Novella 1/2

Sziasztok
Íme a második rész a novellából.
Kellemes olvasgatást nektek.
Puszi

Könnyeim némán csorogtak végig arcomon,Rob nem mondott semmit. Nem mondta,hogy akar minket, hogy szeretné-e a babát .Semmit nem mondott. Tudtam,hogy ez mit jelent....nem akarja. Persze,hogy
nem hisz neki most a legfontosabb a karrierje,hogy a csúcson legyen és ebbe az egészbe nem fér
bele egy gyerek. Istenem,hogy lehetek ilyen naiv ? Hogy gondolhattam,hogy majd annyira fog neki
örülni,mint én ,mikor már biztossá vált ,hogy tényleg ott van bennem az a csöppség,hogy tényleg az
enyém,a mienk. Tiszta hülye vagyok.
- Rob ,leszel szíves mondani valamit ?Mondd ,hogy nem akarsz minket,hogy menjek már el és ne is
láss többet,hogy utálsz,hogy csalódtál benne,mindegy ,csak mondj már valamit ,mert nem bírom már
azt ,hogy csak nézel - tényleg iszonyatosan ideges voltam,úgy éreztem a belsőm szétszakad...nagyon fájt.
Azt éreztem ,hogy el fogom veszíteni életem legfontosabb emberét,akiben megbíztam ,akit teljes szívemből szeretek .Féltem ,mert  ő volt a mindenem és nem tudom mi lesz velem nélküle.
- Sofie...szívem..én ..naná ,hogy örülök drágám. Én csak...arra számítottam,hogy valami rossz történt és te nem mered nekem elmondani ,erre egy olyan dolgot osztasz meg velem ,aminek a világon a legjobban örülök és...és nem is tudom mit mondhatnék még...te megajándékozol engem, a legszebb dologgal a világon. Egy kisbabával...és mégis ,hogy gondolhattad ,hogy nem kellesz már ezek után? Istenem,kicsim ne legyél buta. Mindennél jobban szeretlek-mondta mélyen a szemembe nézve,majd magához szorított.
Most ,hogy a karjaiban tartott,hatalmába kerített az az érzés ,hogy soha nem akarom elengedni.
Legyen mindig itt, velem,mert én nélküle nem vagyok senki.
Most jött ki rajtam az a feszültség,amit azóta érzek,mióta az orvos kijelentette,hogy valószínűleg terhes vagyok.
A karjaiban sírtam és ő erősen tartott,akárhogy is abba szerettem volna hagyni ezt a "nyafogást" nem ment.
Kellett az,hogy ki tudjam magam sírni végre.
- Semmi baj életem,itt vagyok - szüntelenül próbált nyugtatgatni,és lassan úgy éreztem abba tudom hagyni.
- Rendben...megvagyok – hüppögtem - csak nagyon megijedtem ,azt hittem te nem akarod majd .
- Hát tény ,hogy nem terveztük ,de el sem tudod hinni mennyire boldoggá tettél. Egy kisbaba...Istenem...én is lassan fogom fel ,de...ez csodálatos-vigyorgott rám tele szájjal. - Gyerekem lesz attól a nőtől ,akivel le szeretném élni az életem. Nincs ennél jobb érzés,komolyan.
Most már a meghatódottságtól sírtam majdnem. Hát igen...terhes nők...

Azon az estén megbeszéltük a dolgokat. Mondtam neki ,hogy eszébe se jusson feladni a karrierjét,
tudtam ,hogy nagyon fontos neki ,soha nem is vártam volna ezt el tőle. De azt azért leszögezte
,hogy soha többet nem fog olyan későig dolgozni ,mint mostanában. Ezzel abszolút egyetértettem, nem is főként azért ,hogy nekem jó legyen,mert hát kétségkívül az,ha velem tölti minden szabad percét,de azért már aggasztottak azok a sötét karikák a szeme alatt. Egymásba fonódva aludtunk el ,ő volt a nagy kifli én meg a kicsi. Persze a keze egyből  rátalált a hasamra,így merültünk el mindketten az álmok édes tengerében.

