforgatással jutalmaztunk.

A kapuban oda intettem a biztonságiaknak, majd már robogtam is be az épületbe a szüleimmel.

Ahogy viszont beléptem azonnal lefagytam.

Camilla állt velem szemben, ráadásul Rob mellett, és úgy tűnt valamin nagyon elmélyülten társalognak, de ami rosszabb volt, hogy Camilla mosolyogva simogatta Rob karját, ő pedig hagyta neki.

A gyomrom azonnal apróra zsugorodott, és éreztem, hogy a féltékenység teljesen eláraszt.

Mi a fenét keres ő itt, és egyáltalán miért vannak ennyire közel egymáshoz?

Rob miért hagyja neki, hogy csak úgy simogassa?

Igaza lenne anyámnak, és Rob is egy olyan pasi aki a hangulatának megfelelő nőt választ maga mellé?

Éreztem anyám kezét amint megfogja az enyémet bátorítóan, de most még ez sem nagyon tudott helyre rakni.

Fájt látnom, hogy ilyen jól el vannak, miközben nekem azt mesélte, hogy Camilla mennyire ki akadt a szakításukkor.

Vagy ez is csak egy hazugság volt?

Nem, biztos, hogy nem hazudott volna, Rob nem ilyen, nem lehet ilyen.

Ahogy felém fordult belőlem úgy szakadt fel egy megkönnyebbült sóhaj, majd jött a lelki ismert furdalás a sok hülyeség miatt amit róla gondoltam.

Amikor felém fordult a szemei azonnal csillogni kezdtek, és egy édes mosoly kúszott az arcára, majd fogta magát, és ott hagyta a még mindig beszélő exét.

Nem tehettem róla, de hatalmas lett a mosolyom ahogy megláttam Camilla dühös, és sértett arcát.

Amint Rob elém ért egy csókkal akart üdvözölni, de anyám erőteljes torokköszörülése miatt inkább csak egy puszit nyomott az arcomra.

Csalódottan sóhajtottam fel, de azért jólesően öleltem át a derekát, és bújtam hozzá.

-Jó napot Mr. és Mrs, Middleton.

-Kislányom tudtommal dolgozni jöttél, nem pedig enyelegni.

Anyám mint aki meg sem hallotta Rob köszöntését, beszélt hozzám, még rá nézni se nézett rá.

-Szerbusz Robert, örülök, hogy látlak, kérlek tegezz nem vagyok annyira öreg, vagy legalábbis jól álcázom, azt hiszem.

Apám a végére elhúzta a száját, mire én, és Rob felnevettünk.

-Köszönöm Michael, és természetesen nagyon jól tartod magad.

-Természetesen mi, mernél mást mondani a barátnőd apjának.

-Ki tudja meddig lesznek együtt, fölösleges jó pofiznia.

Anyám epés megjegyzése után ott tartottam, hogy robbanok, de Rob el kezdte nyugtatólag simogatni a hátamat, és én értettem a célzást.

-Asszonyom minél tovább szeretnék a párja lenni a lányának, és nem jó pofiztam, csak az igazat mondtam.

-Hát...

-Nagyon köszönöm Robert.

Mielőtt anyám újabb beszólást intézett volna Rob felé, apám mentette meg a helyzetet azzal, hogy belé folytotta a szót, de csak először sikerült neki.

-Mondd csak Robert, miért volt itt a volt barátnőd, csak nem újra szeretné kezdeni veled?

-Anya, semmi közöd hozzá, hogy Camilla miért volt itt.

Halkan, szinte csak suttogtam neki, de igyekeztem minden dühömet bele adni, ami látszólag semmit nem hatott, mert anyám továbbra is dacosan nézte Robot.

-Semmi baj Kate, nem asszonyom, nem azért volt itt, csak tisztáznunk kellett egy két dolgot, és beszélgettünk.

-Szóval beszélgettek, és ezért kellett úgy simogatnia téged?

-Anya, most már aztán elég legyen.

