Novella 1/3

Sziasztok

Mindenkitől elnézést kérek (Betsy) Hanna pár napja küldte át a részt, de nem volt időm át nézni, és javítani, nagyon sajnálom.

Remélem kárpótolni fog titeket a novella utolsó fejezete.

Köszönjük szépen a türelmet, és a megértést.

Kellemes időtöltést, és sok puszi nektek.

9 hónap. Ennyi időd van arra ,hogy felkészülj arra,hogy szülő legyél. Ennyi időd van mindenre ,amit
meg szeretnél valósítani ,mielőtt beköltözik az életedbe egy csöppség. A terhesség alatt vannak
azok a pillanatok ,mikor eldöntöd, hogyan fogod nevelni a babádat. Eldöntöd ,hogy mindent megadsz neki,mindig mellette állsz majd,örökké szeretni fogod ,akármibe is akarjon belefogni te támogatod majd,mindentől megvéded. A terhesség a legérzékenyebb időszak egy nő életében,de talán még egy férfiéban is. Na igen...Rob talán még nálam is érzékenyebb volt.
- Rob ,kész vagy már? Esküszöm elmegyek nélküled,egy menyasszony nem készülődik annyit ,mint
te. Kinek akarsz tetszeni,a nővérkéknek?.na jó ezen még én is elröhögtem magam. Rob ,amint imponálni akar egy 80 kilós asszisztensnek. Jesszus.
- Persze drágám,hisz tudod ,hogy ők a gyengéim. - jött ki a fürdőből-végre-30 perces készülődés után.
Erre csak a szememet forgattam,hiába ,javíthatatlan.
- Amúgy édesem. Azt szeretném mondani,hogy borzalmas ez  gyümölcsös fogkrém. - és persze nem bírja ki,hogy ne szóljon be.
- Amúgy ,akkor vegyél magadnak másikat. Látod ,milyen könnyen találtam megoldást. - kacsintottam rá és már indultam is kifele.
A harmadik ultrahangra mentünk,Rob teljesen be volt zsongva ,ugyanis az első kettőre nem tudott elkísérni mindig közbejött valami,amiért nem tudott eljönni.
Útközben elmajszoltam egy pár narancsot,tisztára karácsonyi hangulatom lett tőle. Mindig kell egyek valamit, hihetetlen. De legalább a narancs nem hizlal.
Fél óra múlva már a rendelőben feküdtem ,Rob szorosan mellettem az orvos pedig a hasamon huzigálta azt a hideg valamit. Rob olyan erősen figyelte a monitort , azt hittem kiesik a szeme. Annyira édes volt. Az orvos egyszer csak elkezdett hümmögni. Most ilyenkor mi van?Valami baj van ?
- Nos...nem tudom ,hogy nem vettem ezt eddig észre ,tekintve ,hogy már  a negyedik hónapban van ,
mindenesetre eléggé ügyesen elkerülte a figyelmem.
- Miről van szó ,doktor úr? - szólaltunk meg Robbal szinte egyszerre. Talán észre sem vette de keze hirtelen már az enyémet szorongatta. Én is nagyon megijedtem.
- Ne essenek pánikba ...- fixírozta továbbra is a képernyőt ,de még mindig nem mondott semmit
- De mi történt?- kérdeztem most már elég idegesen. Remélem nincs semmi baja a kisbabámnak.
- Tehát...gratulálok ,Ön ikreket vár. - mosolygott ránk kedvesen.
Mi meg csak ültünk ott egymás mellett ,tátogtunk ,mint a partra vetett hal ,de megszólalni nem tudtunk. Ikreket?Egyből kettő?Nos...végül is...biztos nehezebb lesz,főleg,hogy tapasztalatlanok vagyunk még, de lesz egy csomó segítségünk és  persze ott vagyunk egymásnak.
Én nagyon örültem neki de Robon láttam ,hogy megijedt. Talán őt érzékenyebben érinti a dolog ,hogy
egyből "dupla" szülő lesz. Ezek után már csak felöltöztem,az orvos felírt valami vitaminokat és elindultunk hazafele.
- Rob ,megállnál itt kérlek,beszaladok kivenni a gyógyszert. - kértem meg. Eddig csak csendben ültünk egymás mellett,de most mintha felébredt volna.
- Persze,ne haragudj, észre sem vettem, hogy elmentünk a gyógyszertár mellett.
A hangulatot nem tudom pontosan meghatározni,ami otthon uralkodott. Nem volt fagyos és
olyan "mindjárt vitatkozni fogunk", de annyira felszabadult sem. Mintha még mindig emésztgetné ,
amit az orvos mondott. Nem akartam megzavarni,hagyni akartam ,hogy először magában tisztázza
le a dolgokat,csak aztán beszéljük meg közösen. Igen ám ,de miután már 3 órája ott ült szinte
mozdulatlanul ,már nem tudtam mit kezdeni magammal ,szerettem volna megnyugtatni ,hogy
nem lesz semmi baj és ,hogy jó szülők leszünk ,az sem baj ,ha egyszerre ketten lesznek, majd csak megoldjuk valahogy. Bár én sem voltam teljesen biztos ,ezzel próbáltam magam nyugtatgatni.
Odasomfordáltam mellé a kanapéra ,de nem úgy tűnt ,mint aki észreveszi ,hogy társasága akadt.
Így hát kezemet óvatosan térdére helyeztem ,mire rám szegezte tekintetét.
-  Sofi, szeretném ha tudnád ,hogy egyáltalán nem vagyok szomorú amiatt ,hogy ikreink lesznek, sőt ,rettentő nagy boldogság járt át ,mikor elmondta az orvos....én csak...azon gondolkodom ,hogyan
fogjuk megoldani. Ne érts félre,biztos vagyok benne,hogy csodálatos anya leszel,nem is veled van baj, sokkal inkább velem. Eddig azt hittem hogy lesz egy kisbabánk és ha én majd nem tudok valamit megcsinálni például átöltöztetni, akkor te majd odajössz és segítesz,viszont teljesen más lesz a helyzet,mikor az egyik babánkat te öltözteted a másikat pedig kénytelen leszek én ,mert nincs száz kezed és annyira félek, hogy elszúrok valami,például ,lehet rosszul fogom meg és kitöröm a kezét,akkor mi lesz? - és csak dőltek belőle a szavak,de igazából jót mosolyogtam rajta. Még ,hogy kitöri a kezét...hihetetlen ez az ember.
- Szívem , figyelj rám - fogtam meg a kezét biztatás képen -nem lesz semmi baj,oda fogok tudni menni segíteni neked ,ha épp nem boldogulsz,de szerintem tökéletes apa leszel. És mi az ,hogy nem tudod majd átöltöztetni ?