Másnap az óra 6-kor csörgött én meg azt hittem leverem onnan ,de úgy,hogy többet az már nem fog
 megszólalni. Na igen,jó is lett volna...
Csak ,hogy újra hétfő és Robnak dolgoznia kell.
Feltápászkodtam az ágyról és első dolgom volt megsimogatni a hasam. Mosolyogva kezdtem el költögetni,nagyban alvó szerelmemet.
- Édesem...fel kéne kelned. Menj gyorsan zuhanyozni,addig készítek neked reggelit.
Ez volt hétköznap a szokás. Mindig felkeltem mikor dolgozni ment ,aminek nagyon nem örült,nem értett egyet azzal ,hogy én is hajnalban kelek. De muszáj volt látnom ,különben nem bírtam volna ki estig nélküle.
-Mmmm ,neeeem...én ma nem megyek dolgozni-motyogta,szerintem azt sem tudta melyik földrészen pihen éppen.
- Persze, persze,az szuper lenne ,de sajnos nem fog összejönni ,szóval gyere.
-Aaah..-nyögdécselve tápászkodott fel.
Mi a fenéért nyög? Nem tudja ,hogy a terhes nők kívánósak és nem csak  a kaja terén? Hihetetlen,most komolyan beindultam ennyitől? Hát kétségkívül.
Kiszaladtam a konyhába kávét főzni ,majd utána mentem a fürdőbe. Ez van,nincs mit tenni. Ha egyszer kell valami ,akkor kell.
Az ajtó nem volt bezárva ,így ne hallhatta ,hogy jövök. Pár másodpercig csak feszes hátsóját nézegettem.
Hmm...van nekem ízlésem.
Bemásztam mellé a zuhanykabinba ,majd hátulról átöleltem. Nem mondom ,hogy nem volt meglepve,nagyot ugrott ijedtében...tényleg nem volt ez eddig szokásom.
- Na mi az ? Ellenállhatatlan vagyok ,ugye ?- húzogatta idiótán a szemöldökét.
- Ne legyél már ilyen beképzelt. Nem neked szól a dolog...ez csak simán szükséglet-nyújtottam ki a
nyelvem játékosan.
- Nem mondod? Na majd meglátjuk.
Egyik kezét derekamra tette,így húzott magához közelebb. Másikkal eltűrte a hajam és nyakamat
kezdte csókolgatni.
Hihetetlen jó érzés volt ,hogy nedves testünk összeért. Éreztem ,hogy kicsi Rob már kezd éledezni.
Kezeim nyaka köré kulcsoltam ,így vontam magamhoz egy csókra. Rob nem sokat hezitált,pár
pillanatig melleimet kényeztette ,kezével és szájával egyaránt ,majd keze becsúszott lábaim
közé és egyből két ujjával merült el bennem.
Hátamat a zuhanykabin oldalának vetve ,hangosan nyögtem Rob nevét ,aki láthatóan kezdte
elveszíteni az önkontrollt.
Pár másodperc múlva Rob vállán lihegtem és próbáltam visszaállítani a normális légzésemet.
Vissza szerettem volna adni neki a kedvességét ,de mikor megpróbáltam lehajolni ,megállított.
- Ne most cica. Térjünk a lényegre - suttogta a fülembe ,nekem pedig ennyi elég is volt.
Odalent megragadva ,kezem párszor végig húztam rajta ,majd magamba vezettem. Egyszerre
nyögtünk fel a  bódító érzéstől és nem is kellett több pár erőteljes lökésnél és már a mindketten
 a mennyekbe éreztük magunkat.
Hát nem mondom ,hogy ez volt együttlétünk legromantikusabb szeretkezése ,de mindenképp kielégítő volt ,nem csak számomra.
Úgy terveztem ,hogy miután Rob elmegy,visszafekszem ,de ezek után már úgysem menne az alvás...
Rob felöltözött ,én csak egy köntöst kaptam magamra és kimentem a konyhába valami reggeli félét
összedobni, de gyorsan mivel eléggé késésben volt már. Nem is tudom miért...
- Drágám ,ma lesz egy stáb vacsora féleség. El szeretnél jönni? - motyogta Rob,miközben nagyba tömte magába a rántottáját.
- Ömm...azt hiszem igen,hánytól lesz? - hat előtt mindenképp hazaérek a munkából.
- Kb. nyolckor kezdődik,akkor érted jövök ,rendben ? - már felállva magyarázott ,a kabátja a kezében volt,indulásra készen.
- Oké ,nyolcra kész leszek. Szia,szeretlek - öleltem meg
- Én is titeket-mosolygott édesen, jaj ,de drága

Mivel vissza már nem feküdtem elkezdtem takarítani,bár nagy kupi nem volt,valamivel el kellett
foglalnom magam.
Miután befejeztem leülte reggelizni ,aztán megnéztem egy filmet és lassan eltelt a délelött.1-kor
elkezdtem készülődni, egy óra múlva bent kéne lennem a szerkesztőségben. Újságíró voltam ,de nem
 pletykalapoknál ,hanem divatmagazinnál.
Sokan nem becsülik semmire ezt a munkát ,mint például a szüleim ,de én őszintén szeretem ezt csinálni ,már kicsi korom óta foglalkoztat a divat és végre azt csinálhatom ,amit szeretnék. Bár anyáék azt hiszik ,könnyű volt bekerülni ,egyáltalán nem. Keményen megdolgoztam érte.
Próbáltam Robot hívni ,de nem vette fel. Furcsa,általában mindig felveszi ha hívom,vagy ha épen akkor nem ér rá,visszahív. Na mindegy,majd csak felhív.