-Nem Kate, nem elég, ő nem látta az arcodat amikor beléptünk, nem látta, hogy ez neked mennyire rosszul esett.

Rob rám emelte a szemeit, amikben szinte láttam a kérdőjelet, hogy valóban így volt e.

Én csak elhúztam a számat, majd bevallottam a bűnömet.

-Te is tudod, hogy milyen féltékeny vagyok.

A tekintete ellágyult, és mosolyogva simított végig az arcomon.

-Nincs okod rá, te vagy az egyetlen aki kell nekem.

-Hogy mered ezt mondani, a lányom nem egy tárgy.

Anyám teljesen kifakadt, és hangosan kiáltott rá Robra, mire mind a ketten kissé kellemetlenül húztuk össze magunkat, mivel mindenki minket figyelt.

-Kedvesem nyugodj meg, Robert nem így értette.

-Dehogyis nem, ő is olyan mint a többi híres szívtipró, csak egy tárgyként tekintenek egy nőre, és amint megkapták amit akarnak azonnal eldobják őket.

Fogadjunk, hogy még nem feküdt le veled a lányom, biztos vagyok benne, hogy ezért vagy most annyira oda érte.

-A fenébe is anya, mégis miről beszélsz, azonnal hagyd abba.

-Nem Kate, nem fogom abba hagyni, látszik rajta, hogy csak arra akar téged, kicsim nyisd már végre fel a szemed.

Rob lefagyva, és elhűlve hallgatta anyám kirohanását, megszólalni sem tudott, én pedig rá nézni nem voltam képes.

Borzasztóan szégyelltem magam előtte, és nagyon bántott, hogy anyám így viselkedik vele.

-Na jó, abból elég volt drágám, most, hogy megcsináltad a cirkuszt indulunk.

-Mi az, hogy cirkuszt, ne merj velem így beszélni Michael, én csak a lányunkat védem ha te már nem teszed.

Miközben apám kifelé vonszolta anyámat, egyfolytában vitáztak, én pedig csak csendben össze húzva magam sétáltam utánuk.

Szörnyen kellemetlen volt ez nekem, de értékeltem, hogy azok akik mellett elmentünk nem bámultak meg, legalábbis nem olyan feltűnően.

-Otthon találkozunk kincsem, ne haragudj anyádra, tudod milyen.

-Jól van apa, otthon beszélünk.

-Várj csak.

Már a taxiba raktam be őket amikor kiszólt még nekem az ablakon.

-Igen?

-Hívd meg Robertet estére vacsorázni.

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

-Szerintem sem az.

-Te csak hallgass, hívd meg őt, szeretnék elnézést kérni, addig beszélek anyád fejével is.

-Rendben elhívom, de nem biztos, hogy jönni fog.

-Ha annyira komolyan gondolja a dolgokat köztetek, jönni fog.

Ez volt az utolsó amit mondott, majd elhajtottak.

Szóval apám részéről ez csak egy teszt Rob felé, hogy lássa mennyire komolyak a szándékai?

Ajj istenkém mi lesz még itt?

Befele menet végig lehajtott fejjel mentem, nem akartam látni senki száníkozó, vagy épp kárörvendő nézését.

Azonnal a helyem felé vettem az irányt ahol rögtön kiszúrtam Robot aki háttal ült nekem a székben, látszólag nagyon idegesen.

Ahogy oda értem elé álltam, de rá nézni nem mertem, csak a cipője orrát tanulmányoztam.

Most mégis mit mondjak, hogyan kérjek bocsánatot?

Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna megelőzött, ugyanis felpattant a helyéről, és az állam alá nyúlva félelemmel teli szemekkel nézett rám.

-Mondd, hogy nem hiszel anyádnak.

Én csak értetlenül néztem rá, de ahogy le esett a dolog válasz helyett nem tettem mást csak a nyaka köré fontam a karjaimat, és magamhoz húztam, hogy megcsókoljam.

Jelen pillanatban nem érdekelt más, csak az, hogy bizonyítsam nincs mitől tartania.

Istenem még ő fél attól, hogy hiszek anyámnak, ez hihetetlen.