Emlékszel ,mikor Annanál ,az unokatestvéreméknél voltunk és te öltöztetted át Miat ,ameddig én kint segítettem nekik?Az akkor mi volt? - erre már csak egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Éreztem ,hogy nem fog többet emiatt stresszelni.
- Igazad van. Szuper jó szülők leszünk - és kezdetét vette egy nagyon-nagyon hosszú csókcsata.
Mivel még csak az ötödik hónapban jártam,semmiben sem gátolt a terhesség ,olyan szinten,hogy
bármilyen munkát ugyanúgy el tudtam végezni,mint eddig. Persze nem emeltem nehéz dolgokat ,erre nagyon oda figyeltem ,viszont arra nem szorultam rá ,hogy takarítónőt fogadjunk. Ami viszont rettentő nagy fájdalmat okozott pár hétig ,az az volt ha Rob hozzáért a mellemhez. Persze nem ellene szólt , akkor is nagyon fájt ha én magam értem hozzá nagyon óvatosan ,mikor tusoltam vagy ruhát cseréltem. Az első ilyen alkalommal Rob teljesen félreértette a dolgot.
                                                                  xxxxxxxxxxxxxxxxxx
Már mindketten félmeztelenül feküdtünk az ágyban ,Rob lehámozta rólam a felsőt ,majd a melltartót és melleimet kezdte kényeztetni. Míg nyelvével ingerelt nem volt semmi gond de mikor kezével is elkezdett kényeztetni és apró harapásokkal is próbált  minél nagyobb örömet okozni,hisz tudta ,hogy ezt szeretem ,már irtó nagy fájdalom járt át és gondolkodás nélkül toltam le Robot magamról.
- Állj le Rob ,ez most nem megy. - így utólag tényleg elég kétértelműen fogalmaztam meg,ebből az
azt szűrhette  le ,hogy nem kívánom. Rob teljesen elhűlve ült az ágyon és megfagyott arccal nézett rám.
- Valamit rosszul csináltam ? Vagy...- hezitált. Éreztem, hogy mit akar kérdezni.
- Nem, dehogyis Rob.
- Akkor? - az arca még mindig teljesen merev volt,utáltam ha ezt csinálta
- Csak borzasztóan fáj a mellem. Eddig észre sem vettem. Mármint azt észrevettem,hogy
meg vannak duzzadva ,de azt nem ,hogy ennyire fáj. Ne haragudj,gondolom teljesen félreértetted. - hajtottam le a fejem-megfogalmazhattam volna szebben is .
- Ugyan kicsim,én kérek bocsánatot. Nagyon sajnálom-puszilt  a hajamba.
                                                           xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Másnap iszonyatos fejfájással keltem,de ma nagy bevásárlás volt,amit nem lehet áttenni,mivel hogy teljesen kifogytunk minden ehető dologból. Ezért a fejfájásomat úgy kezeltem ,hogy visszabújtam még egy kicsit Rob mellé. Ő is velem kell tartson ,mert a lesifotósoktól nem igazán merek még vásárolni sem menni.  Annyira ijesztőek, ahogy 15-en kattogtatnak és loholnak utánam minden hova, egy pillanatra sem hagynak békén. Komolyan az olyan érdekes ,hogy beszállok a kocsiba ,majd kiszállok a kocsiból?
- Mmm...ma vásárolunk? - kérdezte Rob álmos ám mosolygós hangon.
- Bizony.
- Nem kérhetnénk meg ezzel valakit?Mondjuk anyámat. Biztosan szívesen segítene. - nézett rám boci szemekkel.
- Rob ,ha soha nem mozdulok ki a házból előbb-utóbb begolyózok - És igen tudom ,hogy ez neked is kellemetlen, de akkor mit mondjak én?Te már évek óta ebben élsz ,én meg csak próbálok beleszokni,ráadásul még  gyereket is várok ,szóval nem Rob,nem kérhetjük meg anyukádat. - nem akartam ennyire kiborulni ,most biztos megint magát fogja hibáztatni.
- Tudom..tudom ,hogy sok ez neked--az én hibám ,nem kellett volna ebbe az egészbe belerángassalak,most...most biztos utálsz ,vagy ha még nem is ,biztosan fogsz...nem tudom ,hogy tehetném ezt jóvá,vagy hogyan állíthatnám meg ezt az őrületet...én ..nem tudom ,hogy védjelek meg…sajnálom - na mit mondtam?
- Jaj,annyira tudtam ,hogy ez lesz!Szóba sem kellett volna hoznom. Már miért tehetnél arról ,hogy nem szállnak le rólad?És amúgy is...mikor téged választottalak,veled együtt választottam ezt is. Tudtam ,hogy ez lesz. És bízom benne,hogy egy idő után csillapodni fog ez az egész. Sőt! Tudom ,hogy meg fog történni,csak...csak ki kell várnunk
- Nem vagyok biztos abban ,amit mondasz - majd kiment a fürdőbe. Pár órával később már a bevásárlóközpontban róttuk a sorokat,Rob maga előtt tolva a kocsit még mindig faarccal. Remek. Meddig fog ez menni?
- Vegyek mogyorókrémet? - tette fel  a kérdést teljesen reflexből,olyan volt,mintha nem is hozzám beszélne.
- Ömm...igen,abból is kifogytunk. - és már tette is be a kosárba.
A kasszához érve,majdnem elájultam mikor megláttam mi vár ránk kint. Rengetek lesifotós nyüzsgött az utcán.
- Ezt nem hiszem el. Undorítóak. - Rob teljesen begurult. Már csak ez hiányzott.
Ahogy bepakoltunk a zacskókba,Rob már kézen is ragadott és határozott léptekkel megindult a kijárat felé. Ahogy kiléptünk és ezer vaku villant a szemébe, nem tudom, hogy történt de nagyon megszédültem, Robnak úgy kellett
elkapnia ,hogy ne essek el. Rettenetesen megijedhetett, láttam a szemében a félelmet,kezdett pánikba esni,amit nem hagyhattam,nem akartam ,hogy még rosszabbul érezze magát.
- Semmi baj ,szívem ,csak itt volt egy kő,abban botlottam meg. - próbáltam rámosolyogni,de ekkor borzalmas fájdalmat éreztem a hasamban. Ne!Csak ezt ne!
- Úristen! - kapaszkodtam Rob  nyakába - Nagyon fáj!Segíts ! - ezután már megszűnt körülöttem a világ.