A délutánom sem volt felettébb érdekes ,elmondtam a főnökömnek ,hogy mi a helyzet és ,hogy akkor is szeretnék dolgozni mikor már nem fogok tudni bejárni. Nagyon rugalmas volt ebből a szempontból ,amiért nagyon hálás voltam neki, nem akartam otthagyni az állásom.
Öt fele ,mikor hazafele indultam megint próbáltam Robot hívni ,de ismét hiába. Nem tudom mi van vele, egész nap a hívását vártam,mivel legalább kétszer egy nap szoktunk beszélni.
Otthon lepakoltam és elkezdtem valami normális ruha után kutatni. Hiába...az nő örök problémája...
szekrény tele,még sincs mit felvenni soha.
Végül egy szűk fekete mellett döntöttem,az mindig beválik.
Elmentem zuhanyozni ,elég ráérősen ,nyolcig még volt két órám. Egyúttal hajat is mostam,Rob kedvencével,a gyümölcsössel.
Megtörölköztem,felöltöztem ,megszárítottam a hajam,felkentem egy kis sminket-úgy látszik elég hamar eltelt az a két óra,mert már csak arra eszméltem fel ,hogy kulcszörgést hallok. Megjött.
Kirohantam a napaliba és a nyakába vetettem magam. Olyan jó illata van...
- Hiányoztál - suttogtam neki
- Aha..nekem is .induljunk ,mert el fogunk késni.
Most akkor mi van ? Se egy csók ,meg sem ölelt de még egy puszi sem. És mi az ,hogy "aha"...mi van vele?
Rám sem mosolygott ráadásul ...mindig rám mosolyog. És még azt sem mondta ,hogy milyen jól nézek ki,ami nem is lenne annyira furcsa,mert nem várom el,de máskor mindig mondja ,hogy neki van a legszebb barátnője és ,hogy csinos vagyok ,de most semmi. Valami furcsa volt a szemében ,amivel nem akartam törődni, de egyáltalán nem tetszett.
Felvettem a kabátom és a táskám,majd mellé sétáltam és összekulcsoltam a kezeinket. Rob meg csak
egyszerűen kihúzta a kezét az enyémből és elindult lefelé. A tekintetem elhomályosult és rögtön
arra gondoltam ,hogy elmondta a munkahelyén,hogy gyerekünk lesz és ez nem tetszett a rendezőnek
és neki fontosabb a munkája .Istenem,biztos ez történt. Éreztem,hogy ez lesz,az én boldogságom
sosem tart sokáig. Úgy tűnik én nem érdemlem meg.
Lesétáltam az autóig,ahol Rob már türelmetlenül topogott.
- Igazán siethetnél kicsit,megmondtam ,hogy késésben vagyunk,mit lehet ezen érteni ?Jesszus...-
hát ha eddig nem voltam lesokkolva,akkor eljött az ideje. Soha nem beszélt még így velem.
Valami történt ,ebben most már biztos voltam,csak azt nem tudom még ,hogy mi az .
Leforrázva ültem be a kocsiba,muszáj volt rákérdeznem,ezt egyszerűen képtelen vagyok elviselni.
- Rob ,elárulnád nekem is kérlek,hogy mi a fene bajod van ?És ne mondd ,hogy semmi ,mert
nem szoktál így viselkedni,tudom ,hogy történt valami és akármi az,szeretném ,ha megosztanád velem.
- Ugyan,kérlek ne dramatizáld már túl a dolgokat,egyszerűen rossz napom volt. Ennyi.
Ennyi. Na persze. Azért beszél így velem és néz semmibe. Elfordultam az ablak felé,mire hallottam ,hogy vesz egy mély levegőt és mintha mondani akart volna valamit ,de aztán mégsem tette. Jobb is...úgy látszik ma csak megbántani tud.
Az étteremhez érve Rob leparkolt ,majd majd elindult befele. És itt volt az a pont mikor azon voltam ,hogy fogom magam és visszafordulok. De nem teszem meg ezt vele. Én nem fogom azt csinálni mint ő. A bejáratnál  toporgott idegesen,mikor odaértem. Ki sem nyitotta előttem az ajtót ,meg sem várt,semmi,csak ment előre.
Ő hamarabb ért oda ,mint én ,mér köszönt is mindenkinek ,mire nekem is sikerült odakecmeregnem.
-Á, Sofie, gratulálok nektek a kisbabához,mondtam is Robnak, hogy abszolút megértem ha változtatni akar a programján elvégre most  a baba a legfontosabb- na hát az a pont kilőve ,hogy a rendező mondott neki valamit,ugyanis ezek szerint ő nem bánja.
- Köszönöm szépen George - mosolyogtam rá kedvesen .
Odamentem köszönni mindenkihez ,Blanca ugyanazzal az utálattal nézett rám,mint először ,mikor találkoztunk.
Nekem sem volt szimpatikus ,de legalább megpróbálom eltűrni ,végül is emberek vagyunk ,próbáljunk meg úgy is viselkedni. Hát neki nem jött össze. Egy nagyon csúnya nézéssel egybekötött "hello"-t bírt kinyögni. Köszi,szuper az estém.
De ami a legjobban zavart,az az volt,hogy Rob mellé ült le ,még véletlenül sem mellém és már nagyba beszélgettek,Rob tudomást sem vett rólam. Volt még mellette egy hely ,de először nem akartam odamenni,nekem is van büszkeségem,de aztán rájöttem,hogy nála semmi sem fontosabb és ha így van rá esély ,hogy beszélhessünk, kihasználom. Így tehát felállva a helyemről odasétáltam az üres székhez és leültem,ezzel megzavarva az érdekes beszélgetésüket. Blanka szégyentelenül közel volt hajolva Robhoz, ezzel kitűnő belátást engedélyezve a dekoltázsába.
Hihetetlen ez a nő,komolyan mondom,nincs bőr  a képén?? Rob nem szingli pasi,aki épp keresi a barátnőjét.
Én vagyok a barátnője,a fenébe is.
És ha kell meg is mutatom. Rosszul esett,hogy Rob rám sem nézett ,mikor oda ültem mellé ,de remélem nemsokára fel fog neki tűnni.