A csókunkat ő szakította meg, mire értetlenül néztem rá.

-Mondd ki.

-Nem hiszek anyámnak, bízom benned, és kérlek bocsáss meg, én nem tudom mi...

-Shh, semmi baj, érthető anyád aggodalma, mondjuk kicsit vissza fogottabb lehetett volna, de most már mindegy.

-Én akkor is szörnyen érzem magam.

-Hát, nem mondom, hogy jól esett, de a lényeg, hogy te, és ő nem vagytok egy véleményen.

-Rob, Kate, kezdjetek el készülődni, mert hamarosan kezdünk.

Mind a ketten bólintottunk Meredithnek, majd én azonnal a ruhákhoz léptem, hogy össze készítsek neki mindent, közben azon gondolkoztam, hogy hogyan hozzam fel neki a ma estét.

Biztos nem akar majd jönni, és ezt teljesen megértem, ki akarna még egy megaláztatásban részt venni?

-Mi a baj?

Hirtelen termett mögöttem, és hátulról átkarolt, mire rajtam végig futott egy jól eső borzongás, majd anélkül kezdtem el beszélni, hogy tudtam volna róla.

-Apám szeretné ha ma nálunk vacsoráznál.

-Mi?

Döbbent hangjára azonnal megfordultam az ölelésében, és magyarázkodni kezdtem.

-Nézd tudom, hogy mit művelt anyám, de apám hívott meg, hogy elnézést kérjen, és beszélhessen veled...tudom, hogy neked ez mennyire kellemetlen volt, és hidd el megértem, hogyha nemet mondasz, nem is értem egyáltalán, hogy fordult meg apám fejében...én...

-Te szeretnéd ha elmennék?

Hosszú szó áradatomnak úgy vetett véget, hogy a számra tette a kezét, mire bele mosolyogtam a tenyerébe, és bólintottam, hogy igen szeretném.

A nap úgy repült el mintha valaki simán elfújta volna, és én azon kaptam magam, hogy a vacsorán ülök, mellettem Rob, előttünk pedig apám az oldalán anyával.

Túl voltunk már a vacsora legnagyobb részén, már csak a desszert volt hátra, és eddig nem történt semmi különös.

Apa, és Rob egész este beszélgettek, minden féléről, úgy tűnt Robot nagyon érdekelték apám repülős sztorijai, mert néha úgy bámult rá, hogy még enni is elfelejtett.

Persze ezt apám is észre vette, és azonnal felajánlotta neki, hogyha szeretné, vagy lesz rá ideje megmutatja, hogyan kell egy kis géppel repülni.

Rob persze akár egy gyerek, csillogó szemekkel kezdett bólogatni, mire én csak felkuncogtam.

-Na, és Robert, mondd csak, sok filmbéli kolléganőddel szoktál össze jönni? Kezdődik.

Szúrósan néztem anyámra, mire ő csak ártatlanul megvonta a vállát, mintha egy sima egyszerű kérdést tett volna fel.

-Nem asszonyom, nem szoktam össze jönni a filméli partnereimmel.

-Tehát a modellek jobban érdekelnek értem, de akkor mit keresel a lányom mellett, ő nem éppen olyan mint azok a lányok.

-Azért vagyok a lánya mellett mert nagyon kedvelem, és mert igazán különlegesnek tartom, mellette végre felszabadult vagyok.

-Akkor sem értem, látszólag ti két külön természet vagytok, a lányomnak sem ilyen kaliberűek voltak a volt szerelmei.

-Nem tudom milyenek voltak, de igyekszem őt boldoggá tenni, nem ígérhetek többet.

-Nekünk ez bőven elég Robert, nem igaz drágám?

Anyám csak megvonta a vállát, de hirtelen egy gonosz fény gyűlt a szemében amitől azonnal rossz érzésem támadt.

Felém fordult a testével, de fél szemmel Robot nézte, majd beszélni kezdett.

-Képzeld Kate, Mark édesapja a minap nálunk járt, és elmondta, hogy a fia egyfolytában rólad érdeklődik.