Telefon beszélgetésre lettem figyelmes,aztán kinyitottam a szemem,de valahogy nem lepődtem meg. Tudtam ,hogy kórházba kerültem a hirtelen rosszullétemért.
- Rob - szólítottam meg erőtlenül-történt valami a kicsikkel? - csak ennyire voltam kíváncsi,minden más most a háttérbe szorult.
- Nem...vagyis...az orvos azt mondta,hogy veszélyeztetett terhez vagy,ami a stressznek a következménye, és ha még egyszer előfordul ilyen ,akár... - nem tudta kimondani ,amit nem is csodálok. Én sem tudtam volna. Még belegondolni sem akartam,túl fájdalmas volt.
- Most az lenne a legokosabb döntés a részedről , ha elhagynál. Csak bajt hozok rád,én...semmit sem tudok neked  nyújtani. De mégis ,annyira önző vagyok ,hogy ha kell térden állva könyörgök ,csak ne hagyj el. Kérlek!
- Rob ,gyere ide! - szólítottam fel,meg akartam fogni a kezét - Soha nem foglak elhagyni. Esküszöm! Nem a te hibád ez az egész,és ha nem tudod felfogni ,ha kell elmondom minden nap. Szeretlek és ez mindig így lesz. - mondtam mélyen a szemébe nézve.
Pontosan tudtam mi jelent Robnak a kapcsolatunk, rengetegszer elmondta,hogy ha nem toppanok be az életébe ,már rég egy elmegyógyintézetbe csücsülne,mert kikészítette volna ez az egész felhajtás. A mi kapcsolatunk sem volt  épp zökkenő mentes. Rob az elején nagyon nem tudott megbízni bennem ,azt hitte ,hogy pár hónap múlva,mikor már elég infót szedtem ki belőle ,az egészet elmondom a médiának és elhagyom. Soha nem mondta ezt így szóról - szóra ,de beszéltem a nővéreivel is ,a barátaival is és tudtam ,hogy ez a legnagyobb félelme. Lágy puszikkal hintette be a kezemet,majd keze óvatosan a hasamra siklott és azt kezdte cirógatni.
- Nem tudom mivel érdemeltelek ki ,de köszönöm-suttogta a hasamhoz hajolva.