Kijött a pincér ,felvenni a rendeléseket. Én csirkemellet kértem ,Rob meg steaket.
- Rob buli van,miért nem iszol valamit? Talán megtiltja valaki ? - Blanca. Utállak.
- Tényleg drágám,igyál valamit,majd én vezetek hazafele - adtam egy puszit az arcára ,mire megjelent
rajta egy apró mosoly,amit az este folyamán először láttam rajta és ettől a gondolattól sírni tudtam volna.
Attól meg még inkább ,hogy nem tartott ez a mosoly pár másodpercnél tovább,egyből rendezte vonásait és visszatért a "kimért Rob ".Én ezt nem bírom már.
- Jó ötlet , Blanca, tényleg,miért ne ?  - na itt telt be a pohár
Komolyan nem vesz rólam tudomást? Na majd meglátjuk. Nem akartam én botrányt sem nyilvános
veszekedést ,azt Blanca szívem csak élvezte volna. Más eszközökhöz kellett folyamodnom. Még jó,hogy tudom mit kell csinálnom ahhoz,hogy egyetlen érintésemtől felizguljon Mr.Pattinson.
Kezem diszkréten az asztal alá csúsztattam és elkezdtem simogatni Rob combját. Éppen ivott ,hát biztos félrenyelt a drágám,mert eléggé csúnyán kezdett el köhögni.
- Jajj édesem ,minden rendben ?Félrenyeltél? - édesen mosolyogva hajoltam hozzá ,tudtam ,hogy nincs semmi baja.
- Mi a fenét csinálsz? - hajolt hozzám és szinte hangtalanul kérdezte.
- Próbálom megoldani ,hogy hozzám szólj ,mi a fene bajod van? Soha nem viselkednék így veled. És tudod miért? Mert szeretlek és akit szeret az ember ,azzal nem viselkedik így-igazából nem azzal akartam meggyanúsítani, hogy nem szeret,éreztem,hogy szeret ,de nem értettem a viselkedését és próbáltam megfejteni.
- Ha valaki szeret valakit,akkor nem csalja meg. Kitől van egyáltalán a gyerek? Tőlem vagy a kedves munkatársadtól? - egy normális nő viselkedése az lett volna ,hogy pofon vágja és hagyja a fenébe ,nem éri meg a pasi ,hogy ilyeneket eltűrjön. De én nem ezt tettem. Csak döbbentem néztem rá,majd  kiszaladtam a mosdóba és elkezdtem sírni.
Hol van az én Robom? Aki minden cselekedetével érezteti velem,hogy szeret? Miért mondott nekem ilyeneket?
Nem érzi ,hogy mennyire szeretem,hogy mennyire odáig vagyok érte ,hogy imádom. Soha nem kéne senki más.
De nem. Ez nem az ő hibája,valaki biztos bebeszélte neki ,mert ő képtelen ilyeneket kitalálni. Mégis ....ennél jobban már meg sem tudott volna bántani. És az,hogy nem tőle van a gyerekünk?Ez semmi mást nem váltott ki belőlem, csak elkeseredést. Soha nem csalnám meg. Ráadásul ezzel most azt akarta mondani hogy én csak a pénzéért vagyok vele. Van egy sejtésem ki volt az ,aki ilyeneket mondott neki .Menjek vissza? Azzal aláírnám,hogy amit mondott igaz, ráadásul még én vagyok az ,aki könyörög neki ,hogy fogadja vissza. Na azt már nem .Ezt nem kapod meg Robert Pattinson.
Egyszer csak hallottam ,hogy nyílik az ajtó ,de nem törődtem a belépő emberrel,nem érdekelt ,hogy egy idegen lát ilyen állapotban,csak tovább sírdogáltam. Ekkor két erős kar fonódott körém.
- Bocsáss meg. Tudom ,hogy szörnyű dolgokat vágtam a fejedhez és hogy nem fogsz könnyen megbocsájtani, de nem adom fel,mindent megfogok tenni azért ,hogy visszanyerjem a bizalmadat - nem érzékenyültem el most ettől ,csak egy dologra voltam kíváncsi-és tudnod kell ,hogy egyetlen szót sem gondoltam komolyan abból amivel megvádoltalak. Szeretlek ,kicsim-mondandója végén nyakamba temette az arcát és mélyeket lélegzett. Ilyenkor mindig hozzábújok vagy megölelgetem ,most viszont csak mereven álltam karjai közt.
- Nem szeretsz már?
- Minek kérdezel ilyeneket?Tudod ,hogy szeretlek. De egy olyan dologgal vádoltál meg ,amit nem tudom ,hogy képes leszek-e megbocsájtani neked. Ez a kisbaba ...a legőszintébb dolog az életemben,szerinted képes lennék ezt hazudni neked Rob? Komolyan ezt gondolod? - most már kezdtem ideges lenni. Eddig csak csalódott voltam de most már határozottan dühös. Minek néz engem ,egy kurvának ?  - Ki volt az ,aki teletömte a fejedet ilyenekkel?
Őszintén Rob ,tudom ki  volt az ,de tőled szeretném hallani - persze biztos nem voltam benne ,de nagyon erős volt a gyanúm.
- Blanca. Tudom ,hogy nálam nagyobb hülye nincs ,hogy adtam valamit a szavára ,de ...nem tudom ...csak...ne haragudj.
Annyira fájdalmasan tud nézni ,esküszöm,mint egy kóbor kiskutya. Tudtam ,hogy meg fogok neki bocsájtani,hisz szeretem és félre fogom tenni a büszkeségem,de szeretném ha még teperne kicsit.
- Ugye tudod ,hogy azzal ,hogy így nézel ,nincs minden megoldva...?
- Tudom ,persze ...igen..én..
Na jó ,itt már megkegyelmeztem. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam.
- Szeretlek-suttogtam neki.
- Én is nagyon,nagyon,nagyon szeretlek.
Örülök,hogy végre megtudtam mi baja Robnak és ,hogy ki tömte a fejést hülyeségekkel,annak meg még inkább, hogy meg tudtuk beszélni ,de ezt nem hagyom annyiban. Blanka ellenem fordította Robot és e felett nem fogok csak úgy elsiklani. Nem tudod kivel kezdtél ki, édesem. A mai estém nyugodt szível rááldozom arra,hogy téged bosszantsalak.