Emlékszel még milyen jól megvoltatok, együtt csináltatok mindent, lovagolni vitt, és a tavon csónakáztatok kettesben minden nap.

Olyan édesek voltatok, igazi szerelmes pár, látszott rajtatok, hogy oda vagytok egymásért.

Rob teste megfeszült, mire azonnal a kezéért kaptam, hogy jelezzen semmi baj, ne foglalkozzon anyámmal, de nem reagált rá, még csak fel sem engedett, a kezeit továbbra is ökölbe szorította.

-Anya kérlek, az régen volt, azóta szakítottunk, és már mind a ketten mással vagyunk.

-Csak te vagy mással kincsem, ő szakított azzal a lánnyal, és biztos vagyok benne, hogyha akarnád vissza kaphatnád, olyan rendes az a fiú, ő igazán hozzád illik.

A mondta végét Robnak címezte aki vette a lapot, és dühösen fújtatva felugrott a székéből, majd anyámra nézett gyilkos pillantásokkal.

-Nem tudom mi baja van velem asszonyom, nem hiszem, hogy kiérdemeltem azt ahogyan bánik, de tudja mit elérte amit akart.

Nem tűrőm tovább ahogyan engem sérteget a burkolt kis megjegyzéseivel, elegem van, el megyek.

Rám se pillantva rohant ki a konyhából, majd már csak azt hallottam ahogy csapódik az ajtó.

Megfagytam, egyszerűen leblokkoltam, tudtam, hogy utána kéne mennem, de nem ment.

Istenem, most akkor elhagyott, vége, ennyi volt?

Nem, ezt nem teheti, nem csinálhatja ezt.

Az egész anyám hibája, hogy tehette ezt, hogy viselkedhetett így vele?

Ahogy az előbb Rob most én pattantam fel, és meredtem gyilkosan anyámra.

-Hogy tehetted ezt, hogy beszélhettél így vele, az istenit anya, miért csináltad ezt?

-Mert neked így a legjobb, ő nem hozzád való.

-Anya felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, hogy ki hozzám való, és ki nem az, nincs jogod megszabni, hogy kivel legyek együtt.

Rob mellett végre boldog voltam, felszabadultam érted, tudod milyen régen éreztem ezt, te is tisztában vagy vele, hogy mennyire begubóztam, de mellette végre újra éltem.

Mire a mondandóm végére értem, éreztem, hogy a szemeimből ömlenek a könnyek, de nem érdekelt.

Azt akartam, hogy anyám lássa mit művelt, vagyis azt, hogy mi lett a következménye.

Nem akartam elveszíteni Robertet, ahhoz túl sokat jelentett nekem már most.

-Kislányom...én...

-Ne, ne mondj semmit, nem érdekel.

-Hova mész?

Már az előszobában jártam, és a cipőmet húztam amikor anyám utánam jött, és bűnbánóan, kétségbe esve nézett rám.

-Szerinted, megyek, és megkeresem Robot. 

-Nem, majd én.

-Anya, fejezd be, nem volt még elég?

-Nem tudsz megállítani, meg fog hallgatni az a fiú mégis mit képzel, hogy csak így elrohan? 

Mielőtt bármit is szólhattam volna, már fel is húzta a cipőjét, és kiviharzott az ajtón, utána akartam menni, de apám megfogta a karom.

-Hagyd ezt most rájuk, se Rob, se anyád nem rád mérgesek, majd ők elrendezik egymás közt.

Hát persze, könnyű azt mondani, de ő nem látta azt Rob szemében amit én, azt ami halálra rémített.

Ugyan azt a maszkot viselte mint amikor megismerkedtünk, ugyan olyan hidegen nézett mint azelőtt, hogy össze jöttünk.

Csak remélni mertem, hogy anyám nem ront az amúgy is rossz helyzeten, és persze abban, hogy Rob nem gondolta komolyan, hogy elmegy, mert akkor nem tudom mihez kezdjek. 

BetsyHanna