Pár nappal később kiengedtek a kórházból .Rob azalatt a pár nap alatt rengeteget vitatkozott Stephel, perelni akarta az újságokat,de az ügynöke szerint azzal csak jobban magunkra vonnánk a figyelmet. Egyet értettem vele.
Nem akartam több vitát,csak nyugalomban kihordani a gyerekeimet. Tudtam ,hogy nem lesz egy könnyű menet, de azt is tudtam ,hogy megoldjuk. Miután hazajöttem azonban ,teljesen megváltozott minden és nem feltétlenül rossz értelemben ,de szokatlan volt. Rob nem engedte ,hogy csináljak semmit. Az első ötlete az volt, hogy fogadjunk takarítónőt,de erről hamar lebeszéltem azzal az indokkal ,hogy nem fognak idegenek turkálni a cuccaink között. Erre csak ennyi volt a válasza: "Rendben ,akkor majd én takarítok".Hát igen,a takarítás azóta is nagyon érdekes módon zajlik. Rob telefonos segítséget kér,az édesanyjától és azt hiszi ,hogy nem hallom,mikor erősen magyaráz a telefonba,hogy "de anya, ez nem indul el." és hasonlók. Számomra  a legnagyobb változás mégiscsak az volt,hogy már nem járhattam be dolgozni. Igaz itthon folytattam a munkáimat,de mégiscsak szükségem lett volna arra az időre kimozdulni a házból. Viszont nem volt apelláta és meg is értettem. Ezt az áldozatot meg kellett hoznom.