Hanna 

Novella 1/1

Sziasztok
Nos itt is lenne Hanna első írása, reméljük tetszeni fog nektek, és fogtok neki írni:)
Sok puszi nektek


Sofie:

-Kicsim, kérlek, had menjek veled-könyörgött Rob
-Rob, megbeszéltük már százszor ezt a dolgot.

Biztos nem komoly, de ahogy végeztem, rögtön felhívlak, ne aggódj.
-Lehet, hogy nem komoly, de akkor sem értem miért nem kísérhetem el az orvoshoz a beteg barátnőmet-háborgott szerelmem.
-Szívem, ha nem muszáj, miért akasszuk a nyakunkba a paparazzikat?

Gondold meg jobban...ha egyedül megyek, egy óra alatt meg lesz az egész, mert egy magamban már nem vagyok olyan érdekes mintha a szívtipró Robert Pattinsonnal sétálgatnék kézen fogva-próbáltam érvelni.
-Rendben...de..egyből hívj fel, ahogy kijöttél! -kicsit kétségbe volt esve a drágám, nagyon
el szeretett volna kísérni.
-Megígérem-csókoltam meg.
Elmentem a gardróbig és elkezdtem készülődni,minél hamarabb túl akartam ezen esni, utáltam a kórházakat ,az orvosokat és mindent ,aminek a betegséghez köze volt.
Induláskor Rob még egyszer a lelkemre kötötte, hogy el ne felejtsem felhívni.
A háziorvoshoz érve nagy sor fogadott, én meg szidtam magam rendesen, mert nem vagyok képes betelefonálni.

Már azon voltam, hogy visszafordulok és eljövök máskor, de aztán eszembe jutott,
hogy valószínű Rob belezavarodna, hogy nem tudja meg mi a bajom.

Magamtól el sem jöttem volna, ő mondogatta mindig, hogy nem normális, ha az ember minden reggel rosszul van.

Én meg úgy voltam vele, hogy majd elmúlik.

Viszont ebben nem én döntöttem, hanem Rob.
Kényelembe helyeztem magam a széken-már amennyire ez lehetséges volt - hiszen egy ideig még biztos itt fogok üldögélni.

Eszembe jutott, hogy múlt héten volt az egy éves évfordulónk Robbal.
Mondjuk én még mindig azt állítottam ,hogy már egy hónapja meg kellett volna ünnepeljük,
hiszen akkor volt egy éves a kapcsolatunk.

Az egyet nem értés abból adódott, hogy én a megismerkedésünk napjától számolom, ő pedig, hát... az első...szeretkezésünktől.

Nem haragudtam rá emiatt, férfiból volt.

Emlékszem milyen meglepetést tartogatott nekem.
                                                     xxxxxxxxxxx

Már teljesen el voltam keseredve, hisz, úgy tűnt Rob teljesen elfeledkezett az évfordulónkról, ezért nem is nagyon figyeltem arra, amit mond, el voltam a magam kis világában és azon rágódtam, hogy vajon miért nem vagyok Robnak elég fontos ahhoz, hogy megjegyezzen egy ilyen dátumot.
A hangulatom már elérte azt a fokot, hogy sírva fakadjak, de még tartottam magam, nem akartam, hogy hisztisnek tartson.

Unottan piszkáltam az ennivalót, amit ismét a Ristorante-ban fogyasztottunk.
Nem gondoltam, hogy ezzel szeretett volna meglepni, mivel elég gyakran vacsorázunk itt, szóval nincs benne semmi különös.

Bár feltűnően kevesen voltak és mire mi megrendeltük a desszertet már az a kevés ember is elment.

Mi a fene?

Ez a környék legjobb étterme, máskor két nappal előtte le kell foglalni a helyet, most meg alig vannak és tizenegy előtt már el is mennek?

Furcsa.
Megérkezett a desszertünk én pedig ugyanolyan faarccal kezdtem el enni az igencsak ízletesnek kinéző desszertet.

Egyszer csak valami nekikoppant a villámnak.

Kicsit bambán nézhettem, mióta van vas egy csoki tortában?

Elkezdtem túrni ,mikor előbukkant egy ...
                                                        xxxxxxxxxxxx     
A telefonom hangos csörgésbe kezdett,mire mindenki rám kapta a tekintetét.

Elnézést kérve álltam fel és sétáltam arrébb, hogy ne zavarjam a többi várakozót.

Meg sem néztem ki az, csak felvettem.
-Halo ?
-Szia édesem ,csak azt akartam kérdezni mi tart már ennyi ideig?
Hát persze, hogy Rob volt az.

Hogy is gondolhattam, hogy nem fog minden tíz  percben telefonálni?
-Rob mondtam, hogy amint végzek szólok.
-Igen, tudom, de már végezned kellett volna azóta.
-Nagy a sor, és még itt kell ülnöm egy ideig. 
-Tudtam, hogy kellett volna időpontot kérned ...talán, ha...megemlítenéd a nevem ...?-jaj, annyira tudtam, hogy erre akar kilyukadni, úgy éreztem.
-Felejtsd el!

Te mondod mindig, hogy  ugyanolyan ember vagy, mint a többi, nem?
-De-de, igazad van,csak megőrjít, hogy itthon kell várakozzak. - szomorodott el.
-Gondolj arra, hogy nem sokára otthon leszek - próbáltam lelket önteni belé
Kicsit még beszélgettünk, majd elköszöntem tőle, és visszaültem a helyemre.

Újra belemélyedtem az emlékeimbe.
                                                       xxxxxxxxxxxxx
Amibe a villám koppant nem volt már, mint egy kulcs.

Itt már azért sejtettem, hogy nem a szakács felejtette benne a tortámba a bejárati ajtaja kulcsát.
-Mi ez Rob? - kérdeztem mosolyogva, ugyanis megjött a kedvem, mert tényleg feldobott az , hogy Rob nem feledkezett meg rólunk.

Én is készültem neki valamivel, de az teljesen más jellegű volt.
-Tudod kicsim, egy ideje már gondolkozom azon, hogy ideje lenne új szintre emelni a kapcsoltunkat, és amúgy is szerettem volna már egy lakást, szóval lenne egy ajánlatom számodra.

Mivel megőrülök érted, és imádom mikor velem vagy, de borzasztó mikor nem vagy, és imádom mikor együtt alszunk, mert imádok melletted ébredni, mindig jó napom van, mikor te vagy az, akit először látok, mikor felkelek.
Tehát Sofie Brown, szeretnél hozzám költözni? - édes mosolygással zárta monológját, amitől csontjaim folyékonnyá váltak.
-Persze, hogy szeretnék hozzád költözni. - teljesen elérzékenyültem, tudtam, hogy Rob romantikus fajta, ezt többször is megmutatta, de mindig meghat ezzel az odafigyeléssel.
                                                   xxxxxxxxxxxxxxxx
Tökéletesen emlékeztem az este miden egyes pillanatára, igaz az is közrejátszik, hogy alig egy hete történt az egész.

Annyira boldogok voltunk mindketten már azon az estén, hisz tudtuk, most már minden egyes szabad percünket együtt tölthetjük.

Na és persze tudtuk, hogy hogyan zárjunk le egy ilyen tökéletes napot.....ez az én meglepim
volt számára.

A beköltözés nem tartott olyan hosszú ideig, mindössze két nap alatt lezavartuk az egészet, hisz a bútorok már megvoltak, csak a dolgainkat kellett odavinni, ebben meg segítségünkre voltak barátaink.

Imádtam az egészet úgy, ahogy volt.

Rob külön figyelt rám mikor a bútorokat választotta, nem barna, fekete kombináció
uralkodott a lakásban, mint az egy átlag legénylakásban, mert, ahogy ő fogalmazott ez nem legénylakás, hanem az első közös otthonunk.

Azt mondta, ismeri a stílusom, meg hogy mik a kedvenc színeim, mindig megfigyelte,
mikor még csak randiztunk, meg persze azóta is.

Annyira édes.

Egyszerűen imádtam őt, és tisztában volt ezzel, amit néha ki is használt, persze normális kereteken belül, ami még nekem is tetszett.
                                               xxxxxxxxxxxxxxxxx
Kopogtattam az ajtón, mire az két  másodperc múlva ki is nyílt.

Nagyon sápadt volt szegénykém, a szemei alatt is óriási karikák éktelenkedtek.

Elé léptem, és szenvedélyesen csókolni kezdtem.
-Hmmm…erre vártam egész nap.

Komolyan, ha tudom, hogy este nem jössz át, nem is lett volna erőm túlélni ezt a napot. Mindig erőt adsz, köszönöm. - majd tovább csókolt, én meg belefolytam a karjaiba.
-Szeretlek – mire egy hajamba suttogott "én is" volt a válasza.
-Rendelek valami vacsorát, rendben?  - mosolygott rám fáradtan.
-Tudod mennyire idegesít, hogy még nem főztem neked?