A hónapok nagyon gyorsan vánszorogtak és már csak azon kaptam magam ,hogy a 8.hónapban vagyok és babaruhákat válogatok az egyik plázában,Ez mostanában a mániámmá vált. Nem tudom ,hogy minden anyuka ezt teszi-e a kisbabája születése előtt,de én határozottan sokat vásároltam. Vagy legalábbis nézelődtem ,de azt tényleg sokat. Szinte már mindenkit elrángattam magammal vagy kétszer ,Rob meg nem ért rá ,szóval egyedül kellett jönnöm. Mikor már úgy éreztem mára elég a rugdalózók és kezeslábasok világából, derültem egy cukrászdába, rettenetesen megkívántam egy kis fagyit. Alig,hogy leültem az asztalhoz,nem várt ismerős bukkant fel. Hát igen,Blanka határozottan csak ismerős volt. Próbáltam észrevétlen maradni,nagyon nem akartam vele cseverészni,azóta a bizonyos este óta nem láttam és teljesen őszintén mondom ,nem is hiányzott. De persze ,hogy nem volt szerencsém,ő ugyanis pont az arcomba vigyorgott.
-  Helloka Sofie. Jézusom ,jó nagy lettél. - hogy lehet valaki ennyire tapintatlan?Egy terhes nőnek nem mondja az ember,hogy mennyire meghízott ,még ha valóban így is van.
- Én is nagyon örülök neked. Ugye nem várod ,hogy megkérdezzem esetleg csatlakozol  - e?
- Ugyan már,soha nem tartottalak ekkora úrinőnek. Csak gratulálni szerettem volna. Igen,igen ,jól hallod, gratulálok,hogy sikerült megszerezned magadnak Robertet,hogy sikerült így behálóznod,majd örök biztosítékként felcsináltatni magad. Ez tényleg szép volt én sem csinálhattam volna jobban. - mosolygott negédesen.
Tudom ,hogy csak bosszantani akar,bár még azt is kinézem belőle ,hogy valóban így gondolja. Mindenesetre próbáltam megőrizni a nyugalmamat ,pedig normális esetben már rég leordítottam volna a fejét.
- Tudod....nekem nincs szükségem ilyen cselekre ahhoz,hogy megtartsak egy pasit. - próbáltam mosolyogni rá,hogy lássa nem rendített meg az amit mondott de az igazság az,hogy nagyon is belém gázolt. Fenébe a hormonokkal ! Blanka felhúzott orral keresett magának helyet és többet felém sem nézett. Nekem már teljesen elment a kedvem a  fagyizástól, úgyhogy mikor kihozta a pincér, rendeztem a számlát ,fogtam a fagyimat és eljöttem. Hazafele éreztem hogy nincs valami rendben. Tudtam ,hogy nem kellett volna felidegesítenem magamat.
Hazaérve ledőltem az ágyra és próbáltam nagyokat lélegezni. Úgy tűnik ez megnyugtatott,mert hirtelen elmúlt a rosszullétem.
Estefele rendeltem valami kaját,hogy Rob azért egyen. Nem volt már  erőm főzni és étvágyam sem volt,szóval egyedül fog ma este enni. Hiába a délelőtti "kis" incidens rányomta a bélyeget az egész napomra. Ahogy pakoltam ki a kis dobozkákból a kaját egy normális tányérra,hirtelen két kar fonódott a derekam köré.
- Annyira örülök ,hogy itthon vagy-pusziltam meg-ma különösen hiányoztál.
- De ugye nem volt semmi baj? - nézett rám nyomatékosan
- Nem , dehogy. Gyere megmutatom ,milyen aranyos ki ruhákat vettem nekik.
Mivel mi nem tartoztunk azok a szülők közé,akik csak akkor szeretnék megtudni a gyermekük nemét ,mikor  megszületik,könnyebb volt vásárolni. Két kislányunk lesz. Titokban azt reméltem ,hogy az egyik fiú lesz,ugyanis én mindig azt reméltem ,hogy az első gyerekem fiú lesz. Persze nem bánom ,hogy lányaink lesznek,imádom őket már így is. A nevek is meg vannak - hosszú ,átbeszélgetett éjszakák után : Emma és Liv. Az Emmahoz Rob ragaszkodott ,a Livhez pedig én.
Bementem hát a szobába,hogy előszedjem a kis ruhákat. Az ebédlőben boldogan mutogattam az ici-pici dolgokat. Egyszer valami iszonyatosan furcsát éreztem. A hasam görcsbe rándult én meg odakaptam. Rob mindebből nem vett észre semmit,nagyon lefoglalta a nézegetés. Ezt a műveletet a lábaim közte lecsorgó magzatvíz követte. Na jó,szólnom kell Robnak.
- Édesem ...figyelj  csak...ne ess pánikba én sem estem,annyi van csak,hogy ..hogy hát ..vedd a kocsi kulcsot, mert elfolyt a magzatvizem. - mindezt próbáltam úgy előadni ,mint ,aki nem a legnagyobb fájdalmakat éli már most meg, mintha csak le kéne menni a sarki boltba.
Nem is gondolta volna ,hogy Rob ilyen gyorsan kapcsol. Beszaladt a szobába, majd pár  másodperc múlva az előre elkészített táskámmal jött ki.
- Jól van kicsim,te ne törődj semmivel,csak lélegezz nagyokat vagy mélyeket, vagy ,hogy a fenébe mondják már annak. Na szóval csináld azt. És..gyere ,kapaszkodj belém. Vagy inkább vegyelek fel? Úgy kényelmesebb lenne.
- Rob...ne parázz már. Csak nyújtsd ide a kezed.
Ebben a pillanatban rettenetesen boldog voltam. Úgy voltam vele,hogy nem izgulok,minden rendbe lesz,nem lesz semmi féle komplikáció. Hamarosan életed adok az én kis babáimnak, életem értelmeinek. 

Hanna