Pedig biztos jobban  ízlene, mint a szállodai kaja - bár meg kell hagyni, nem voltak rosszak a kaják, de azért mégis csak, ha minden nap ilyet eszik az ember, egyszer megunja nem?
Rob jóízűen felnevetett, majd odajött megcsókolni.
-Alig várom, hogy te főzz nekem - kacsintott rám.
Amíg a vacsira vártunk, Rob előreengedett, hogy tusoljak, ő addig leült és a tévét kapcsolgatta.
Mikorra végeztem az asztal már szépen meg volt terítve, rajta gőzölgött a frissen elkészített étel.
Nem beszéltünk közben semmi különösről, mégis vele még ez is örömöt okozott.

A lényeg, hogy együtt voltunk.
Rob elment fürödni, addig a szobapincér levitte a tányérokat.
Az ágyban fekve vártam rá, és nemsokára meg is érkezett.

Mellém dőlt, majd felém fordult.
-Szívem...lenne egy kérésem. - ki sem kellett mondja, tudtam mit akar, de azért hagytam had kérjen csak meg. - megmasszíroznál? - nézett rám a kiskutya szemeivel.
Mit tehet ilyenkor az ember?

Naná, hogy megmasszíroztam.
Hátára ülve kezdtem gyúrni azt, de szerintem nekem jobban eset, mint neki.

Úristen, annyira izmos, és annyira tudtam, hogy ez lesz.

Tökre beindultam tőle, de ő a hibás, tudta, hogy ez lesz, direkt kihasználta.
Lehajolva kezdtem el puszilgatni.

Először nyakát, majd lejjebb haladva csókokkal borítottam el hátát.

Néhol finoman bele is haraptam, ilyenkor felnyögött én meg már alig bírtam magammal. Legördített magáról, és most ő volt az, aki kényeztetett, de nem álltunk meg apró csókoknál.......
                                                      xxxxxxxxxxxx
-Kisasszony, ide vár? - egy idősebb asszisztens rángatott ki emlékeimből, én pedig egyből felálltam, tényleg el akartam már menni innen.
Az orvos tényleg megvizsgált, nem mondhatom, hogy csak úgy találomra mondta, azt amit mondott.
Ami teljesen lesokkolt.
-Miss Brown, nem mondom száz százalékosan, mert ahhoz különböző vizsgálatokra van szükségünk, de úgy néz ki, hogy...ön kisbabát vár, gratulálok.
Tessék?

Kisbabát?

Én terhes vagyok?

De hát semmiképp nem lehetek terhes.

Szedem a gyógyszert, és oké tudom, hogy nem százalékos, de akkor is, ez képtelenség.
Istenem!

Mi lesz most?

Persze, tudom, hogy Rob szeret, de...mi lesz ha neki egy gyerek egyelőre nem fér  bele?

Mi van ha ő nem akar  még ilyen korán apuka lenni?

Ha neki jelenleg a karrierje sokkal fontosabb, mint hogy családot alapítson?

Vagy ha csak azért marad velem, mert úgy érzi, kötelessége?

Azt nem bírnám elviselni.
A orvos szavai rángattak ki már-már hisztérikus gondolataimból, ha egyáltalán van olyan, hogy hisztérikus gondolatok.

De nálam úgy tűnik, bármi előfordulhat....
-Szeretné most elvégezni a vizsgálatokat?

Vagy esetleg visszajön holnap? - kicsit türelmetlennek látszott, biztos nem először tette fel a kérdéseit.
-Nem ...én...szóval..igen,szeretném elvégezni most. - összevissza beszéltem, szinte azt sem tudtam mit mondtam.

Csak annyit fogtam fel belőle, hogy talán van egy lehetőségem arra, hogy az orvos tévedett, és ezt csak a vizsgálatokkal tudhatom meg.

Természetesen túl szerettem  volna esni rajta minél hamarabb.
-Rendben, akkor az első dolga az lesz, hogy elmenjen ultrahangra, igazából ebből már ki fog derülni, de a többi vizsgálatot is el kell végezni.
-Azokat nem halaszthatom holnapra?

Kicsit sok ez nekem mára. - kérdeztem félénken, szerintem, már az agyára mentem, de most nem tud érdekelni.
-De, persze, elvégezheti őket holnap is.
Fel szerettem volna hívni Robot, hogy megkérjem jöjjön ide, mert egyedül nem tudom végigcsinálni.

Félek, nem megy, de nem tehettem, még mindig abban bíztam, hogy nem vagyok terhes.

Nem akartam őt is felzaklatni.
De biztos hívni fog, hogy hol vagyok, mit kéne mondjak neki?

Hát még nem érek haza egy ideig, most fog kiderülni, hogy lesz gyerekünk vagy nem?

Hát ez azért nem lenne túl előnyös.

Mindegy, ez legyen most a legkisebb gondom, majd kitalálok valamit.
Belépve a rendelőbe, ahol az ultrahangot fogják csinálni, nagyon megijedtem, sőt, rettegtem.

Igazából, most dől el életem további menete.

Egy kisbabával, vagy anélkül.
Néhány perc múlva, miután lefutottuk a tiszteletköröket, már csak azt éreztem, hogy valami hideg, nyúlós anyagot kent a hasamra az orvos.

Aki nem mellesleg elég fiatal volt ...és hát ...finoman szólva, rendesen megbámult.
Miért kell egy ilyen orvos legyen?

Most még ez is felhúzott, remek, egyre jobb lesz.
-Hmmm...igen...van itt valaki - nézte a monitort elmélyülten, miközben azt a görgő akármit húzogatta a hasamon.
-Szóval...?
-Szóval, gratulálok, ön kisbabát vár.

És persze a szerencsés apukának is. - mosolygott idegesítően.

Na persze, gondolom mennyire gratulál.
Nem tudtam ezzel foglalkozni most.
Hát tényleg igaz.

Kisbabám lesz.

Kisbabánk.

Furcsa, mert most, hogy biztossá vált, hogy ő létezik, hogy itt van a hasamban, elöntött egy olyan érzés, amit szerintem csak egy anyuka tud érezni.

Az imádat, az akarat, hogy mindentől megvédi majd az ő kisbabáját.

Szerettem ezt az érzést, és nem akartam, hogy megszűnjön.
Az arcomon a mosoly levakarhatatlan volt, így tárcsáztam Rob számát.
-Igen?

Na mi az szívem?

Már azt hittem sosem hívsz fel - Rob nagyon buzgó...
-Rob... - kimondjam? elmondjam, hogy apuka lesz? -Szeretlek. – nem, még nem.
-Én is nagyon imádlak kincsem, de mondd már el, hogy mi tartott ennyi ideig?
-Hát...a lényeg, hogy nincs semmi bajom.

El jönnél értem, nincs kedvem taxival menni.
-Persze, azonnal indulok, de ennyivel nem rázol ám le - tette le jókedvűen.

Remélem azután is ilyen lesz, mikor elmondom mi a helyzet.
Én mindenesetre iszonyú boldog voltam, mindenkire mosolyogtam a kórházban is, olyan voltam, mint egy drogos, aki most kapta meg a napi adagját.

De szó sem volt ilyenről.

Sőt mostantól még minimális alkoholt sem ihatok, oda kell figyelnem  a kisbabámra.

A kisbabám.
-Igen? - vettem fel csörgő telefonom - már itt is vagy?
-Igen, itt várlak a parkolóban.
Szinte szaladva mentem az autóig, ahol Rob kitárt karokkal várt, amibe azonnal belecsapódtam.

Annyira szeretem.
Éreztem, hogy szagolgatja a hajam, mindig ezt csinálja.
-Na szóval...?
-Nem indulunk?

-Megéheztem - pislogtam rá nagyokat.
Rob hatalmas cuppanóst adott az arcomra, majd elindultuk haza.
Az úton alig szóltunk egymáshoz én vigyorogva simogattam Rob kezét, ami a combomat simogatta.
Amint hazaértünk kipattantam az autóból, amikor is kicsit megszédültem, és ezt sajnos Rob is észrevette.
-Drágám, azt mondtam semmi bajod, akkor mi ez?

Megszédülsz csak azért, mert gyorsabban száltál ki az autóból.

Valamit nem mondtál el, igazam van? - nézett rám szomorúan.
Nagyot sóhajtva léptem mellé, és kulcsoltam össze kezeinket.
-Semmi olyan, amire te gondolsz.

Nem vagyok beteg.

Menjünk fel, és elmondom.
Felérve Rob ledobta a kocsi kulcsot, meg ami még a kezébe volt, én is lepakoltam, de tovább már nem húzhattam a dolgot.

Igazából nem is akartam, azt akartam, hogy tudja, hogy velem örüljön.
-Tehát...szívem, bármi is az, ne félj elmondani nekem, tudod, hogy mindenben veled vagyok.
Támogatlak, és szeretlek, megoldjuk, csak mondd el – ó, egyem meg, de drága.
-Rob én...ez nem egy rossz dolog, sőt, ez csodálatos...én nagyon boldog vagyok...szóval...
az a helyzet, hogy nemsokára apuka leszel.

Terhes vagyok.  

Rob, kisbabánk lesz . - mosolyogtam rá
Ő csak állt, hallgatott, le volt fagyva, fogalmam sincs mit mondhattam volna még neki.
Csak vártam, és a mosolyom egyre jobban konyult lefele.

Sőt, az is lehet, hogy már az első könnycseppek is legördültek az arcomról.
-Rob, mondj már valamit, kérlek.. - most már biztos vagyok benne, hogy sírtam.
-Én ...

HannaBetsy

Nagyon sajnálom

Sziasztok
Két hírünk is van nektek, egy nagyon rossz, és egy nagyon jó.
Először is, nagyon sajnáljuk, de Kate, és Rob átmenetileg szünetelni fog.
Sajnos nekem (Betsy) nincs úgy időm ahogy szeretném, gondolom észre vettétek, hogy a többi blogom is szünetel hát nem véletlenül.
Eddig tudtam küzdeni ezért a történetért, de már nem megy, egyszerűen nincs rá időm:(
Amint tudunk vissza térünk velük, de addig is....
És ez lenne a másik hír:
Hannám úgy döntött, hogy írásra adja a fejét, és ezt itt szeretné nektek megmutatni.
Remélem olyan szeretettel fogjátok az ő történetét fogadni mint amilyennel a Born This Way-t:)
Hanna novellája hamarosan érkezik, és amint tudunk érkezünk Kate-el, és Robbal is:)
Millió puszi nektek
Imádat meg minden.


Betsy, Hanna